Ilyen jelentős szereplő a Tesco is, amely eddig is tisztességes sörválasztékot kínált és a szortimentbe az utóbbi időkben már a hazai kisüzemek sörei közül is bekerült néhány.

Talán ezek sikere – borsos áruk ellenére – inspirálta az áruházláncot, hogy lefőzesse saját söreit. A módszer illetve a gyakorlat bevált már több országban is. Hollandiában például a Bavaria főzi a Tesco-söröket, de még a híres BrewDog is címkéz sört a hipermarketnek, ahogy Belgiumban a Delirium Tremensről elhíresült Huyghe főzde sörei is megtalálhatók a Tesco-Finest márkasorozatban. Nem véletlen, hiszen ezek jellemzően az adott sörfőzde sörét jelentik, csak a címke nem árulkodik erről, a minőségi söröket saját márkanév alatt árusítják.

A hazai üzletekben kapható Tesco-Finest sörök a szlovák Gerencsérben (Hrnčiaroviec nad Parnou) található Karpat sörfőzdében készülnek. Az eddig évi hatezer hektoliteres termelésű főzde sörei között eredetileg is megtalálható az a hat típus, ami most a polcokra került – talán pont a széles szortiment okán esett a választás a szlovákiai főzdére. A választék: láger, búzasör, ale, IPA, porter és stout – elegáns címkével, harmadliteres palackokban.

K.G.

A 350 forintos ár, ha a hazai kisüzemi sörökével vagy a hasonló kategóriájú importéval hasonlítjuk össze, nem barátságtalan.  

 Megnéztük a Ratebeeren a sorozat minősítését, és bizony nem túl behízelgő a kép, ami különösen azért furcsa, mert a főzde hasonló Karpat márkanéven futó sörei sokkal jobb minősítést kaptak. Így viszont mi láttuk jobbnak, ha magunk járunk a dolog, pontosabban az új sörök végére.

A kóstolt sörök közül a sima ale bizonyult a legjobbnak, annak ellenére így van ez, hogy a típushoz mérten kissé eltúlozták a komlózását. Ehhez képest a szintén kellemes benyomást keltő IPA már-már túlságosan is visszafogott és emiatt nem eléggé karakteres. A belga búzasör a Wheat főzésénél pedig, mintha nem tudtak volna dönteni a fűszeres illetve a komlós karakter között. S a kompromisszum egy, a belga búzákra egyáltalán nem jellemző enyhe édeskésség, mely inkább ront, mint javít az összbenyomáson. Talán sikeresebb lehetett volna egy bajor búza, amely itthon népszerűbb is belga társánál.

A stout és a porter két alig megkülönböztethető sörtípus. Nem is érthető, hogy miért került bele mindkettő a sorozatba. A stout karakteresebb, kár hogy a kávés ízek elnyomnak minden mást, de legalább adnak a sörnek egy sajátos aromát. Ez a porterről már nem mondható el. Ha valamiféle analógiát keresnénk, akkor leginkább a barna Kozelhez hasonlítanánk, ugyanis ebből a porterből hiányzik még némi alkohol és az italra annyira jellemző testesség.

Végül a láger zárja a sort (amit pedig elsőként kóstoltunk). Nem véletlen, mert míg az előbbi sörök szerethetők is lehetnek, ha nem kérjük rajtuk szigorúan számon a típusukhoz való megfelelőséget – elvégre a sörfőző keze nincs gúzsba kötve, ha egy receptet alkot – a lágerről sajnos annyit mondhatunk, hogy  teljesen hiányzik belőle a fantázia. Mintha a törekvés egy biztonsági recept megalkotása lett volna – rengeteg kompromisszum, hogy mindenkinek tessen – az eredmény azonban nem igazolja az elképzeléseket, teljesen kommersz ivósör sikeredett, a viszonylag magas alkoholtartalom ellenére is.

Ám minden kritikai észrevétel ellenére végeredményben örülünk a választék ilyenfajta bővülésének. Hiszen az utolsó kivételével valamennyi egy újfajta sörös ízvilággal ismerteti meg a vásárlókat, az átlagos sörfogyasztókat, akik talán pont ezzel, ezáltal kapnak kedvet a kisüzemi, kézműves sörökkel való szorosabb ismerkedésre, kóstolásokra.