szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A bíboros ugyanakkor úgy véli, XIV. Leó személye kapocs lehet Észak- és Dél-Amerika között.

Az amerikai Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján, hozzátéve: ezt bizonyítja, hogy az új pápa megválasztása gyorsan megtörtént.

Erdő kifejtette, a konklávén „egy-egy választási menet során felbukkannak nevek, és amikor nő a többség, benne van a levegőben, hogy alighanem ő lesz, aki megkapja a szükséges szavazatszámot”. A bíboros a piaristák egykori általános rendfőnöke, Tomek Vince mondását idézte, miszerint a konklávén minden szavazási menetnek külön lelke van. Megjegyezte, a világsajtó sok mindenkit esélyesnek tartott, köztük Prevostot is, de nem szerepelt az elsők között.

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

Egyelőre sok a találgatás, milyen pápa is lesz XIV. Leó, de azért messze nem sötét ló, jó néhány kardinális kérdésben pontosan tudni lehet, hol is áll. Gyorsreakciók a világlapokból.

A bíboros elmondta, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával ő maga elég sokszor beszélgetett Prevost bíborossal, aki nem sokkal korábban került a vatikáni kúriára, és mindjárt felelősségteljes megbízatást kapott a püspöki dikasztérium prefektusaként. A világ püspöki kinevezése több mint felét Prevost és munkatársai készítették elő, ami nagy áttekintési képességet igényel – tette hozzá.

Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, ahogy Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.

Nem az állampolgársága, nemzetiségi hovatartozása, hanem inkább tapasztalati és emberi kapcsolati köre játszott szerepet

– nyilatkozta a bíboros.

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát.

A XIV. Leó név választásával kapcsolatban Erdő kifejtette, hogy Prevost bíboros belső beszélgetésekben részletesen indokolta, miért így döntött. Mint mondta, az egyház társadalmi tanítását először nagy ívben XIII. Leó fogalmazta meg, és választ képviselt a kor legégetőbb problémáira, amelyek az ipari forradalomból, a munkások helyzetéből fakadtak. Mindennek a mély keresztény problematikáját az igazságosság kérdése képezte, és most XIV. Leó a mai világban is ezt érzi aktuálisnak. A pápa úgy érzi, hogy a munkának az emberi méltósághoz való kapcsolatát, a munka értékét, az emberi kreativitást veszély fenyegeti, ami méltatlan körülményeket, a megbecsülés hiányát, kizsákmányolást jelenthet.

„További veszélyt képvisel, hogy az emberi munka feleslegessé válhat. A technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia számos munkahelyet helyettesít, és sok ember úgy érzi, tevékenységére, így rá sincsen szükség (..) pedig Isten üres embert nem alkot” – mondta Erdő Péter.

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Ott voltunk, amikor felszállt a fehér füst, megkérdeztük az új pápáról az euforikus hangulatban lévő híveket, de még előtte, a várakozás óráiban megnéztük azt is, milyen volt a hangulat, mennyire voltak szigorúak a biztonsági intézkedések a Szent Péter téren, kik és miért álltak órákat egy kis kéményt kémlelve.

XIV. Leó pápa első beszédének első szava a béke volt: „Krisztus békéjének a gondolatával lépett fel, ami krisztocentrikus szemléletre utal, amely legitimitást ad a társadalomra és a nemzetközi közösségre vonatkozó szavainak”. Erdő emlékeztetett: a béke szorgalmazása folytonosságot képvisel: nemcsak Ferenc pápa, hanem már XXIII. János Békét a földön kezdetű, 1963-as enciklikája is békét sürgetett.

Az elődeivel való folyamatosságot mutatja az is, ahogyan XIV. Leó pápa kilépett a Szent Péter-bazilika erkélyére. „Ferenc pápa a megújulás lendületével, amikor megválasztása után kilépett a lodzsára, nem vette fel a szokásos vörös mocétumot (körgallér) és a Szent Péter és Pál apostolt ábrázoló stólát sem. XIV. Leó viszont ezeket elfogadta a korábbi pápákhoz hasonlóan”.

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

Az új pápa pénteken tartotta meg első vatikáni miséjét, amelyen a hit hiányáról beszélt, és arról, hogy ez ellen sürgősen cselekednie kellene a katolikus egyháznak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!