Az első Budavári Sörfesztivált a magunk részéről egy évvel ezelőtt azzal zártuk, hogy a második alkalom dönti el igazából ,mi lesz a rendezvényből: sör- vagy bulifesztivál? El is dőlt, győzött a buli.

Mondjuk mindezt annak ellenére, hogy tényleg több sörfőzde, sörforgalmazó jött fel a Várba, és nagyjából kétszer annyiféle sört lehetett kóstolni (inni), mint egy évvel ezelőtt. Talán pont ez is hozzájárult annak a tavalyi felvetésünknek a megerősítéséhez, hogy nem szerencsés összemosni egy kvantitatív és egy kvalitatív fesztivált. Mindkettőnek megvan a maga létjogosultsága, helye és ideje, de egymástól jó távol.

Látványosan igazolta ezt, hogy a műsorok kezdetét megelőző egy-másfél órán át, vagyis délután 5-ig – különösen hétköznap – gyakorlatilag lézengtek a látogatók. Például tavaly, péntek délután az Oroszlános udvarban már alig-alig akadt ülőhely a sörpadok mellett, most viszont jó, ha tíz százalékos volt a feltöltöttség. A sörfőzdések, kereskedők is elmondták, hogy este már van (volt) forgalom, a délutáni szinte semmivel szemben. A nyitó napon a Savoyai-terasz kereskedői közül azok örülhettek, akik eljutottak a hordócseréig.

végyé

Lehet persze a válságra hivatkozni, meg a tovább csökkent vásárlóerőre, de biztosan nem tett jót a - délutáni - látogatottságnak a tavalyihoz képest 18 százalékkal megemelt, 2000 forintos napijegyár sem. Amiért cserében a csak a sörökre kíváncsiak az ingyen vécén kívül lényegében nem kapnak semmit, így azután el is maradtak. Miért ők fizessék meg a 15 évvel ezelőtt egyetlen dallal slágerlistára került Rednex és a többi fellépő gázsiját?

Persze, volt a belépőben egy pohár „ajándék” sör is, de azt sokan ki sem váltották, mert nem a két nagy gyár tömegsöreiért jöttek fel a Várba.
A koncertek idején – különösen a színpadok környéke – természetesen zsúfolt volt, és nagyjából teljesen mindegy, milyen sör volt a közelben, az jól fogyott. De itt már hallottunk olyan véleményt is, hogy „túlteng a kézműves, és nincs egyetlen rendes sör sem”.

Be kellene végre látni, hogy buli és sörfesztivál együtt nem működik! Még a híres-nevezetes müncheni Oktoberfest sem a sörről szól, hanem a bulizásról és a vurstliról. Annak viszont kitűnő. Így minden további próbálkozás a sör és a kultúra valamint a gasztronómia összehozásáról inkább csak hamvába holt kísérlet maradt. Tavaly azt az ígéretet kaptuk, hogy az idén a fesztivált kísérő gasztronómia kínálat felzárkózik a sörhöz.

A megnyitó sajtótájékoztatón viszont már az hangzott el, hogy a felvonultatott csülök, csirke brassói, sült kolbász, perec és lángos kínálat – a szervezők szerint – le is fedi a sörgasztronómia fogalmát, és ennél többre ne nagyon számítsunk a jövőben sem. Erre még akár azt is mondhatnánk: oké, de akkor figyeljenek oda az árakra és a minőségre. A felhozatal egyenesen pocsék és horrorisztikusan drága volt. Azok jártak jól, akik csomagoltak maguknak otthon.

A koncertekről és a Dumaszínházról nem sokat beszélnénk, hiszen amint azt tavaly és most is kifejtettük, nincs a világon még egy olyan „sörfesztivál”, ahol a lényeg a koncerteken lenne. (Illetve van: most lesz a hétvégén Miskolcon.) Volt két kifejezetten hasznosnak nevezhető bemutató is, az egyik a szakszerű sörcsapolásról, a másik pedig a sörgyártásról. Ez utóbbiban a két nagy sörgyár fiatal munkatársai igyekeztek mindent elmondani a technológiáról az érdeklődőknek, és becsületükre váljék, egész jól állták a sarat.

Lett volna még egy program: a Dreher meghirdette minden nap 14 órára a Sörirodalmi félóra című felolvasást, amely során sörös témájú elbeszéléseket hallhatott volna az érdeklődő közönség. Akik viszont nem jelentek meg a Dreher legeldugottabb standjánál a megadott időpontban, hiszen nem is nagyon tudhattak róla, mivel ezt az eseményt sem a kiadott sajtóanyagokban, sem a sajtótájékoztatón nem sikerült még csak megemlíteni sem! Így azután érdeklődés hiányában elmaradt.

Ha valaki már feljött, és kifizette a belépőt, megszerezte a szükséges kiegészítőket (korsó, kártya a fizetéshez) az azért találhatott magának néhány újdonságot, illetve Budapesten ritkábban beszerezhető sört, különösen a kisüzemi főzdék és az importőrök standjainál. Örömteli, hogy néhány kis főzde egyre stabilabban és megbízhatóbban hozza az egyenletes minőséget, egyre szélesebb szortimentben gondolkodnak, és nem csak az ízesítésben látják az innovációt.

A belga sörök még mindig a topon vannak, a csehek pedig hozzák a maximumot, amit csak kihozható egy láger sörből. Saját toplistánk a kóstolt sörök alapján: a dombóvári Kissler barna Hollója, mint délutáni beszélgetős sör, a fóti Barcagi Duplabak erős téli, a felsőzsolcai Serforrás IPÁ-ja, a miskolci Hámori Csokoládés barna, a testes, fanyarédes belga Kasteel Rouge, a cseh Pardubický Porter, a győrzámolyi Bors sörfőzde Sherwood ale-je. De mindenek felett a skót BrewDog két alapsöre, az 5. a. m. Saint és a Punk IPA. Egy tökéletes világban ez a két sör jelentené a Ground Zerót, mindent ehhez kellene mérni.