A hét végén "ünnepelte" 112. születésnapját a világ legöregebb ehető sonkája. A virginiai Smithfieldben lévő Isle Of Wight Megyei Múzeumban őrzött gasztronómiai "csodát" 1902-ben készítette a Gwaltney húsüzem, először pácolták, majd többször füstölték, ám később a húsüzem tárolójában felejtették.

"Mára összezsugorodott. Valószínűleg ehető..." – mondta Henrietta Gwaltney, a húsüzem egykori tulajdonosának unokája a mintegy 60 centiméteres húsdarabról, amely egy jókora darab öreg bőrre hasonlít. Nagyapja, az ifjabb P.D. Gwaltney egyfajta házi kedvencként tekintett a sonkára, és hosszú éveken át marketingeszközként használta vállalkozása népszerűsítésére, gallérral díszítve és pórázon lógatva mutogatta potenciális vevőinek.

A sonka kiszáradhatott, íze száraz, de nem penészes – hangoztatta Tracey Neikirk, a múzeum kurátora, az intézmény a nyolcvanas években egy Gwaltney-örököstől kapta a nem mindennapos kiállítási tárgyat.

Randy Worobo, a Cornell Egyetem mikrobiológus professzora szerint mikrobiológiai szempontból a szárított ételeket lehet a legtovább eltartani. "Mikrobiológiai szempontból meghatározatlan ideig eltarthatók, ha elég vizet vonunk ki belőlük. Ami az ízét és textúráját illeti, nem biztos, hogy elég jó" – idézte a The Wall Street Journal a szakembert.

Az Egyesült Államokban számos üzleti vállalkozás büszke tartósítási hagyományaira. Egy memphisi étterem hirdetése szerint burgereit százéves zsírban készítik, amelyet naponta leszűrnek. A Dyer's Burgers honlapja szerint a néhai Elmer "Doc" Dyer a húspogácsa-készítés technikáját 1912-ben fejlesztette ki, és a legenda szerint a jó burger titka "a kortalan főzőzsír". 

Az étterem még mai is ugyanazt a zsírt használja, de naponta újat ad hozzá – mondta Sandy Robertson tulajdonos az amerikai lapnak. "Éjszakára elzárják a zsírt, sőt, amikor új helyre költözött az étterem a gasztronómiai ritkaság fegyveres kíséretet kapott" – tette hozzá.