Sokszor 24 órát is dolgoznak, talpig védőruhában, egy korty víz nélkül próbálják ellátni a rájuk bízott betegeket. Minden erőfeszítésük ellenére naponta így is több pácienst veszítenek el, köztük olyanokat is, akikkel néhány órával korábban még beszélgettek. Majd műszak után leülnek, és egyenként telefonálnak a hozzátartozóknak, hogy közöljék velük: édesanyjuk, nagypapájuk, vagy feleségük nem élte túl a koronavírussal folytatott harcot.
Hónapok óta így mesélnek a hvg.hu-nak a Covid-osztályokon dolgozó orvosok és ápolók, sőt szociális dolgozók is arról, min mennek keresztül a járvány kitörése óta. A járványhelyzet ráadásul nem válogat: az átvezénylések és a megtelt kórházak miatt már nemcsak intenzív terápiás szakorvosok, nővérek találkoznak a halállal, hanem olyanok is, akik korábban még soha. Egy Covid-osztályra kirendelt huszonéves rezidens így írta le korábban egy napját a hvg.hu-nak:
„Több esetben elhaló hangon könyörögnek, hogy még maradjon velük egy kicsit az ember, mert nem bírják elviselni a haláltudatot és a magányt. Én ilyenkor odaülök, megfogom a kezüket, és megpróbálom elterelni a figyelmüket azzal, hogy beszélek valamiről, ami kellemes lehet. Utána én is egy időre bezárkózom magamba”.
Orvosok és ápolók a Jósa András Oktatókórház COVID-intenzív osztályán Nyíregyházán 2020. november 25-én.
MTI / Balázs Attila
Velük marad a trauma
Szakemberek már régóta kongatják a vészharangot, hogy a koronavírus-járvány súlyos terhet ró az egészségügyi és szociális dolgozók mentális egészségére. Sokan amiatt aggódnak, hogy ha a járvány egyszer véget ér, rengetegen hagyják el a pályát (jelenleg a szolgálati jogviszonyt aláírók nem tudnak felmondani), akik pedig maradnak, azok közül nemzetközi felmérések szerint is sokan küzdenek majd szorongással, depresszióval, poszttraumás stresszel. Az egészségügyi és szociális területen dolgozókat egybe számolva több százezer veszélyeztetett emberről beszélünk.
Az, hogy ők hogyan és milyen lelki nehézségekkel kerülnek ki a járványból, hosszú távon az egész ellátásra hatással lehet.
A Covid-trauma nemcsak Magyarországon, hanem világszerte aggodalomra ad okot, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) idén áprilisban külön kampányt is indított, egy kisfilmben próbálja felhívni a figyelmet a segítő szakmák nehézségeire, egy holland pszichológus segítségével pedig mindenki számára elérhető relaxációs technikákat publikáltak.
A WHO videójában névvel és arccal megszólaló egészségügyi dolgozók kimerültségről, bűntudatról és az állandó bizonytalanságról számolnak be. Legtöbben egy-egy haláleset után napokig tépelődnek, mit csináltak rosszul, a főnővérek amiatt esnek pánikba, hogyan tudnák beosztottjaikat megvédeni a fertőzéstől, és rengetegen vannak azzal tisztában, hogy pihenniük kellene, mégsem tudnak leállni.
„Tudtam, hogy ki kellene vennem pár napot, de nem voltam rá képes, olyan kevesen voltunk, hogy nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust” – mondta egyikük.
Erre nincs most időnk
Kórházakban, egészségügyi és szociális intézményekben persze eddig is létezett pszichológiai segítségnyújtás a munkatársaknak. Ez ugyan nem elérhető a nap 24 órájában, de akinek szüksége van rá, az kérheti a pszichológusok segítségét, más segítő szakmákban pedig szupervízió is létezik.
A Covid-járvány kitörésével azonban ez a lehetőség gyakran háttérbe szorult egy-egy intézményben, és nemcsak azért, mert a pszichiátereket is átvezényelték. „Erre nekünk most biztosan nincs időnk” – fogalmazott egy budapesti kórház orvosa, amikor azt kérdeztük, szokott-e szakemberekkel beszélni.
Azt azonban ő is elismerte, hogy a teher ettől még nagyon is létezik. „Van olyan fiatal orvos, aki egy komoly nap után a sarokban sír. Nehéz azzal szembenézniük, hogy 18 betegből egy nap akár hármat is elveszítenek az osztályon. Sokan azon tépik magukat, vajon elég-e a tudásuk, mit tehettek volna még, hogy megmentsenek egy-egy beteget. Ők azok, akik később belevetik magukat a képzésekbe, folyamatosan jobbak akarnak lenni, tanulni akarnak, hogy ez legközelebb ne történjen meg” – tette hozzá egy másik kollégája.
Megkérdeztük az Országos Kórházi Főigazgatóságot is, hogy jelen helyzetben központilag hogyan tudnak segíteni a mentális nehézségek kezelésében, cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után az OKFŐ azt válaszolta, szakértők bevonásával jelenleg is foglalkoznak az orvosok és szakdolgozók körében a járvány okozta mentális nehézségek feloldásának kérdésével.
Egyes intézmények már a koronavírus első hullámában a maguk kezébe vették az irányítást. A Semmelweis Egyetem tavaly több segítségnyújtó szolgáltatást indított, a MedSpot Alapítvány és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara (PPK) pedig decemberben indította el Arctalan hősök elnevezésű kampányát. Utóbbiban nemcsak egyéni krízisintervenciós konzultációkat biztosítanak, hanem segítő foglalkozásokat is tartanak a kórházakban, valamint relaxációs, edukációs programok elkészítését is tervezik. Az ELTE PPK segítségével emellett kutatást végeznek, hogy pontos képet kapjanak az egészségügyi dolgozók állapotáról.
Az általunk megkérdezettek tapasztalatai alapján úgy tűnik, a járványban a telefonos és az online, anonim segítségnyújtást igénylik a legtöbben. Ilyet végez a Végeken Egészséglélektani Alapítvány is, mely a CallForHelp kezdeményezés keretében a koronavírus-járvány első hulláma óta tart fenn külön telefonos lelki elsősegély-vonalat az egészségügyi dolgozóknak és a szociális terület munkatársainak is. Rájuk, mint általában azokra, akik valamilyen segítő szakmában dolgoznak, különösen jellemző, hogy maguknak nehezen kérnek segítséget, mintha úgy éreznék, az alkalmatlanná teszi őket arra, hogy másokon segítsenek – mondta Székely András, az alapítvány elnöke.
„Ez általános probléma, pedig, ha egyedül maradnak és kimerülnek, éppen azt a célt akadályozzák meg, hogy hatékonyan segítsenek másoknak.”
Az egészségügyi dolgozók természetesen - mint az országban bárki - a nap 24 órájában ingyenesen hívható központi lelki-elsősegélyszolgálatot is (LESZ) megkereshetik (az elérhetőségeket keretes írásunk sorolja fel). Székely András ugyanakkor szükség volt egy külön csak nekik létrehozott hívószámra is, hogy minél több lehetőségük legyen segítséget kapni,
„A magyarok nagy része egyébként is stigmatizálónak tartja a mentális problémákat, lelki nehézségeket, főleg a férfiak. Mégis, a LESZ anonim számán több a férfi hívó, így nem kell elmondani senkinek, hogy segítséget kér” – tette hozzá az elnök.
Ő gyenge, más erős
Székely András szerint a hozzájuk forduló egészségügyi és szociális dolgozók két fő problémája a kimerültség és a bizonytalanság. „Nem tudják, mi lesz egy hónap múlva, mikor halnak meg a betegeik, vagy mikor betegszenek meg ők is, meddig tart ez a helyzet. Plusz teher, hogy sokakat más helyről vezényelnek át, ahol sokkal ritkábban találkoznak a halállal. Egy szülésznőnek például, aki a munkájában életre segít, ezt különösen nehéz feldolgoznia” – mondta.
Általános jelenség az is, hogy a hozzájuk fordulók közül nagyon sokan hiszik azt, hogy csak ők bírják rosszul a helyzetet, mindenki más jól – vagy legalábbis jobban – viseli.
Nem veszik észre, hogy rajtuk ugyanúgy kevésbé látszik a teher, mert felvesznek egy álarcot, közben azt hiszik, ők a gyengék, a többiek az erősek.
Bár az alapítvány munkatársai a vírushelyzetre vagy az egészségügyi rendszer nehézségeire nyilvánvalóan nem tudnak megoldást kínálni, így is vannak sikertörténeteik. Általában már az is segít, ha valakit meghallgatnak a vonal másik végén, néha pedig egészen apró ötletekkel is nagy eredményt tudnak elérni.
„A segítő munkát választók közül sokan panaszkodnak arra, hogy úgy érzik, sosem szabad leállniuk. Egy háziorvos is így járt, nem tudott nemet mondani az állandó megkeresésekre, hiszen erre esküdött fel, de ez teljesen kimerítette. Vele nemcsak azt tudtam átbeszélni, hogy ha nem pihen, később talán senkin nem fog tudni segíteni, hanem arra is rájött, azért sem kapcsolja ki soha a telefonját, mert a családja is azon hívja. A megoldás neki annyi volt, hogy vett egy külön mobilt, így a másikat néhány órára ki tudta kapcsolni. Megkönnyebbülten és boldogan tette le a telefont” – emlékezett vissza Székely.
Mivel a telefonszámok az első hullám ideje alatt indultak, azt a szakemberek még nem tudják megmondani, hogy a hívások számának növekedése annak köszönhető-e, hogy több embernek van szüksége segítségre, vagy terjed a hírük az érintettek körében. Az viszont biztos, hogy a korábbi helyzethez képest van egy nagy változás: most már nem csak az idősek a különösen veszélyeztetettek, így az egészségügyi dolgozók nemcsak a szüleiket féltik, hanem magukat és a gyerekeiket is.
Mellettük az alapítvány kiemelten foglalkozik a szociális dolgozókkal is, akik gyakran a háttérbe szorulnak, pedig ők is gyakran vannak veszélynek kitéve, ők sem hagyhatják cserben az ellátottakat. A háziorvosok és védőnők részére pedig külön ingyenes, online pszichiátriai konzultációs lehetőséget biztosítanak. Őket abban is segítik, hogy felismerjék a mentális problémák, különösen a depresszió kezdeti tüneteit, és szakmai tanácsot is kaphatnak, ha betegüknél, gondozottjuknál felmerül a gyanú, hogy testi tünetei mögött lelki, mentális problémák vagy esetleg pszichiátriai zavarok húzódnak meg.
Hol kérhet segítséget: Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (0-24-ben hívható): 116-123, 06 80 810-600 CallForHelp telefonos lelki elsősegély egészségügyben dolgozóknak (0-24-ben hívható): +36 1 770 7333 CallForHelp telefonos lelki elsősegély szociális területen dolgozóknak (10:00-22:00): +36 1 770 8877 CallForHelp telefonos érzelmi támogatás kortalanul időseknek és fiataloknak (12:00-20:00) +31 1 700 4788 |