Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#sír

MTI Tech

Rejtélyes "tömegsírt" találtak a régészek Hódmezővásárhelyen

A 8. századi sírban tizenegy, különböző időpontokban elhunyt, de egy időben eltemetett ember földi maradványait találták meg, akik nem háborús okokból és nem is járványban haltak meg. A sírból férfiak, nők és gyerekek maradványai is előkerültek.

hvg.hu Élet+Stílus

Megoldódott a rejtély, 71 év után virágot vihetett apja sírjára egy budapesti nő

Egy 71 éves budapesti nő sosem találkozhatott az édesapjával, mert még a születése előtt meghalt, de a sírját sem tudta látogatni, mert nem tudta, hol temették el – mostanáig. Kiderült, hogy az egyik makói temetőben édesapjáé az a hősi sír, amelyen eddig az „ismeretlen honvéd” felirat állt – derül ki a keddi Délmagyarországból.

MTI Élet+Stílus

Hivatalos: megtalálták Arisztotelész sírját

Az ókori görög városban, Sztageirában ásatásokat végző görög régészek jelentették be, hogy megvan Arisztotelész sírja. A 2400 éves sír feltárása a térségben 20 éve folyó régészeti kutatások legfontosabb eredménye, amelyről a Szaloniki Arisztotelész Egyetemen rendezett nemzetközi konferencián számoltak be a szakemberek – adta hírül csütörtökön a The Greek Reporter görög napilap honlapja.

MTI Világ

Felnyitják az egykori orosz cár sírját

Az utolsó orosz cár, II. Miklós apjának, III. Sándornak a holttestét is exhumálják a Romanov-család 1918-as meggyilkolásának ügyében újraindított eljárásban, hogy "az utolsó kétségeket is kizárva" sikerüljön azonosítani a családtagok maradványait.

hvg.hu Itthon

Savval öntöttek le sírokat Püspökladányban

A sírrongálás szokatlan módját választotta egy ismeretlen elkövető Püspökladányban. A múlt héten maró hatású anyaggal öntött le több síremléket. A rendőrség keresi.

MTI Világ

Lerombolták Szaddám Huszein sírját – fotók

Szinte teljesen lerombolták Szaddám Huszein iraki diktátor síremlékét, amikor Tikrít városáért harcoltak az iraki biztonsági erők az Iszlám Állammal – jelentette az AP amerikai hírügynökség.

MTI Kult

Nem nyugszanak, míg meg nem találják Federico García Lorca sírját

A dél-spanyolországi hatóságok szerdai tájékoztatása szerint megkezdődött az újabb kutatás Federico García Lorca sírja után: a régészek reményei szerint ezúttal sikerül megtalálni azt a tömegsírt, ahova a spanyol polgárháborúban kivégzett híres spanyol költőt 1936-ban eltemethették.

MTI Shake

Szokatlan programra készül halottak napján egy spanyol segélyszervezet

Köszönetképpen dalt énekelne halottak napján egy spanyol segélyszervezet azok sírjánál, akik végrendeletükben adománnyal segítették munkáját. Az Alianza por la Solidaridad új gyűjtőakciójának madridi bejelentésekor számoltak be az ötletről, ami Latin-Amerikából származik. Ott több mint 25 éve működik már a szervezet.

MTI Tech

A sírból üzent a halott nagymama telefonja

A brit nagymama életében szívesen írt sms-eket, ezért is temették mellé a telefonját, amikor három éve meghalt. A minap üzenet jött a telefonról: "vigyázok rátok, és minden jobbra fordul". A rejtélynek van racionális megoldása.

hvg.hu Itthon

Nappaliba akarta betonoztatni haragosait egy budapesti férfi

Élettársa épülő házának nappalijába akarta betonoztatni haragosait egy 71 éves budapesti férfit. Egy vállalkozót bízott meg azzal, hogy két nőt és egy férfit vigye először Csepelre, majd a XXII. kerületi építkezésre. Végül szólt a rendőröknek a vállalkozó, amikor rájött, hogy megbízója nem viccelt.

1 2 3 4 5 6 7
„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Nyolcvanéves Keith Jarrett, akinek a koncertjein köhögni sem lehet

Nyolcvanéves Keith Jarrett, akinek a koncertjein köhögni sem lehet

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

A címlapról ajánljuk