Tényleg belefér egy-egy pofon a nevelési folyamatba?
Egy minapi Márki-Zay Péter-interjú nyomán újra fellángolt a vita a gyereknevelésben alkalmazható testi fenyítésről. Ha azt gondolnánk, hogy a „fekete pedagógia” nézeteit már rég elfeledtük, nagyot tévedünk. Bár a törvény tiltja, elfogadott nevelési eszközként tekintünk ma is egy-egy pofonra vagy fenékre verésre.
„Ha az enyhébb büntetések nem segítenek, akkor – főleg 2-3-4 éves gyerekek esetében – a tudatos ellenszegülés, már meggyökerezett szenvedély, elővigyázatlanság vagy veszélyes cselekedetekre való hajlam esetén a vesszővel való büntetés, ritkán bár, de akkor megfelelő erővel és lehetőleg szemtanúk nélkül alkalmazható” – írja a 18. században élt német pedagógus, Bernhard Basedow a korabeli szülők számára írt nevelési kézikönyvében.
Hozzáteszi szabadkozva, hogy „bárcsak ne kellene a büntetésről írnom”, majd részletesen kifejti például a vessző használatának megfelelő módjait, mert vannak olyan gyerekek, akik csak „a rövid, de heves testi fenyíték hatására jobbulnak meg”. Azt is hangsúlyozza, hogy ne hirtelen felindulás hatására verjük a gyereket, meg kell várni, amíg lehiggadunk, és ismét az értelem irányítja cselekedeteinket.
A testi fenyítés alkalmazására – mint Pukánszky Béla Bevezetés a gyermekkor történetébe című könyvében is olvasható – magyar nevelési tanácsadók is hasonló, a „fekete pedagógiába” sorolt módszerek alkalmazására biztatták a 19. században az olvasóikat. Szvorényi József szerint egészen kis korban „egy-egy komoly hangú szóval, sőt – ha szükség – a megfelelően osztott erélyesebb legyintéskével is érvényt lehet már szerezni”, mert „a maga idején, helyén és módján használt ütéske sokszor csodát művel”.
Verni vagy nem verni?
Szerencsére elmúlt a 18., a 19. század, azt is gondolhatnánk, hogy a 21. században már az ütéske, a legyintéske, továbbá a vessző nem épp a nevelési fősodorhoz tartozik. Ám időnként rá kell döbbenjünk, hogy ezek sokkal jobban be vannak betonozva a nevelés köztudatban, mint gondolnánk.
Legutóbb Márki-Zay Péter tért vissza egy interjúban a nevelési szokásaira, amelyeket már taglalt korábban is, akkor is nagy port vert fel a nyilatkozata. Most a Partizánnak ismerte el – igaz, hozzá tette, nem büszke erre –, hogy csapta már arcon dühből a gyerekeit. Azt gondolja a politikus, hogy – végső esetben – elfogadható nevelési eszköz a testi fenyítés. Márki-Zay szerint két éve a baloldali, most a kormánypárti média magyarázza félre a szavait.
A tízmillió foci- és ugyanennyi Covid-szakértő országában úgy tűnik, él majdnem tízmillió pszichológus és neveléselméleti szakember is, aki időről időre, ha van egy ilyen apropó, kifejti a véleményét a testi fenyítésről. A témát elég ha felveti egy celebműsorban valaki, vagy mondjuk eljut a perig egy pofont osztogató apa ügye, netán egy kereskedelmi csatorna épp ezzel a témával rukkol elő egy show-műsorban, és máris nevelési tanácsadóvá válik az ország.
Most is napok óta lehet olvasni, miért is nem baj időnként, ha el-elcsattan egy atyai pofon, ha egy fenékre csapással érteti meg a szülő a gyerekkel, mit nem szabad, és miért is liberális baromság a „ne bántsd a gyereked” szöveg mantrázása stb. Nem is lenne érdemes ezzel foglalkozni, ám korábban voltak komolyabb jelei is a „fekete pedagógia” tovább élésének.
Majdnem törvénybe kerülő testi fenyítés és komolyan vett médiahekk
Maga a miniszterelnök sem veti meg a verést mint pedagógiai eszközt. A köznevelési törvényből Michl József kereszténydemokrata honatya kezdeményezésére 2011-ben majdnem kikerült az a passzus, amely tiltja, hogy a gyerekeket a tanárok megverjék az iskolában. A Fidesz a törvényt tárgyaló frakcióülésén a FigyelőNet forrásai szerint a miniszterelnök kijelentette, hogy tetszik neki Michl módosítója. A KDNP-s képviselő ugyanakkor jelezte, hogy már visszavonta azt. „Kár” – vélte Orbán.
Ebben az időben tűnt fel a neten a Clean Hands Hungary-oldal is, amely azt írta: „Célkitűzésünk a bizonyítottan hatékony és a személyiségre destruktívan nem ható fizikai fenyítés újraszocializálása, családok és közösségek nevelői segítése. Sok közösség és család bár belátja a fizikai fenyítés hatékonyságát, de nem meri vagy nem kívánja alkalmazni azt”.
Ebben ígért segítséget a csoport, azaz, hogy a szülők helyett „szakszerűen végrehajtják a fizikai fenyítést az érintett gyereken”. Meg voltak a tarifák, a „kisebb pofonok, óvatos megrázás, vagy hidegzuhany, arcmosás, esetleg lekötözés” már 5-10 ezer forintért megrendelhető volt, de voltak komolyabb szolgáltatások is. Mint kiderült, mindez egy médiahekk volt, ami épp a gyerekek testi fenyítésének káros, de elterjedt gyakorlatára hívta fel a figyelmet, de megdöbbentő volt, hogy az abszurd szolgáltatást többen komolyan vették és segítséget kértek az álszervezettől. Sőt olyan is volt, aki érdeklődött, hogy van-e nevelői felvétel a céghez.
Atyai pofon
A testi fenyítésről két éve a UNICEF kérésére kutatás is készült, amelyből kiderült, hogy a magyarok 36 százaléka szerint megengedhető, hogy a szülők fizikai fenyítési eszközöket is használjanak a gyereknevelésben. A válaszolók kétharmada szerint megengedhető nevelés eszköz a gyerek sarokba állítása, fele szerint belefér a fenékre verés, negyede szerint a pofon, húsz százalékuk szerint a fül meghúzgálása is.
Ez persze nem sajátságos magyar attitűd, a Harris Poll 2013-as amerikai felmérése szerint bár a generációk között lassú váltás tapasztalható a gyerekverés elfogadottsága terén, de még a legfiatalabb, milleniumi nemzedékhez tartozó szülők fele is úgy gondolja, hogy a verés elfogadható. Az X generációnál ez az arány 82 százalék. Szintén ebből a felmérésből derül ki, hogy azok, akiket gyerekként vertek, nagyobb eséllyel fogják maguk is verni a gyerekeiket.
Hogy van még mit tenni a változásért arra bizonyíték az a kötet is, amelyet néhány éve jelentetett meg Magyarországon a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány. A Fegyelmezz! Megéri című kötetben az amerikai szerző konkrétan leírja, hogyan verjük meg módszeresen a gyerekünket. Ott folytatja, ahol a fentebb idézett évszázadokkal ezelőtti fekete pedagógiát hirdető elődei abbahagyták: „A fenekén, ahol nagyon valószínűtlen, hogy maradandó károkat okozunk. (…) Azt hiszem, nem esünk túlzásba, ha a gyermeket csak a hátsófelén, vagy a lába felső részén verjük meg” – írja például a „hol verjünk” témában, és hozzáteszi, jó ha a verésre övet vagy pálcát használ a szülő, „mert jó lenne, ha a gyermek a kezet a szeretet tárgyának tekintené, amely megölel, ölbe vesz, és simogat”.
Leállítani a pofonokat
Az amerikai tanulmány által is leírt lassú változásra itthon vannak jó példák, ennek jele például, hogy időnként kiáll valaki és megpróbál beszélni azokról a fizikai és lelki sérülésekről, amelyeket a verés okozott neki gyerekkorában.
„Abban is reménykedem, hogy ha esetleg olyan szülő olvasná az interjút, aki azon dilemmázik, hogy pofozzon vagy ne pofozzon, akkor elgondolkodik. Szeretném, ha rájönne, hogy nem ez a valódi kérdés. Akarja-e, hogy a gyereke bízzon benne, hogy egészséges felnőtt legyen? Vagy lelki roncs legyen belőle? Ezt gondolja végig, amikor felemeli a kezét – ne azt, hogy az adott viselkedést leállíthatja-e egy pofonnal. És ezt már nemcsak a saját tapasztalatom, hanem a szakmai tudásom fényében is mondhatom” – mondta többek közt a lapunknak nyilatkozó Babity Mária pszichológus.
Korábban már idéztük Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakembert is, aki mindezt megerősíti, és hangsúlyozza, hogy a gyerekkorban elszenvedett erőszak (legyen az fizikai, érzelmi vagy verbális bántalmazás) mindig nyomot hagy, mert megsérti a határokat, az alapbizalom szövetét és traumatizál. Szerinte pont annyira nem szabad gyereket bántalmazni, mint csokit lopni a boltból, bányatóban fürödni, vagy kilőni egy védett madarat. A törvény mellesleg 2015 óta tiltja a gyerekbántalmazást.
Gyurkó azt is aláhúzza, hogy nem igaz az, hogy a testi fenyítés nélküli gyerekkorban nincsenek határok, korlátok és szabályok. „Kevés annyira elveszett gyerek van, mint akinek bármit és mindent szabad. Viszont attól, hogy nem ütöm meg, vagy nem verem szavakkal, még nem választottam azt az utat, hogy a gyereknek mindent szabad, és nem adtam fel a gyereknevelést.”
Szülőnek lenni nem könnyű, de a szülőség tanulható – teszi hozzá Gyurkó Szilvia. És már nem csak a fekete pedagógiát hirdetőktől.
Engem is vert az apám, mégis diktátor lett belőlem
Hitler maga volt a megtestesült gonosz, aki démoni erejével milliókat volt képes megbabonázni? Vagy a karlengető millióknak volt szükségük egy megfellebbezhetetlen autoritásra, akit gondolkodás nélkül követhettek? Alice Miller szerint a nácizmus gyilkos tombolását két évszázadnyi szisztematikus gyereküldözés alapozta meg, ezt hívjuk ma fekete pedagógiának. És ha azt hisszük, hogy rég meghaladtuk a 18-19.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
