„Az általunk tervezett Hold-misszió egyik feladata az lesz, hogy ellenőrizzük, valóban jártak-e ott az amerikaiak”

– viccelődött – vagy nem – Dmitrij Rogozin, az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz vezetője. Az egykor miniszterelnök-helyettesként is tevékenykedett politikus szavai különösen jól csengtek Oroszországban, ahol a legutóbbi felmérés szerint a válaszolók 57 százaléka meg van győződve arról, hogy a NASA sohasem juttatott embereket a Holdra. Az USA-ban is viszonylag sok a kétkedő, a megkérdezettek 6 százaléka véli úgy, hogy nem volt Apollo-program, további öt pedig bizonytalannak vallotta magát.

Valószínűleg nem véletlen a tagadók magas aránya, hiszen az összeesküvés-elméletek gyártói nagyon ráfeküdtek a Hold-programra, és egy időben ontották magukból az igazukat alátámasztó „bizonyítékokat”. Még azt is tudják, hogy a Holdra szállást azt a Stanley Kubrick segítette a földön megrendezni a NASA-nak, aki egy évvel korábban a 2001 Űrodüsszeia című filmet rendezte, s megmutatta, hogy már ekkor is létezett a csaláshoz szükséges technika. Ezek az elméletek a mai napig sokszor felszínre kerülnek, s még akkor is hatással vannak a közvéleményre, ha azokat már ezerszer is megcáfolták.

Zászlótalány, csillaghiány, árnyékbotrány

AFP / NASA

A talán legnépszerűbb „bizonyíték” az, hogy amikor az Apollo 11-gyel érkezett Buzz Aldrin és Neil Armstrong kitűzte a Holdra az amerikai lobogót, a zászló szemmel láthatóan lobogott, ami persze lehetetlen lenne a légüres térben.

„PR-katasztrófa számba ment a zászló kitűzése. Egy kis teleszkópos rúd volt rögzítve a rúdhoz, hogy az állandóan kifeszítve tartsa a lobogót, ám az, bárhogy is rángattuk, nem nyílt ki teljesen. Ezért alakult ki az állandó hullám”

– írta visszaemlékezésében Aldrin. Az akcióról készült videóin is jól látszik, hogy a zászló miért „lobog”, s hogy amikor végül sikerült a rúd letűzése, a légüres térben – a mozgást akadályozó súrlódás hiánya miatt is – még kettőt, hármat rángatódzik a zászló.

Ugyancsak divat számon kérni a csillagok hiányát: a konteósok szerint több mint gyanús, hogy a Holdon készített képeken nem látszanak a földi éjszakai égboltot milliószámra benépesítő csillagok. „A Holdon ráadásul légkör, vagy felhőzet sincs, amely csökkentené az égitestek fényét” – érvelnek a tagadók. A valóságban viszont az a helyzet, hogy a fotók a Hold-nappal idején készültek, s ilyenkor csak rövid expozíciós idővel és nagyon kis lencsenyílással lehet fényképezni, így a csillagok nem elég fényesek, hogy rákerüljenek a fényképre. Hasonló lehet a helyzet egy esti, villanyfényes sportmérkőzésen is: a fények annyira erősek, hogy aligha látszanak a csillagok az égen.

A Holdra szállást tagadók arról is beszélnek, hogy a fényképeken lévő, rendszeres távolságra elhelyezett keresztek sokszor nem teljesek, látszik, hogy egy-egy embert, vagy tárgyat rámontíroztak a kész háttér elé. Ez is jól hangzik, de ez sem igaz: az eredeti, jó minőségű és nagy felbontású képeken jól látszanak a teljes keresztek, a jelzések csak a rosszabb minőségű másolatokon hiányosan, egyszerűen azért, mert ezek a képek már nem jó felbontásúak.

Az is sokszor elhangzik, hogy a függőlegesen álló tárgyak árnyéka a képeken nem függőleges, a fotó középpontja felé dőlnek, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy különböző helyről érkező mesterséges fényeket használtak a fotósok. Aki viszont már fényképezett például okostelefonnal, tudja, hogy minden képpel ez a helyzet, azok a kép szélén lévő fránya épületek és tornyok állandóan befelé dőlnek, akárhogyan is tartja az ember a masinát.

És persze az is ezerszer felmerült, hogy már csak azért is lehetetlen volt embereket eljuttatni a Holdra, mert az űrhajósokkal rövid úton végzett volna a Földet körülvevő Van Allen-övekben tomboló sugárzás. Ebben van igazság, valóban léteznek a Van Allen-övek, ám ezeken viszonylag gyorsan áthaladtak az Apollo-űrhajók, így az asztronautákat nem érte ártalmas mértékű sugárzás. Még a szerencsétlenül járt Apollo-13 személyzetét sem, amely pedig a többi utasnál több időt volt kénytelen eltölteni az erősen sugárzó környezetben.

Ki fényképezett?

Néha azt is megkérdezték, hogy ki örökítette meg azt, amint Neil Armstrong lelép a Holdra, ha ő volt az első ember az égitesten. A válasz itt is egyszerű, Armstrong ereszkedés közben, a lépcsőn állva felszerelte a külső kamerát, s végül ez készítette el a híres képsorokat. Volt, aki a leszálló egységek támasztólábai által hagyott gödröket hiányolta, s olyanok is akadtak, akik szerint látszania kellett volna a leszállóegység rakétái által kivájt kráternek, illetve a rakétából jövő tűzcsóvának is. A NASA mindenre adott magyarázatot, ám ezeket sem fogadták el a kétkedők.

Az összeesküvés-elmélet hívőit az sem zavarja, hogy ezernyi módon lehet bizonyítani, valóban jártak Armstrongék a Holdon. Nem csak a csaknem négyszáz kilogrammnyi, igazoltan a Holdról származó kőzet a bizonyíték, hanem az is, hogy még most is – és még egy millió évig – láthatóak ott az űrhajósok lábnyomai. 2009-ben a NASA külön felderítő műholdat küldött a Holdhoz, hogy feltérképezze az égitestet, s a visszaérkezett nagy felbontású fotókon kiválóan látszanak az űrkompok leszállóhelyei, illetve az űrhajósok által otthagyott tárgyak. Például azok a lézerfényt kibocsátó berendezések, amelyek némelyike még ma is működik, s amelyek segítettek minden korábbinál pontosabban megmérni a Föld és a Hold közötti távolságot.