Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Plázs

Kiküldték a nyílt vízre a világ legnagyobb ócenjáróját

Megkezdte első próbaútját a világ legnagyobb óceánjárója a nyugat-franciaországi partoknál. Több ezer ember gyűlt össze csütörtökön Saint-Nazaire kikötőjében, hogy megnézze a hetven méter magas Harmony of the Seas vízre bocsátását.

MTI Plázs

Kialszanak a fények jövő szombaton, itt vannak hozzá a programok

A fenntartható innovációk köré szerveződnek a Föld órájának idei magyarországi programjai március 19-én. Az esemény központi helyszíne a budapesti Müpa lesz. A Föld óráját tizedik éve szervezik meg világszerte, tavaly 172 országból több mint kétmilliárd ember csatlakozott a kezdeményezéshez.

hvg.hu Plázs

Tanárokat és edzőket díjaztak

Tíz pedagógusnak adták át kimagasló tehetséggondozó munkájáért a Mester-M Díjat A MOL Új Európa Alapítvány a díjátadóval párhuzamosan idei pályázati felhívásait is meghirdette.

hvg.hu Plázs

150 bölényt küldenek a halálba

A Yellowstone Nemzeti Parkból a mészárszékbe vezet az út 150 elcsatangolt bölénynek, a helyi állattenyésztők egyelőre alaptalannak tűnő félelmei miatt. A bölények 1900 körül közel álltak a kihaláshoz.

hvg.hu Plázs

Tudta, hogy mitől fázik fel valójában? – Leleplezték a betegséget okozó baktériumot

Élete során legalább egyszer minden második nő megtapasztalja a húgyhólyagfertőzés, vagy hétköznapi nevén a felfázás kellemetlen tüneteit. A vizelés közben tapasztalható égető fájdalmat és állandó vizelési ingert okozó betegség 80%-át az E. coli baktérium okozza. Svájci egyetemi kutatók végre magyarázatot találtak arra, hogy a baktérium pontosan hogyan működik, és miként okoz károkat a szervezetben.

hvg.hu Plázs

Kritikusan alacsony a magyarok hozzáférése a globális gyógyszerkincshez

Kiválóan használható és mindenki számára elérhető a magyar gyógyszerkönyv, a magyar orvosok pedig egyre felelősségteljesebben írják föl az antibiotikumokat, és ezzel párhuzamosan mérséklődik a túlfogyasztás is. Ugyanakkor a betegek mindössze harminc százaléka van tisztában az antibiotikumok rendeltetésszerű használatával. A cukorbetegségek korai felismerésében és kezelésében is viszonylag jól teljesít a magyar egészségügy, azonban rengeteg gyógyszer hiányzik a magyar piacról.

hvg.hu Plázs

Megelőzhető lenne, mégis évente több ezer cukorbeteg veszíti el itthon a lábát

A világon húsz másodpercenként amputálják cukorbetegek végtagjait a cukorbetegség szövődményeként megjelenő neuropáthia miatt, pedig elvileg ma már egyetlen végtagot sem lenne szabad elveszíteni ilyen okból. Itthon évente 3-4 ezer neuropáthiás beteg lábát vágják le évente. A kór diagnosztizálása nehézkes, de van terápia – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem belgyógyászati klinikájának szakembere.

Jobline.hu

Hogyan írjunk ütős motivációs levelet?

Egy jól megírt, lenyűgöző motivációs levél győzi meg a HR-est igazán arról, hogy behívjon egy interjúra. Sajnos a legtöbb motivációs levél gyenge és felejthető, legtöbbször pedig túl hosszú.

hvg.hu Kult

Nagy vitát váltott ki DiCaprio gyerekkori képe

Egy ártatlan, régi képnek indult, amellyel az egyik Facebook-oldal szerette volna a friss Oscar-díjas színészt ünnepelni. Ehelyett egészen más miatt lett népszerű a fotó.

MTI Plázs

Meghalt a férfi, akinek az IKEA-bútorokat köszönhetjük

Gillis Lundgren 87 éves volt, egész életében a svéd bútorcégnek dolgozott, ahol ő volt a negyedikként felvett munkatárs. Ő találta ki, hogy a bútorokat lapra szerelve adják el, és néhány terméke még ma is kapható.

hvg.hu Plázs

Tudományos magyarázat az okos tanuló és a szex kapcsolatára

Mindkettő sokat variál – mutat rá az evolúcióbiológia. A tudomány továbbá azt is bebizonyítja, hogy ha találkozunk egy ragadozóval a vadonban, vagy csendben bújjunk el a bozótba, vagy ordítozzunk bottal a kezünkben. Ezek kombinációja semmiképp nem előnyös.

hvg.hu Plázs

55 millió dollár kártérítést kap a Fox riporternője a tudtán kívül készített pucér videóért

Egy chicagói biztosítótársaság vezetője nyereségvágyból vadászott Erin Andrewsra, akit sikerült is meztelenül levideóznia egy hotelszoba kémlelőnyílásán keresztül. Miután a TMZ nem fizetett a felvételért, az interneten kezdte terjeszteni azt. A bíróság megállapította a hotel felelősségét is, így busás kártérítés üti a nő markát.

1
7 8 9 10 11
1356
Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Kiderült, pontosan mi okozta Liam Payne halálát

Kiderült, pontosan mi okozta Liam Payne halálát

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Kínának kémkedő németek ellen emeltek vádat

Kínának kémkedő németek ellen emeltek vádat

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.