Kevés növény van, amelynek levélnyeleit és nem a leveleit fogyasztjuk, de őkelme ilyen. Nem csoda, hiszen a levelek mérgezőek. A szárak fanyar íze viszont remek konyhai lehetőségeket rejt magában. A rebarbara ázsiai eredetű növény, a Volga folyó mentén évszázadokon át vadon nőtt. A kínai gyógyászatban már igen régen vajákolnak vele, de ennivalóként nem nagyon tartották számon.

Az első feljegyzések a 17. századi Angliából maradtak ránk. De népszerűségre csak akkor tett szert, amikor már a cukor elérhetővé vált a széles néprétegek számára. S így ellensúlyozhatták a rebarbara fanyar ízét. Fogyasztása a 20. század első felében, a két világháború között érte el csúcsát.

A levélnyél színe a népszerűbb vöröses mellett zöld is lehet, ez főként a termelési technikák függvénye, nem befolyásolja az ízét. A rebarbara kora tavasszal kezd beérni. Az első szedések április folyamán lezajlanak, így hamar hozzá lehet jutni. Kiváló lekvár készíthető belőle amelynek ízesítéséhez friss gyömbért érdemes használni. Kompótnak is nagyszerű, gyümölcsleves is készülhet belőle. De még bort is elő lehet állítani a rebarbarából. Az Egyesült Államokban leginkább pitét készítenek belőle, amely rendkívül népszerű édesség, ezért a rebarbara ott „pitenövényként” ismert.

A rebarbara egyik legkülönösebb tulajdonsága az, hogy nem feltétlenül a szezonja során termelt, frissen vásárolt növény a legfinomabb, hanem az, amelyet szezonon kívül, egy speciális eljárással termesztenek. Ennek során a földeken termesztett töveket, a koronákat beültetik egy sötét pajtába, vagy lefedik, hogy ne kapjon fényt. Ekkor szegény becsapott növény azt gondolja, hogy még a föld alatt van, így irtózatos sebességgel kezdi el növeszteni a levélnyeleit. A szabad ég alatt termesztett rebarbarákhoz külön erre a célra kifejlesztett eszköz is van. Ez egy elnyújtott harang alakú, fordított cserépedényként elképzelendő, levehető tetejű fedőszerűség, melyet egyszerűen rátesznek a növényre, vagyis az épp kibújt koronára.

A módszer egy 19. századi brit találmány, az eredmény pedig lenyűgöző. Az ezzel az eljárással termesztett rebarbarának a színe rózsaszín, sokkal puhább és finomabb, mint hagyományosan nevelt társai. Ehhez a változathoz már a hagyományos szedési időszak befejezte előtt is hozzá lehet jutni.

De bármelyiket is szerezzük be, mindenesetre készítsünk belőle egy finom pitét vagy morzsát, egy-két üveg lekvárt. Nem lesz nehéz beetetni rokonainkat, barátainkat, ismerőseinket, üzletfeleinket és a Kist- ahogy Mici Mackó mondaná (aki azért bizonyára kérne egy kis mézet a rebarbarához.)

Rebarbarás morzsa (Rhubarb crumble)

Ez a második legnépszerűbb édesség, amelyet az Óperenciás tengeren túl a rebarbarából készítenek. Pofonegyszerű, és valóban lenyűgözően finom. Mellé adhatunk vanília- vagy gyömbérfagylaltot, tejszínhabot, vagy akár crème fraîche-t.

Hozzávalók: 10 szál rebarbara, 4 evőkanál víz, 8 evőkanál porcukor, 1 teáskanál őrölt gyömbér, 10 dkg puha vaj, 10 dkg cukor, 18 dkg liszt.

A rebarbarákat 5 cm hosszú darabokra vágjuk, majd sütőpapírra tesszük, megspricceljük vízzel, megszórjuk porcukorral. Előmelegített sütőben, 180 fokon 10 percig sütjük. Ezután tűzálló tálba tesszük, ráhintjük a gyömbért, és alaposan összekeverjük. A tálban szépen lerakjuk a rebarbarát. Morzsát készítünk a cukorból, vajból és lisztből. Ezt a keveréket morzsoljuk a rebarbarára, majd visszatesszük a sütőbe, és 160 fokon megsütjük. Ha már aranyszínű a morzsa, elkészültünk, jöhet mellé a fagyi, és halmozódhatnak az élvezetek.

Gyömbéres rebarbaralekvár

Hozzávalók: 1 kg rebarbara, 1 kg cukor, 1,5 citrom leve, 3 dkg reszelt friss gyömbér, 12 dkg kandírozott gyömbér.

A rebarbarát váltakozó irányú rétegekbe rakjuk le egy edénybe. Megszórjuk a cukorral, és megöntözzük a citromlével. Letakarva éjszakára hűvös helyen állni hagyjuk. A gyömbért teatojásba rakjuk, és beletesszük a rebarbara közé. A tűzre téve főzzük a keveréket. Felforraljuk, majd forrásban főzzük 15 percig. Felaprítjuk a kandírozott gyömbért, és ezt is hozzáadjuk. További 5-10 percig főzzük, majd kiszedjük a teatojást. Levesszük a tűzről, üvegekbe adagoljuk és a szokásos módon dunsztba tesszük.