Hamvay Péter
Hamvay Péter
Tetszett a cikk?

A csütörtöki Közbeszerzési Értesítőben megjelent az Új Nemzeti Galéria kivitelezési pályázata, amelynek 3 év múlva kell elkészülnie.

„2025-ben lehet ismét olyan helyzetben a nemzetgazdaság, hogy lesz pénz jelentősebb állami nagyberuházásokra, így az Új Nemzeti Galéria megépítésének megkezdésére is. Érvényes építési engedélyünk van, kész kiviteli tervekkel – akár holnap el tudnánk kezdeni az építkezést” – mondta lapunknak adott interjújában nemrég Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Úgy tűnik, tudott valamit, mert a Városliget Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság csütörtökön közzétette az Új Nemzeti Galéria kivitelezési pályázatát, melynek beadási határideje november 4-e. Az épületnek három év múlva kell elkészülnie.

A kiírásból kiderül, hogy az összesen hétszintes épület körülbelül bruttó 50 ezer négyzetméteres lesz. A párkánymagasság 24,98 méter, az épület legmagasabb pontja pedig 31,29 méter.

A két pinceszintet, földszintet és négy emeletet magában foglaló épület hasznos alapterülete 48 665 m² lesz, az állandó kiállítás területe 11 215 m², az időszakos kiállítóterek üveggalériával 1825 m²-t tesznek majd ki.

A négy épületegység mindegyike rendelkezik majd egy-egy közlekedő maggal, ezekben helyezkednek el a lépcsőházak, a gépészeti felvonóberendezések és a gépészeti aknák is. A tender 13 ezer m² környezetrendezési, tájépítészeti munkát is előír, amely során 1400 m² növényzetet, 7300 m² burkolt felületet is építenek.

A tervek már korábban elkészültek, az építkezés a kormány és a főváros 2019-es megállapodása miatt nem kezdődött el, később, amikor a kormány ehhez nem tartotta magát, pénzhiány miatt csúszott.

A Pritzker-díjas japán SANAA (Sejima and Nishizawa and Associates) építésziroda tervei alapján épül fel az Új Nemzeti Galéria a Liget Budapest Projekt keretében, az egykori Petőfi Csarnok helyén. Az új múzeum tervezőit nemzetközi építészeti tervpályázaton választották ki. A nyertes terv szerint a japán építészek egy környezetbe illeszkedő, interaktív és emberközeli, ugyanakkor 21. századi, korszerű épületet álmodtak a Városligetbe – áll a Liget Budapest honlapján. A japán alkotók nevéhez több kiváló múzeumi épület is fűződik: terveik alapján valósult meg például a Louvre Lens-ben megnyílt új múzeuma, illetve a New York-i Új Kortárs Művészeti Múzeum. Az új budapesti intézmény a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített modern kori kollekcióját fogadja be.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!