© Wikipedia

A szőlőtermesztés hazánkban már jóval a honfoglalás előtt létező foglalatosság volt, elterjedése, kultúrájának fejlődése a rómaiakhoz köthető. Az első írásos emlék a szőlőről a Pannonhalmi Apátság alapító levele. A 14. században már jelentős borkereskedelem zajlott, főleg a német területekre került magyar bor. Ebből a századból maradt ránk egy oklevél, amely az első magyar kocsmárost is hitelt érdemlően nevesíti: bizonyos Vörös Kelemen esztergomi bormérőt, aki a saját szőlőjének jó levét kínálta vendégeinek. Más forrás – korabeli telekkönyv - pedig említést tesz egy Silher nevű óbudai bormérőről, aki a század vége felé a klarissza apácák kolostora mellett tulajdonolt házat. A török hódoltság röpke 150 esztendeje alatt visszafejlődött a magyar szőlő- és borkultúra, de aztán gyorsan kiheverte ezt az időszakot. Nem úgy azt a szintén hívatlan „vendéget”, amelyik 1875-ben érkezett hazánkba, felejthetetlen nyomot hagyva az akkori szőlőkben. A szőlőgyökértetű, ismertebb nevén a filoxéra átformálta a hazai viszonyokat, egzisztenciákat tett tönkre, kivándorlásra kényszerített gazdákat, termelőket. A budai borvidékünk például ekkor tűnt el örökre. A 20. században aztán jött a két világégés, majd az otromba szocialista nagy gazdálkodás. Hangzatos szlogennel, miszerint a magyar bor világhírű. Csak éppen a világ nem tudott róla. A szocialista mennyiségelvű termelés nagyon komoly károkat okozott. De a borászattal foglalkozók azon igyekeznek, hogy a helyes úton vezessék az eltévelyedett mesterséget, és ennek pozitív jelei napjainkban már markánsan tapasztalhatók.

Hagyományos csopaki pincepörkölt

Hozzávalók: 60 dkg marhalábszár, 16 dkg sertésvelő, 8 dkg zsír, 15 dkg hagyma,1 dkg fokhagyma, 8 dkg lecsó, 1,5 dl csopaki rizling, só, bors, fűszerpaprika. A zsíron rózsaszínűre pirított hagymára dobjuk a felkockázott, fűszerezett húst, átforgatjuk, fehéredésig megkapatjuk, majd hagyjuk párolódni. Mikor már puhul, hozzáadjuk a lecsót és felöntjük a borral. Mielőtt készre főznénk, beleforgatjuk a tisztított velőt, hogy ezzel teljesedjen ki a szüreti lakoma. Tűzforrón, foszlós kenyérrel tálaljuk. A könnyebbség kedvéért: Gomba szőlőlevél ágyon Hozzávalók: 80 dkg vargánya vagy más erdei gomba, 3-4 dkg fokhagyma, só, bors, olívaolaj, szőlőlevelek. A jól megmosott szőlőleveleket enyhén sós vízzel leforrázzuk. Felével kibélelünk egy tűzálló tálat, ráfektetjük az egészben hagyott, tisztított gombákat, közéjük dobáljuk a fokhagymagerezdeket. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, kevés olajjal meglocsoljuk, a maradék szőlőlevéllel betakarjuk. Alufólia alatt, a sütőben 180 fokon 40 percig pároljuk. Tálaláskor a felső szőlőleveleket leszedjük, friss petrezselyemmel meghintjük, s nem felejtünk el mellé egy pohár száraz fehér bort kínálni.

A bor készítése azonban nem csak a borászok, fogyasztása pedig nem csak a szakértők kiváltsága, sosem volt az. Csodálatosan univerzális-demokratikus ital. Ahogyan a bor maga, a szüret is mindenkié. A száz évvel ezelőtti szokások részben ma is élnek, a hagyományok elevenek. Nemcsak a szőlőkben, de az asztalon is. Szüret idején a reggeli mindig egyszerű volt – egy kupica pálinka el nem maradhatott –, de nem mindenütt egyforma. Voltak vidékek, ahol csak kenyeret és szőlőt kaptak a szüretelők, másutt szárazkolbászt, sonkát, szalonnát reggeliztek kenyérrel és hagymával. Utána természetesen bort ittak. Ebédre már főtt ételt evett a szorgos sereg, szőlőkben általában volt egy főzésre alkalmas felszereléssel bíró házikó, de leginkább bográcsban rotyogtatták az ételt. A szüretkor bográcsba kerülő hús szinte mindenhol birka volt. Levest is főztek belőle, de az igazi a birkapaprikás volt. Ezt a Balaton mellékén vörösborral készítették, és friss mustot is tettek bele, abban főtt puhára a hús. A Kiskunságban még káposzta is került hozzá. Vacsorára a délről megmaradt ételt fogyasztották el.

A munka sokszor zajkeltéssel indult. Kurjongatások közepette vágtak neki a soroknak. Kacorral, egy görbe vágószerszámmal választották el a tőkéktől a fürtöket az asszonyok, majd a szőlő valamilyen szállítóedénybe, leginkább puttonyba került. Ha megtelt egy, a puttonyos a présházhoz vitte. Régebben taposták a szőlőt, ma már ez nem jellemző. A szüret legalább annyira szórakozás is volt, mint munka. Viccelődtek, énekeltek a szedés közben. A munkában segítők szőlőt és friss mustot kaptak. A szüret végeztével a szüretelők egy erre az alkalomra készített koszorút vittek le a vállukon, amelyet szalagokkal, virágokkal, de akár borosüveggel is díszíthettek. A pincékben a szüret első napjait követően megkezdték a borkimérést. Vasárnaponta eljártak iszogatni a fiatal legények és lányok, a pince előtt üldögéltek, sokszor zeneszó mellett, amely éjszakába nyúlóan tartott. Nem mindenütt volt azonban ilyen felhőtlen ez az időszak, Sopron környékén a fosztogatások emlékét őrző rossz tapasztalatok miatt sokkal kevésbé tudott ünnepi hangulat kialakulni, bár ünnepeltek itt is, szüreti bálokat tartottak, a gazdák megvendégelték a szüretelőket. Sopronbánfalván a présben maradt szőlőcefrét a falu utcáin szalagként hintették el a legények, a szalag pedig ahhoz a házhoz vezetett, ahol a kedvesük lakott. Sokszor ez a cefrecsík lakodalom közeledtét jelezte.

A szüreti bálok sok helyen csak a világháborúk között, vagy azokat követően alakultak ki. Régebben sok esetben külön bálokat szerveztek a hasonló tevékenységet végző emberek, de jellemzően egy-egy falu tartotta az eseményt. Nem csak bált, felvonulásokat is rendeztek, különböző szereplőket választva, játékokkal, jó hangulattal, és persze rengeteg borral.

Várkonyi Ádám