Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tűzvész

MTI Világ

Bozóttűz tombol Dél-Ausztráliában

Bozóttűz fenyegeti a dél-ausztráliai Adelaide város közelében lévő településeket. A hatóságok szombati figyelmeztetése szerint a térséget az 1983-as tűzvészek óta legsúlyosabb katasztrófa fenyegeti.

Trubek Zsuzsa Itthon

„Bontogattak kicsit, aztán leléptek” – Vádolnak az utcára került lakók

A leégett Andrássy úti palotáról vitáznak a lakók, akik közül többen azt is elképzelhetőnek tartják, hogy nem véletlen tűzeset áldozatává vált a műemléképület. Valamennyien mégis leginkább a kerületi önkormányzatot hibáztatják a nemtörődömségükért, ami szerintük bizonyítottan életveszélyes állapotban volt már évek óta. A polgármester arra hivatkozik, hogy jogszabályi háttér híján nem volt lehetőségük beavatkozni a magántulajdonban lévő épület sorsába. Az utcára került mintegy negyven lakót gyorssegélyben részesítették, nem egynek az egész lakása a semmivé lett.

MTI Itthon

Lángokban öt hektárnyi gabona

Lában álló gabona kapott lángra Törökszentmiklóson a Kuczori dűlőben vasárnap, a tűz körülbelül öt hektárnyi területet érint.

MTI Itthon

Lőszerek robbannak, lángokban egy ház Sülysápon

Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy sülysápi családi ház. Az ingatlanból egy hátizsáknyi lőszert hoztak ki a tűzoltók, a benn maradt lőszerek robbanása miatt egyelőre visszavonták a rajokat - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfő délután az MTI-t.

MTI Világ

Chilei tűzvész: akár májusig is eltarthat az oltás

Úgy tűnik, nemsokára megfékezhetik a Chile középső részén fekvő Valparaíso városában puzstító tüzet – mondta a helyi erdőfelügyelőség vezetője. A halottak száma kedden elérte a tizenötöt. Rodrigo Penailillo belügyminiszter szerint nem kizárt, hogy tovább nő az áldozatok száma.

MTI Világ

Chilei tűzvész: porrá égett több lakónegyed, még oltanak - fotók

Még mindig nem sikerült eloltani a tüzet a Chile középső részén fekvő Valparaiso városában, ahol vasárnap éjjelig több mint kétezer ház égett le, és több mint tízezer embert kellett kitelepíteni. A halottak száma tizenkettőre nőtt. Több mint ötszáz sérültet ápolnak kórházban, legtöbbjüket füstmérgezéssel – közölte a chilei belügyminiszter.

MTI/hvg.hu Nagyítás

Fotók: hatalmas tűz pusztított egy ősi tibeti városban

Hatalmas tűz pusztított szombatra virradó éjjel egy turisták körében rendkívül népszerű ősi tibeti városban, Kína délnyugati Jünnan tartományában. A tűzvészben megsemmisült a hagyományos tibeti építészetéről híres Dukezong városka mintegy száz lakóépülete.

MTI Itthon

Lángolt Debrecen határa, tűzvész Borsodban

Két, kettes kiemelt riasztású tűzesethez riasztották a tűzoltókat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hétfő délután; Sajóbábonynál, illetve Tardon oltottak. Debrecen határában lakóházakat veszélyeztetett az avartűz hétfő délután.

MTI Világ

Evakuáltak 900 coloradói rabot

Kilencszáz rabot költöztettek ki szerdán egy Colorado Springs környéki börtönből az Egyesült Államokban tomboló erdőtüzek miatt.

MTI Világ

Óriási robbanás és tűzvész Kansas Cityben

A detonáció következtében egy egész épülettömb kigyulladt a város Country Club Plaza nevű bevásárlónegyedében. Egy népszerű helyi étterem, a JJ,s teljesen leégett. Nem halt meg senki, de ketten a sérültek közül válságos állapotban vannak.

MTI Világ

Leégett egy kínai falu 92 háza

Leégett egy falu 92 háza szerdáról csütörtökre virradóra az északnyugat-kínai Kanszu tartomány Kannan tibeti autonóm prefektúrájában, a tűzvésznek nincsenek halálos áldozatai - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

MTI Világ

Karácsonyi tűzvész halottakkal egy manilai nyomornegyedben

Tűzvész pusztított a Fülöp-szigeteki főváros, Manila egyik nyomornegyedében kedden, hét ember halálát okozva és ezreket téve hajléktalanná. A feldühödött lakók agyonvertek egy gyújtogatónak hitt férfit és kövekkel dobálták meg a tűzoltókat - közölték szerdán a helyi hatóságok.

1
13 14 15 16 17 18 19
Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

A címlapról ajánljuk