Így spóroltak a nagyszüleink az ételen, energián, mindenen
„Kár, hogy nem figyeltem jobban” – írta egyik olvasónk, amikor megpróbálta felidézni, a nagyszülei hogyan takarékoskodtak a családi erőforrásokkal. A felhívásunkra jelentkezők olyan korok tanulságait idézték meg, amikor nem volt ciki a zsíros és a vajas kenyér, bevett volt, hogy a dolgokat nem megvették, hanem kölcsönkérték, és nem volt kidobott étel. Azt persze senki sem állítja, hogy ez könnyű élet volt, és joggal hihetnénk, hogy sok ilyen megpróbáltatáson már túl vagyunk. Sok jel mutat viszont arra, hogy a megpróbáltatások még előttünk vannak, ezért szerettük volna mozgósítani a nagyszülők, szülők által ránk hagyományozott kollektív tudást.
Míg a szavakat ki lehet forgatni a „háborús infláción” és az „extraprofiton” át a „rezsicsökkentés csökkentéséig” és a „lakossági piaci árig”, addig a valóság nem hagyja magát kidumálni, különösen ha számszerűsíteni lehet – márpedig a rezsicsekkek és az élelmiszerárak, vagy akár a forintárfolyam épp a maga számszerű valóságosságában forgatja fel a mindennapi életünket, teszi ijesztővé a jelent és kiszámíthatatlanná, tervezhetetlenné a jövőt. Ebben a bizonytalanságban ösztönösen kapaszkodókat keres az ember.
Válságok, katasztrófák, élhetetlennek tűnő, mégis átélt időszakok a szüleink, nagyszüleink generációinak már kijutottak, létezik tehát egy felhalmozott tudás, amely sok vészhelyzetre ad megoldást.
Kényelmesnek, összkomfortosnak nem mondható, és joggal hihetjük, hihetnénk, hogy ezen már túl vagyunk. Csakhogy nagyon gyorsan jutottunk el onnan, hogy a választási kampányban a spórolást emlegető Márki-Zay Péter szavain még nagy volt a felhördülés addig, hogy a kormány lényegében a zászlójára tűzze a spórolást. Mármint a lakosságit, természetesen, nem a politikusit.
Ezt a közös, mégis a fogyasztói társadalom mindennapjaiban rejtve maradó tudást szerettük volna mozgósítani azzal, hogy megkérdeztük az olvasóinkat, ők mit láttak, tanultak a szüleiktől, nagyszüleiktől. Ez a fajta tudásmegosztás a közösségi oldalakon is beindult, megy az ötletelés, a kibeszélés, a szembenézés, a szelektálás az igények és a szükségletek között. Most megosztjuk azt, amit az olvasóink osztottak meg velünk.
„47 évesen, elvált szülők gyerekeiként jónéhány spórolós trükkön volt „szerencsém” felnőni a testvéremmel” – írja egyik olvasónk, Mihály, akinek tehát nem is kellett generációkat visszamennie az időben az emlékekért. „Alap volt, hogy a napot a fűtött konyhában töltöttük, csak estére melegítették be a szobát, ágyba bújáskor pedig lezárták. Reggel a jó meleg tea felmelegített. A gyerekek egymással fürödtek, illetve egymás vizében. Kézmosáshoz nagymamám kis lavórt tett a hokedlire, törölközővel, nem lehetett folyatni a vizet. Mosás csak hétfőn volt nálunk. Szombaton azért volt leves és kalács, mert a sparhelt be is fűtötte a teret. Gyakran ettünk szalonnát, héjában főtt krumplit vacsorára – laktató, olcsó volt. Újságpapírral és ecetes vízzel tisztítottuk az ablakot.
Rengeteg befőzés ment nyáron, hogy télre spóroljunk. Illetve volt konyhakert, a sárgarépától a zelleren át a kaporig minden volt benne. Locsoláshoz az utcai kútról hoztunk vizet kannákban, vödörben. Mi, gyerekek egy fagyit kaptunk kisiskolásként, kiskanállal szépen elosztva ettük.
Testvérként sose kaptunk két dolgot – mindig egyet, és el kellett osztani: csokit, gyümölcsöt.
Ha nem volt pénz édességre, de nagyon szerettünk volna, anya cukrot olvasztott nyalókának, túróra öntött házi csokimázat, kész volt a túrórudi. Szörpnek volt házi bodzaszörp, és mindenhova busszal, kerékpárral mentünk. A befőtt levét is higítva, szörpnek ittuk. Ha nem volt pénz húsra, csirkemáj volt lesütve, vagy főzőkolbász, gyakran ettünk tojáspörköltet is hús helyett. A szandál pántjait levágva lett papucsunk, de a kidobott kempingszéken is évekig üldögéltünk, mert sötétedéskor behoztuk. Rengetegszer jártunk használtruháshoz. Hajat otthon nyírtunk – ezt amúgy ma is magamnak csinálom, jó kis hajnyíróval nem nehéz egy férfihajat elkészíteni.
Mivel kisnövésű fiú voltam, jó sokáig 6 év alattiként vittek be mindenféle programra. Strandra, állatkertbe otthoni szendvicset és innivalót vittünk, nagyon ritkán vették meg a túlárazott üdítőket. A dinnyét pedig hideg kútvízbe raktuk, nem a hűtőszekrényben hűtöttük. Szedd magad akciókban mentünk olcsó barackért.”
Egy másik olvasónk, Zsuzsanna 1981-es születésű ugyan, de a második világháborút megélt emberek vették körül, így óhatatlanul is átadtak neki egyfajta spórolós mentalitást. Az emlékeiből látszik, hogy mindez a gyereknevelésbe is beépült. Például amikor rajzolt, és ehhez mindig új rajzlapot akart elővenni, az 1949-es születésű emberek nevelésében felnőtt édesanyja nem engedte, mondván, hogy addig firkálja tele, amíg lehet.
Ez a hozzáállás a háztartási praktikákban is megmutatkozott. „Ha nem ettünk meg valamit, anyám átalakította:
- zöldborsófőzelékből zöldborsólevest csinált,
- kalácsmaradékokból, kakaós csiga darabjaiból pedig máglyarakást.
- Anyukám a száraz kenyeret textilzsákba gyűjtötte, és morzsát házilag készítette.
- Paradicsomleveshez a száraz kenyeret felkockázta és olajban megpirította.”
Ugyanez nyomta rá a bélyegét a ház rendben tartására is: „Anyám abban a vízben, amiben fürödtünk, áztatta a ruhákat, amelyeket másnap kimosott. A kád mindig tele volt áztatott ruhaneművel. A debreceni főbérlő néni sosem használt porszívót, mindig az udvaron álló porolót használta, és ott ütötte a szőnyeget. Anyám wc-használathoz a wc-papír mellé olyan dolgokat is tett, mint a megmaradt selyemcsomagolás a virágcsokorról. Mindent eltett, hátha jó lesz valamire: celofánt a szegfűről, amit kapott, befőttes üvegeket, az ajándékokról visszamaradt csomagolást, megüresedett bébiételes üvegből fűszeres üveget csinált, szaloncukor dobozból lett a karácsonyfa díszek doboza. Rongyos ruhából portörlő lett.”
A nagyszülők tovább csavartak a spóroláson: télen pulóvert viseltek, és egy szobát fűtöttek, ha csak maguk voltak, és bilibe pisiltek éjszaka, hogy ne kelljen kimenni a hideg wc-re. Az újrahasznosítás extrémnek tűnő, mégis logikus szintje, hogy a nagyszülei visszahozták a koszorút a temetőből, amikor már jócskán elmúlt a halottak napja, és amikor jött egy újabb alkalom, „felújítva” újra kivitték a koszorút.
Zsuzsanna emlékei között felsejlik a közösség ereje is, azt meséli, hogy darálót például nem vettek, hanem inkább kölcsönkértek egy kézi mákdarálót. „Mostanában divat az, hogy vegyél meg mindent. Nem kell. Kölcsönözni is ugyanúgy lehet. A boltban daráltuk a kávét is 1990 előtt” – írja.
Eszter nevű olvasónk egy életre megjegyezte a tanácsot, amit a nagymamájától kapott: „A lakásunk alsó szintjén mindenhol kő járólap van. A nagymamám azt mondta, mikor meglátta, hogy lent porszívózom a járólapot, hogy a dédnagymamám szívéhez kapna, ha ezt látná.
Micsoda pazarlás, minek fogyasztom az áramot, mikor fel is lehet söprögetni!
Azóta már ő is takarékosabban bánik az árammal: olvasta, hogy régen hóval is tisztították a szőnyeget, úgyhogy maga is elleste ezt a praktikát. "Én most is szoktam a havon lefelé fordítva kiporolni, ha van hó... Szépen felfrissül, látványos a hatás."
Felidézi, hogy a nagyszülei elrakták még a tejeszacskókat is kimosva, és abba csomagolták azt, amit ő most folpackba. A tojáshéjból akkurátusan kitörölgették, kisimogatták a teljes tojásfehérjét. A tésztát mindig maguk gyúrták.
„Kár, hogy nem figyeltem jobban” – írja.
Egy másik olvasónk anyai történeteket idézett fel a konyha körül.
- A „gesztenyetorta” például főtt, áttört rumaromával ízesített babból készült.
- A pogácsa a bele reszelt sárgarépától tűnt úgy, mintha sok tojásból készült volna.
- Az almát, birsalmát, meggyet, cseresznyét aszalták, ebből télen levest főztek.
Télen „természetesen” a sparheltet használták a konyha fűtésére és főzésre is. De volt ennek egy jókora víztartálya is, amiben „ingyen” melegedett a víz.
Ilona egy teljes, praktikus listát küldött az édesanyjától tanult háztartási fogásokról. Ezek között ugyanúgy szerepelt a tészta gyúrása és szárítása, mint az el nem fogyasztott ételek gyors hűtése (vízben, amit aztán locsolásra, felmosásra lehetett használni), vagy a megmaradt ételek átalakítás olyan egyszerű trükkökkel, mint a köretek, ízesítések váltása. Alapnak számított az idény jellegű gyümölcsök és zöldségek fagyasztása, a befőzés, a panírmorzsa házi készítése, a lángos, a fánk és a palacsinta otthoni sütése. Az ételek megbecsülésének a mentalitása része volt magának az étkezésnek is. Ahogy olvasónk írja: „Nincs szabad szedés az ételből, az Anyukám mérte ki az adagot, kis mennyiségben, majd pótolta, ha elfogyott. A család mindig együtt ült asztalhoz. Kenyeret kizárólag Anyuka szelhetett."
Krisztina a nagyijai spórolási trükkjeit osztotta meg, köztük sok olyan módszerrel, amely a többi olvasónknál is bevett praktika volt. A kenyeret addig ették, amíg volt, még akkor is, ha szikkadt volt. Ilyenkor tejbe, vagy tejeskávéba tunkolták. Ha netán mégis megmaradt a kenyérből valamennyi, kiszárították, és lereszelték prézlinek. Nem volt kidobott étel. Volt úgy, hogy 3 napig ették ugyanazt. Sok krumplit fogyasztottak, és ha kifőztek krumplit valamihez, a levét nem leöntötték hanem levest csináltak belőle. Maguk gyúrták a tésztát. Neves napokon ettek húst, de ez nem azt jelenti, hogy nem volt feltét a főzeléken. Volt: tojásrántotta, főtt tojás, rántott párizsi, vagy éppen sült virsli. Uzsonnára szinte mindig a maguk által befőzött lekvárral megkent kenyeret ajánlották fel. A villanyt mindig lekapcsolták maguk után. Nem fűtötték túl a lakást. Igaz az idejükben még nem volt többcsatornás adás, ami ezer reklámmal csábította volna őket vásárlásra, meg sok minden nem volt, de tudtak spórolni.
A zsíros kenyér és a vajas kenyér nem volt ciki.
- hangsúlyozta Krisztina. A talán legformabontóbb ötletet viszont Petra nevű olvasónktól kaptuk, aki azt mesélte, hogy a dél-alföldi tanyán élő nagymamája szöggel sütött és főzött, mert így gyorsabban elkészült az étel. Lehetett szó akár egy nagyobb darab húsról, amit teleszurkált tiszta, kifejezetten erre használt vasszöggel, vagy levesről, amelyet szintén teleszórt vele. Így ugyanis kevesebb energia fogyott (lásd. rezsicsökkentés).
Köszönjük az olvasók értékes hozzájárulását!
Címlapi fotó: Fortepan / Hámori Gyula
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
