A gyereknevelés Magyarországon kicsit olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá, mindenki felhatalmazva érzi magát, hogy hozzászóljon. A gyerekek fegyelmezése ezért is nagyszerű beszédtéma, és sokszor ürügy a szülői, sőt a nagy társadalmi összekacsintásra, amire nem olyan rég a TV2 szerkesztői is ráéreztek, amikor az Appra, magyar! című műsorban azzal a kérdéssel szembesítették az épp uralkodó közhangulatot megfejteni próbáló hírességeket, hogy adhat-e egy pofont a szülő a gyerekének. A válaszokból pedig egy meglehetősen megengedő hozzáállás bontakozott ki.

Ez volt az a műsor, amelyben egy pszichopedagógus a szakértőiség minden súlyával elmondta azt is, hogy bár a pofon megalázó, vannak olyan helyezetek, amikor megkerülhetetlen, majd ezek után még gyerekverési tippek is elhangzottak – a legtöbb vendég és a műsorvezető helyeslése kíséretében.

A műsorban zajló beszélgetés és a szavazás abszurditásáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A jelenség azonban számokban is mérhető. Ezt a feladatot rendre a nevelési gyakorlatok és a közvélekedés alakításában aktív szerepet játszó UNICEF vállalja magára. A 2017 novemberében végzett friss kutatásuk több ponton is visszaigazolja azokat a gyereknevelési elképzeléseket, amelyek például a TV2 műsorában köszöntek vissza.

Az UNICEF a Publicus Research-csel együttműködve egy telefonos kérdőíves adatfelvétel keretében országos reprezentatív mintán alkotott képet néhány egyszerű kérdéssel arról, hogy miként vélekedik a magyar társadalom a gyereknevelés lehetséges eszközeiről.

A megkérdezettek 36 százaléka úgy vélte, megengedhető, hogy a szülők fizikai fenyítési eszközöket is használjanak, ha fegyelmezni vagy büntetni akarják a gyerekeket. Az ilyen módszereket a válaszadók 53 százaléka egyértelműen elutasította, 11 százalék pedig nem tudja, nem kívánt válaszolni.

„Természetesen a gyereknevelés eszközeivel kapcsolatos vélemény nem azonos a tényleges tevékenységgel, tehát e válaszokból nem következtethetünk arra, hogy a magyar népesség milyen arányban alkalmazza a testi fenyítés valamilyen formáját. Tudjuk, magas a látencia, és azt feltehetőleg sokan sejtik, hogy nem ildomos verni a gyereket – ezzel is magyarázható a választ elkerülők relatíve magas aránya” – pontosít Tausz Katalin, az UNICEF gyermekjogi vezetője a kutatásról szóló jelentésben.

A kutatásból kiderül, hogy akiknek 18 évesnél fiatalabb gyerekük van (a megkérdezettek közül 29 százaléknak), sokkal kevésbé tartják megengedhetőnek a fizikai fenyítést, mint azok, akiknek nincs ilyen életkorú gyerekük. Az előbbi csoportnak 25, míg az utóbbi csoportnak 40 százaléka elfogadja a testi fenyítést.

Ami a válaszadók nemét és életkorát illeti, a nők és a fiatalabbak elutasítóbbak az ilyen gyereknevelési szokásokkal szemben: a 45-59 éves válaszadók nagy része, 61 százaléka utasítja el a fizikai fenyítést, a 60 évesnél idősebbek majdnem fele (47 százalék) pedig elfogadhatónak tartja. Érdekes, hogy míg a többi iskolai végzettségi csoportban kiegyenlített az elfogadók aránya (legfeljebb 8 általános 32, szakmunkás 33, diplomás 35 százalék), addig az érettségizettek a legkevésbé elutasítók: 42 százalékuk szerint megengedhetőek a fizikai fenyítési eszközök.

A kutatás készítői arról is érdeklődtek, hogy milyen módszerek használhatók fegyelmezési eszközként.

A megkérdezettek válaszai alapján a játszásra fordítható idő, a gyerek egyik kedvenc tevékenységnek megtiltása és a gyerek egy kedves tárgyának elvétele a legnépszerűbb fegyelmezési eszköz.

A gyerek megszégyenítésének is tekinthető sarokba állítást a válaszadók majdnem kétharmada (64 százalék) megfelelő módszernek tartja. Ez a típusú büntetés a legelfogadhatóbb megszégyenítési módszer a legfiatalabbak körében, de népszerű azoknál a válaszadóknál is, akiknek 18 éven aluli gyerekük van (70 százalék).

A kutatásból egyértelművé válik, hogy a gyerek megpofozását a magyar lakosság több mint egynegyede, a fülének meghúzgálását pedig ötöde gondolja elfogadhatónak. Bár a fizikai fenyítési eszközöket a megkérdezettek 36 százaléka utasítja el, mint fegyelmezési módszert, úgy látszik, a fenékre verést nem tekintik annak: a válaszadók több mint fele, és még a testi fenyítésre nemet mondók 41,7 százaléka is megengedhetőnek tartja.

De mit mondunk, és mit teszünk valójában? A megkérdezetteknek csak 7 százaléka nem alkalmazná egyik büntetési formát sem: ez a szám rettenetesen alacsony. A válaszadók több mint egyharmada 1-3 fegyelmezési módot elfogadhatónak tart, majdnem felük pedig 4-6 eszközt is hatásosnak tart. A legerősebben büntetéspártiak (7-9 eszköz) a magyar társadalom 8 százalékát teszik ki.

Tausz Katalin hozzáfűzi: „Igaz, a testi fenyítés, a megszégyenítés alkalmazását sokszor a szülők eszköztelenségével, tehetetlenségével magyarázzák, ám ez sem mentesít attól, hogy szembenézzünk ennek a gyerekre gyakorolt káros pszicho-szociális hatásaival és azzal, hogy így a szülők akarva-akaratlanul azt közvetítik a gyerekeknek, az erőszak a konfliktusok megoldásának elfogadható és megfelelő formája."

Az UNICEF nemzetközi felmérése szerint világszerte csaknem 300 millió 2 és 4 év közötti gyerek éli át rendszeresen az erőszakos fegyelmezést a gondviselői részéről. Vagyis minden négy gyerekből három. Az önkontrollra és az illedelmes viselkedésre nevelés része minden kultúrának, sok gondviselő azonban erőszakos fizikai és pszichológiai módszerekhez folyamodik, hogy büntesse a nem kívánt, és bátorítsa a helyesnek gondolt viselkedést. Ezek a formájuktól függetlenül mind a gyerekjogok megsértésének számítanak.

Fazekas István

A Harris Poll 2013-as amerikai felmérése szerint a generációk között lassú váltás tapasztalható a gyerekverés elfogadottsága terén, de még a legfiatalabb, milleniumi nemzedékhez tartozó szülők fele is úgy gondolja, hogy a verés elfogadható. Az X generációnál ez az arány 82 százalék. Szintén ebből a felmérésből derül ki, hogy azok, akiket gyerekként vertek, nagyobb eséllyel fogják maguk is verni a gyerekeiket.

Beszélni róla, tenni ellene

Ha a közbeszédből, esetleg a kommentekből indulunk ki, úgy tűnhet, hogy Magyarország a hétköznapi pofonok országa. Nemrég a gyerekbántalmazás egy kifejezetten súlyos esete késztette véleménynyilvánításra a kommentelőket, akik közül sokan visszaigazolták azt, hogy a gyerek verhetősége magától értetődik. A hírekbe is bekerült esetben felfüggesztett börtönt kértek egy fiát pofon ütő bokodi apára: a férfi akkora erővel ütötte meg a gyerekét, hogy a 11 éves fiú az ajtófélfának esett és bevérzett a szeme. (A hírből és a kommentekből inspirálódó cikkünket itt olvashatja.)

A társadalmi hozzáállást a gyerekveréshez talán befolyásolhatja, hogy a vert gyerekek felnőttként már megpróbálnak beszélni azokról a fizikai és lelki sérülésekről, amelyeket a verés okozott nekik. Így tett egy korábban nekünk nyilatkozó pszichológus is. Őt az ösztönözte a megszólalásra, hogy a kezébe került a boltokban egészen a közelmúltig még forgalmazott Fegyelmezz! Megéri című könyve, amely gyakorlati tanácsokat gyűjtött egybe arról, hogy hogyan kell „helyesen” verni a gyerekeket. Korábbi cikkünkben arra a kérdésre, hogy miért állt a nyilvánosság elé, így fogalmazott:

Abban is reménykedem, hogy ha esetleg olyan szülő olvasná az interjút, aki azon dilemmázik, hogy pofozzon vagy ne pofozzon, akkor elgondolkodik. Szeretném, ha rájönne, hogy nem ez a valódi kérdés. Akarja-e, hogy a gyereke bízzon benne, hogy egészséges felnőtt legyen? Vagy lelki roncs legyen belőle? Ezt gondolja végig, amikor felemeli a kezét – ne azt, hogy az adott viselkedést leállíthatja-e egy pofonnal. És ezt már nemcsak a saját tapasztalatom, hanem a szakmai tudásom fényében is mondhatom.

A szakember és egykori áldozat kiállásának konkrét eredménye is volt: a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány által megjelentetett gyerekverési könyv ellen több mint ezer pszichológus és gyermekvédelemmel foglalkozó szakember írt alá petíciót, amelynek nyomán a Libri levette a polcairól a köteteket.