Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Ingatlan

Megvan, melyik lesz az utolsó meccs az Albert stadionban

A tervek szerint a márciusi, FTC-Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzéssel zár be az Üllői úti Albert Stadion. Az új arénát magyar építészek tervezik, s lehetőleg magyar cégekkel építtetnék meg, a befejezést pedig 2014 őszére prognosztizálják - többek között erről beszélt pénteken a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában a beruházást vezénylő kormánybiztos, Fürjes Balázs.

MTI Ingatlan

Felturbózták a Pólus Centert

Az 1996-ban épített Pólus Centert több mint egymilliárd forintból újította fel a legnagyobb tulajdonos, a CBRE Global Investors - mondta Gijs Klomp, a társaság akvizíciós igazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. Kifejtette, a Pólus első generációs bevásárló központ, míg a piac már a negyedik generációnál jár, ezért kellett felújítani.

hvg.hu Ingatlan

Az építőiparban még mindig van lejjebb

A magyar építőipar siralmas helyzete mindenki előtt közismert. Az aranyévek után 2008 óta folyamatosan zuhan az építőipari termelés, jelenleg a fele az akkori értékének. A sok éves zuhanás után is képes volt csökkeni az építőipari termelés volumene újabb 11,2 százalékkal.

Szabó M. István Ingatlan

"A cégek már nem a 12 eurós irodát keresik"

Habár a budapesti irodapiacot összességében továbbra is a kivárás jellemzi, van olyan szegmens, ahol a tulajdonos „óvatos duhaj” fejlesztési hozzáállása továbbra is gyümölcsöző eredményeket terem. Nagy Krisztián, a White Office Hungary Kft. ügyvezetője szerint ma már jobb üzlet a kkv-k igényeit lesve folyamatosan fejleszteni, mint egy-egy nagy bérlő kegyeit keresni. Cége az irodapiaci B-liga feltörekvő reménysége.

MTI Ingatlan

Fotók: igazi újdonság Ferihegyen

A Budapest Airport (BA) átadta a vadonatúj Baby Lounge-ot, vagyis baba-mama várót a budapesti Liszt Ferenc Repülőtér 2B termináljának tranzit területén.

hvg.hu Ingatlan

Az ingatlanfejlesztők más adózást akarnak

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) szerint a válságos helyzetben lévő ágazat kilábalását a gazdasági helyzet mellett a jelenleg érvényben lévő adóügyi jogszabályok is nehezítik. Többek között az ingatlanfejlesztéshez kapcsolódó közcélt szolgáló berendezés áfa-mentességének kezelése, az iparűzési adóból az alvállalkozók költségének levonhatósága, valamint a nem realizált árfolyam különbözetből származó számviteli eredmény adóztatása kapcsán fogalmaztak meg piacserkentő javaslatokat.

hvg.hu Ingatlan

Újabb magyar autóversenypálya projekt indul – ezúttal Borsodban

A Hell Energy 6 milliárd összértékű projekt keretében egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas autó- és motorsport komplexumot tervez a Miskolc térségében. A tervek szerint 2014 tavaszára megépül a versenypályához tartozó versenyépület, egy fedett és szabadtéri gokart pálya, hotel és étterem, valamint több ezer négyzetméteres játszóparkot is létrehoznak a komplexum területén.

hvg.hu Ingatlan

Szinte hihetetlen, ami a Ferenciek terén történik

A már folyó bontási munkálatok ellenére nagyon meglepő módon nincs dugó a Ferenciek terén és környékén. Egyelőre annak ellenére elmaradt a forgalmi káosz, hogy az autósok a környék átalakítása miatt eggyel kevesebb forgalmi sávot használhatnak.

MTI Világ

104 évesen meghalt Oscar Niemeyer brazil építész

Száznégy éves korában elhunyt Rio de Janeiróban Oscar Niemeyer világhírű brazil építész, aki megtervezte hazája fővárosát, új fejezetet írt az építészetben, száműzetésbe kényszerült, és még filmet is forgattak életéről.

hvg.hu Ingatlan

Vihar előtti csend árfolyamgát ügyben?

Még mindig nagyon keveseket érdekel az árfolyamgát, bár már tapasztalható némi növekedés a konstrukció iránti érdeklődésben. Ha a most még habozók többsége megindulna, óriási tumultust okozna a bankfiókokban.

MTI Ingatlan

Elkelt Amy Winehouse londoni háza

Csaknem kétmillió fontért, vagyis átszámítva 687 millió forintért kelt el egy londoni aukción a tavaly elhunyt Grammy-díjas énekesnő, Amy Winehouse észak-londoni háza. Az épületet korábban az ingatlanpiacon is próbálták értékesíteni, de a meghirdetett 2,7 millió fontért nem akadt rá vevő.

hvg.hu Ingatlan

Már 85 éve működik az első budapesti pláza

Talán kevesen gondolnák, hogy Budapest első plázája már több mint 85 évvel ezelőtt megnyílt és ma is kereskedelmi objektumként működik. A Corvin Áruházról van szó, amely 1926-os nyitásakor a "plázalét" szinte összes ismérvét magán hordozta.

1
316 317 318 319 320
889
Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Egy kerület mind felett a fővárosi autóelszállításokban

Egy kerület mind felett a fővárosi autóelszállításokban

Fontos a pénz a párkapcsolatban? Az elején igen, aztán nem, majd megint igen

Fontos a pénz a párkapcsolatban? Az elején igen, aztán nem, majd megint igen

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Tiborcz István egyik cége az exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött

Tiborcz István egyik cége az exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött

Marabu Féknyúz: Pacsi az AfD-vel

Marabu Féknyúz: Pacsi az AfD-vel

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek

pt>
A címlapról ajánljuk