Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tálibok

hvg.hu Világ

A tálibok megint akcióban

A tálib lázadók felszólították szombaton az afganisztáni lakosságot, hogy ne szavazzon az elnökválasztás november 7-ére kiírt második fordulójában, saját harcosaikat pedig arra, hogy akadályozzák a voksolás megrendezését.

hvg.hu Világ

Pakisztán folytatja a tálibok elleni akciókat

A pakisztáni hadsereg hétfőn folytatta a két nappal korábban az északnyugati országrészben, az Afganisztánnal határos Dél-Vazirisztán régióban a tálib lázadók ellen megindított szárazföldi offenzívát; a harcoknak húsz halottja volt az elmúlt huszonnégy órában - közölte a hadsereg.

hvg.hu Világ

Pakisztán: készülődés a tálibok elleni offenzívára

A pakisztáni hadsereg megostromolta vasárnap hajnalban Ravalpindiben lévő főhadiszállása egyik épületét, és kiszabadított 30 túszt, akiket tálib fegyveresek több mint tizennyolc órán át tartottak ott fogva - közölte a hadsereg szóvivője.

MTI Világ

Súlyos öszecsapás volt Afganisztán nyugati részén

A légierő bevetésével vertek szét Afganisztán nyugati részén egy tálib csapatot az amerikai és az afgán erők, miután a lázadók szombaton rajtuk ütöttek, és megöltek három amerikai és hét afgán katonát - jelentette be vasárnap egy szóvivő Kabulban.

MTI Világ

Pakisztáni tálibok felgyújtottak NATO-teherautókat

Feltehetőn tálib lázadók felgyújtottak Pakisztánban tizennyolc konténerszállító teherautót, amelyek az afganisztáni NATO-csapatoknak szállítottakvolna utánpótlást - közölték hétfőn rendőrségi források.

MTI Világ

Magyar katonák harcoltak Afganisztánban

Magyar katonák is részt vettek egy harci műveletben csütörtökön Afganisztánban; a Honvédelmi Minisztérium szóvivője azt közölte, a harcban a magyarok közül nem sérült meg senki. Afganisztánban ma volt az elnökválasztás.

MTI/hvg.hu Világ

Húsz halott az afgán választások előtt egy nappal

Egy nappal az afganisztáni elnök- és tartományi választást megelőzően, súlyos erőszakos cselekmények sorát követték el Kabulban. Eközben az ország elnöke bejelentette, a voksolás napján tilos erőszakos cselekedetekről híreket közölni a közép-ázsiai országban.

MTI Világ

Rendőrparancsnokot gyilkoltak a tálibok

Tálib lázadók megöltek egy kerületi rendőrparancsnokot és két munkatársát szerdára virradóra Afganisztánban, a korábban viszonylag nyugodt északi országrészben.

MTI Világ

A tálibok kormányhivatalokat támadtak

Kormányhivatalokat támadtak hétfőn tálib lázadók Afganisztánban, a fővárostól, Kabultól délre - közölték tisztségviselők és helybéliek.

MTI Világ

Egy korábbi afgán mészárlás ügyében vizsgálódna Obama

Barack Obama amerikai elnök elrendelte annak kivizsgálását, hogy elődjének, George W. Bushnak a kormánya akadályozta-e a nyomozást egy afganisztáni mészárlás ügyében: egy Washington támogatta hadúr emberei tálib foglyokat öltek meg.

1
19 20 21 22 23 24 25
Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

A hadseregnek gyárthat csodaszemüveget a Meta

A hadseregnek gyárthat csodaszemüveget a Meta

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől

Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől

Beláthatatlan válsághoz vezethet egy túl szoros eredmény a lengyel elnökválasztáson

Beláthatatlan válsághoz vezethet egy túl szoros eredmény a lengyel elnökválasztáson

Kristálytól bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől egy autós – videó

Kristálytól bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől egy autós – videó

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

A címlapról ajánljuk