Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szíriai válság

hvg.hu Világ

Törökország szíriai célpontokat bombázott

Törökország szerdán szíriai célpontokat bombázott, miután egy szíriai területről indított támadás megölt öt török polgári személyt. A török kormány rendkívüli NATO-tanácskozás összehívását kérte az ügyben - jelentette az al-Arabiya televízió.

MTI Világ

Damaszkusz környékét lövette a szíriai kormány

Nagy erőkkel lőtte a szíriai kormány tüzérsége kedd hajnalban a főváros, Damaszkusz környékét és a hasonló nevű tartomány több települését, ahol sok lázadó sáncolta el magát - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

MTI Világ

Az EU-tagok kizárták, hogy beavatkozzanak Szíriában

Az Európai Unió védelmi miniszterei kizárták nicosiai informális találkozójukon, hogy a tagországok részt vegyenek bármilyen szíriai katonai beavatkozásban, és kiálltak amellett, hogy politikai megoldást kell találni a válságra. A miniszterek kétnapos informális találkozója csütörtökön ért véget.

MTI Világ

Legalább 300-an haltak meg tegnap Szíriában

Legkevesebb 305 ember - főként civil - vesztette életét szerdán a szíriai polgárháborúban; a 18 hónapja tartó konfliktus során ez volt a legvéresebb nap - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet.

MTI Világ

Beavatkozna Szíriában a katari emír

Az arab országoknak be kell avatkozniuk Szíriában, mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem tudta megakadályozni a polgárháborút - hangoztatta az ENSZ Közgyűlés ülésszakának általános vitájában kedden a katari emír.

MTI Világ

Egyiptomi elnök: Iránnak is részt kell vennie a szíriai válság megoldásában

Egyiptomnak fontos, hogy szoros kapcsolata legyen Iránnal most, amikor megoldást kell találni a szíriai válságra - mondta az állami televíziónak adott szombati interjújában az egyiptomi elnök. Mohamed Murszi úgy jellemezte Iránt mint "a térség egyik fő játékosát, amelynek tevékeny és támogató szerepe lehet a szíriai probléma megoldásában".

MTI Világ

Aleppóban ismét kiújultak a harcok

Harcok robbantak ki kedd hajnalban a második legnagyobb szíriai város, Aleppó lázadók kezén lévő negyedeiben a kormányerők és a felkelők között.

MTI Világ

Megerősítették: Irán ott van Szíriában

Az iráni Forradalmi Gárda emberei ott vannak Szíriában, de csak tanácsadói feladatokat látnak el - közölte vasárnap a teheráni teokrata rezsimhez kötődő elitalakulat parancsnoka.

MTI Világ

A német külügy szerint az ENSZ kudarcot vallott Szíria ügyében

Nem Európa, hanem sajnálatos módon az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) vallott kudarcot a hónapok óta húzódó szíriai válság rendezésében - hangsúlyozta Guido Westerwelle német külügyminiszter szerdán Bécsben, az osztrák hivatali kollégájával tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

MTI Világ

Aszad nem akadt ki az emigráló politikusokon

Megvetően szólt a rezsimjét az utóbbi hónapokban megrengető átállásokról, szökésekről Bassár el-Aszad szíriai elnök egy szerdai interjúban, úgy fogalmazva, hogy az ország immár megtisztul a szerinte hazafiság nélküli emberektől.

MTI Itthon

Martonyi előtt is rejtély mit csináltak a Szíriában elrabolt magyarok

A külügyminiszter szerint ki kell vizsgálni, hogy a napokban kiszabadult három magyar állampolgár milyen tevékenységet folytatott Szíriában. Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában hétfő este azt mondta: még a gyanúját is el kell hárítani annak, hogy a magyar hatóságok bármit is tudtak volna a túszul ejtett magyar szakértők munkájáról.

MTI/hvg.hu Itthon

Hazatért a Szíriában elrabolt három magyar

Hazatért Magyarországra a Szíriában augusztus közepén elrabolt, az elmúlt napokban kiszabadult három magyar állampolgár; a kiszabadultak megjelentek a Terrorelhárítási Központ (TEK) hétfői budapesti sajtótájékoztatóján is. A három férfi egyike azt közölte, magánúton tartózkodtak Szíriában. A Külügyminisztérium helyettes államtitkára ugyanakkor hangsúlyozta: vizsgálni kell, hogy a magyarok szíriai tartózkodása, ottani tevékenységének körülményei ellentétesek-e valamilyen jogszabállyal.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Állandó életveszélyben voltak a magyar túszok Szíriában

A két hete elrabolt három magyar túsz hétfőn délelőtt tér haza - írja a Magyar Nemzet. Az egyik arab férfi, aki a magyarokkal raboskodott, újságíróknak azt mondta: nem kínozták őket, de folyamatos életveszélyben voltak.

MTI Világ

Aszad nem fél a "külső összeesküvéstől"

Bassár el-Aszad szíriai elnök vasárnap ismét azt hangoztatta, hogy "bármi áron" legyőzik az országa elleni "külső összeesküvést" - jelentette a SANA hivatalos hírügynökség.

MTI Világ

Már a TEK vigyáz a Szíriában elrabolt magyarokra

A vasárnap déli óráktól már a Terrorelhárítási Központ (TEK) kizárólagos felügyelete alatt van a Szíriában augusztus 13-án elrabolt három magyar állampolgár - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a TEK krízisközpontjának a Miniszterelnökséghez eljuttatott jelentése alapján az MTI-vel.

1 2 3 4 5
Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Így változik a közlekedés a Flórián téri felújítás miatt – térképen mutatjuk

Így változik a közlekedés a Flórián téri felújítás miatt – térképen mutatjuk

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Salman Rushdie: Óriási fájdalmat és sokkot éreztem, és tudtam, hogy hatalmas mennyiségű vérben fekszem

Salman Rushdie: Óriási fájdalmat és sokkot éreztem, és tudtam, hogy hatalmas mennyiségű vérben fekszem

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

A címlapról ajánljuk