Így finanszíroztuk a romákat – ÁSZ-tanulmány
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Uniós oktatási támogatás roma fiataloknak
Az Európai Unió támogatásával Második esély elnevezéssel működik iskola a beregi roma fiatalok képzésére a vásárosnaményi kistérségben - közölte Jüttner Csaba, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere pénteken egy, a településen tartott konferencián, ahol az oktatási programot mutatták be.
Roma kárpótlás: 40 milliós csalás, polgármester gyanúsítottak
Két polgármester, ügyvédek, cigány kisebbségi önkormányzati képviselők, összesen 13 személy ellen indított eljárást a Zala Megyei Főügyészség a megyében történt roma kárpótlás körüli visszaélések ügyében.
GKM-pályázat roma kis- és középvállalatoknak
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pályázatot hirdet a magyarországi roma mikro-, kis-, és középvállalkozások (kkv) piaci esélyeit és versenyképességét javító fejlesztések és beruházások támogatására a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzatból (KKC) - mondta Lakatos Sándor, a tárca társadalmi felelősségvállalásért felelős igazgató.
Kártérítésért perelhetik az IBM-et a holokauszt roma áldozatai
Zöld utat adott egy svájci bíróság annak a pernek, amelyet a roma áldozatok családtagjai szándékoznak indítani az amerikai IBM ellen azon a címen, hogy az amerikai vállalat termékei megkönnyítették a náci Németország által a II. világháború alatt végrehajtott népirtást.
Pályázat roma vállalkozásoknak
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) idén is meghirdeti roma vállalkozás-fejlesztési pályázatát, amelynek támogatási keretösszege 250 millió forint - közölte a tárca politikai államtitkára Pécsett.