A kulináris kalandokra kihegyezett ínyencek, s persze a magukra valamit is adó hispán szakácsok, ha langostino vagyis a garnélarák spanyol receptjei között válogatnak, alapanyagként   legnagyobb gyakorisággal a vinarosi rákot igyekeznek beszerezni. Vajon miben különbözik a sokak számára különleges csemegének számító rákfajta a többitől? Miért tartják ilyen nagy becsben az innen származó kis tengergyümölcsét?

Ínyenc falat. Más, mint a többi

A magyarázata ennek is, mint sok minden másnak, a kedvező klimatikus viszonyokban, a tenger tisztaságában és alacsony sótartalmában rejlik. Ez jellemző az Ebro deltájától egészen a Peñíscoláig húzódó parti vizekre. Az itt halászott langostino méretei és húsossága is a legjobb. Íze összehasonlíthatatlanul finomabb a többinél, aminek köze van a rákok táplálékforrásának is, az Ebro folyóból a tengerbe lerakódó hasznos hordalékanyagnak. A vinarosi rákok egyébként elérik a 20 cm-es hosszúságot, megkülönböztethető narancssárga színük rózsaszínnel és gesztenyeárnyalattal kombinálódik, szalagcsíkok díszítik a testüket. A körzetben kifogott garnélarákokat a Valenciai Agrárélelmezési Minősítő Intézet ajánlása alapján külön minőségjellel (D.O. Langostino de Vinaros) látják el. Fogyasztásuk nagyon egészséges, mivel kevés zsiradékot tartalmaznak, viszont rendkívül gazdagok jó minőségű proteinben. Az ásványi anyagok közül jódot, foszfort, szelént és kalciumot tartalmaznak, igen magas a B-vitamintartalmuk. 

A vinarosiak minden évben megtartják a garnélarák ünnepeket. Erre a turistacsalogató eseményre augusztusban kerül sor, igazi népünnepély. A tengerparti Fora del Forat sétányon ilyenkor több száz kilogramm fogy el a rákból, mellesleg rendkívül kedvező áron. Az események hivatalos megnyitója az idén augusztus 12-én volt. A Fiesta del Langostino de Vinaros este 10 órakor vette kezdetét a garnélarák és hagyományos vinarosi házi sütemények kóstolójával. A rendkívül hangulatos est több mint másfélezer résztvevője a szabad ég alatt, a tengerparti sétány terített asztalainál fogyaszthatta el rákvacsoráját, mindössze 15 eurós egységáron. A rák után fehérbor, majd sütemény és pezsgő is, a viszonylag szolid áru, ünnepi menü része volt.

Persze a garnélarák kedvelői nem érik be ennyivel, s az ételművész séfek is többre vágynak. Ezért a helyi éttermek külön is összemérik langostino készítő tudásukat, amit Jornadas de Cocina Aplicada al Langostino de Vinaros néven említenek, s a 2010-es év a harmadik alkalom, amikor megrendezik. Vannak, akik a hagyományos receptek alapján készítik el a garnélarákot, míg mások a világon élenjáró spanyol konyha újításai szerint főznek-sütnek  az augusztus-szeptember hónapokban zajló versengésen. A lényege ennek, hogy 39 euróért (elvitel esetén 22 euróért) olyan komplex főétkezési menüsort kell adni a vendégek asztalára, amelynek  főszereplője  a langostino. Az idén újabb rendezvénnyel egészül ki a rákfesztivál, a Tour de la Tapa del Langostino de Vinaros-al.

Az augusztus 13-tól szeptember 21-ig tartó monstre „falatkaversenyen” a nevező kilenc étteremnek szintén olyan tapas összeállításokat kell az étlapjukon szerepeltetni, amelynek egyik fő eleme a garnélarák. Az 5 euróba kerülő kóstolóhoz – amit amúgy a spanyol Gastronomia y Cia gasztronómia blog szerzői a hasonló kulináris eseményekhez viszonyítva drágállnak, viszont a felhasznált rák kiemelkedő minősége miatt elfogadnak – kívánság szerint jár egy pohár bor, sör vagy pezsgő. Az kóstoló túra résztvevőit abban az esetben, ha a nevező kilenc étterem közül hatot meglátogatnak, jutalmazzák. Hasonlóképpen bónusz vacsorát sorsolnak ki azok között, akik szavaznak a nekik legjobban tetsző tapasokat készítő vinarosi étteremre. 

Annak ellenére, hogy régi hagyománya van a 27 ezres lélekszámú Vinarosban a garnélarák halászatnak, a vele kapcsolatos ünnepek mintegy félévszázados múltra tekintenek vissza. Az utóbbi két gasztronómiai esemény viszont egészen új kezdeményezés, nem titkolt célja a langostinóra épülő gasztroturizmus fellendítése, a konyhai tradíciók ápolása, továbbfejlesztése.

Talán lehetne követendő példa a balatoni halak népszerűsítésében. A nyári szigligeti süllő- és az őszi tihanyi  gardafesztiválon kívül nemigen hallottunk más kezdeményezésről. Mivel sok szó esik mostanában az argentin tengeri hekről, amit sokan már-már balatoni halnak vélnek, hekfesztivál helyett Balatonfüreden vagy Siófokon (de bármely más vízparti üdülőhelyen) fogas fiestát, vagy keszeg ünnepet is rendezhetnének. Még akkor is, ha egyelőre kevés van belőlük, az egyik szinte szálka nélküli, a másik túl szálkás, de az ízük, finom húsuk összehasonlíthatatlan mással. Hisz egykor a híres balatoni fogas fogalom volt a bécsi piacokon és a külföldi szakácskönyvekben.

Persze a vinarosiak nem elégszenek meg a lokális hírnévvel, ezért egy olyan garnélarák versenyt is rendeznek, amely országos szintű. Így a legnevesebb spanyol szakácsoktól a még ismeretlenekig, új és új receptek, elkészítési változatok születnek, mind-mind a langostinora hangolódva. Ezúttal a világszínvonalat képviselő baszk sztárséf, Juan Mari Arzak (68) különleges, kicsit a garnélarák többletével módosított receptjét adjuk közre. Ha valaki megpróbálkozik ennek a rákételnek az elkészítésével, akkor megérti, a mértékadó rangsorolásban miért foglal el olyan előkelő helyet az ízmester a világranglistán, ugyanis ő a világ legjobb tíz szakácsa közül a kilencedik.

Garnélarák gombával és ecetes mandulával

Hozzávalók:

A gombához: 30 dkg gomba (lehet különböző fajta,lehetőleg friss vagy esetleg konzervált), kétkanálnyi olaj, só.
A garnélarákhoz: 40 db megtisztított főtt garnéla, 4 kanál olívaolaj, egy gerezd fokhagyma, fél pohár fehérbor, két kanál ecet, só.
Az ecetes mandulához: 5 kanál olívaolaj, két marék szeletelt mandula, egy kanál ecet, petrezselyem.

Mossuk meg vízsugár alatt a gombát, daraboljuk fel, s hagyjuk lecsepegni róla a vizet. Öntsünk a serpenyőbe olajat, majd tíz percig dinszteljük át benne a gombát, s megsózva rakjuk egy tányérba. A megtisztított (fejétől, lábaitól, páncéljától megszabadított) garnélahúst, ami tulajdonképpen a rák farok részében található, a fele olívaolaj,  fél pohár fehérbor és az ecetbe keverékébe áztatjuk pár percre, majd leszűrjük.

A páclevet nem öntjük ki, mert még fel fogjuk használni. A serpenyőbe öntjük az olaj másik felét, s aranyszínűre sütjük benne az egész gerezd fokhagymát, majd a beízesített, fűszerezett rákhúst. Felöntjük az előzőleg leszűrt olívás-boros-ecetes lével és hagyjuk néhány másodpercig a tűzön. Utoljára az ecetes mandulát (mandulás dresszinget) készítjük el: négy kanál olajat elkeverünk az ecettel és az összevágott petrezselyemlevéllel. Hozzá adjuk a néhány percig a maradék olajban pirított, szeletelt mandulát. A garnélarákot és a gombát egy tálra rakjuk (vagy egyből a tányérra), majd mutatósan körbeöntjük a mandulás dresszinggel, egy keveset rá is tehetünk.