Csakhogy könnyűszerrel előkapható az az érv, amely szerint a bankválság még csupán a hideg verejték, nem pedig az utána következő influenza. A probléma nem pusztán abban áll, hogy a bankrendszert összetörte az őrült kölcsönzési orgia; ennél is nagyobb gond, hogy a világgazdaság hatalmas szektorai erre az őrült kölcsönzésre meg az általa gerjesztett fogyasztásra alapozódnak - mutatott rá James Saft, a Reuters elemzője.
   
A kipukkadt buborék nem kizárólag ingatlanokban testesült meg: a buborékot általában a fogyasztás pumpálta fel irdatlan méretűre. Ez persze nem azt jelenti, hogy a rendszer megmentését célzó jelenlegi kapkodás értelmetlen volna. Csakhogy nagy különbség van a sokszoros tőkeáttétel fejvesztett csökkentése által okozott kár és aközött, amelyet egy valamivel lassabb, jobban tervezett beavatkozás hagyhat maga után.
   
A bankválság igen súlyos negatív hatással lesz a reálgazdaságra, a krach költségei növekedni fognak. Ez akkor is így van, ha az ATM masinák ezután is működni fognak, bankbetétjeink biztonságban vannak, és nem az arany, az ételkonzervek és a palackozott ásványvíz bizonyul a 2008-as esztendő legjobb tőkebefektetésének.
   
A dolog lényege még csak nem is a fizetőképesség. A lényeg az a mód, ahogyan a bankok fizetésképtelenségét okozó adósság eltorzította, felpuffasztotta, üregessé tette a világ számos országának nemzetgazdaságát.
   
Ez a mód tömeges méretű rossz befektetést eredményezett az angolszász országokban: a befektetések tulajdonszerzésbe és fogyasztásba irányultak. Utóbbiak csak olyan emberek szemében tűntek értelmes dolognak, akik megittasultak a szerzett tulajdon árától. Más országokban kisebb, ám szintén jelentős méretű rossz befektetések halmaza lett az eredmény. 
   
A bankválság rendkívül veszélyes, ám a globális gazdaságban szükségessé vált változások még ennél is jelentősebbek. Az angolszász országok fejlett gazdaságaiban a megtakarítási rátának emelkednie kell, ezzel párhuzamosan pedig szükség van a fogyasztás mérséklődésére. Ezeknek a gazdaságoknak egyúttal nagyobb hangsúlyt kell fektetniük olyan termékekre és szolgáltatásokra, amelyek külföldön is értékesíthetők.
   
A "szolgáltató gazdaságon" belül ma számos olyan ágazat akad, amely két év múlva nagy valószínűséggel nem fog létezni, vagy csak minimális mértékben. Ezek közös jellemzője, hogy e szolgáltatások igénybe vevői csak addig voltak képesek és hajlandók fizetni értük, amíg fenntartható volt a "fogyasztás = befektetés" illúzió. Ennek vége van, és az amerikai gazdaság jelentős része elé új célokat kell tűzni - akkor, amikor valódi defláció fenyeget. A recesszió hosszú lesz - és valószínűleg borzasztó.
   
Mindenki fölteheti magának a kérdést: ismerősei, barátai közül hány űz olyan foglalkozást, amely 15 évvel ezelőtt még nem is létezett, viszont semmi köze az új technológiákhoz? E szakmák nagy része élvezetes és jól fizető "hajtása" a hitelbuboréknak, ám többségük aligha fogja túlélni a buborék kidurranását.
   
Hasonlóan nehéz idők várnak az angolszász világ globális ellátóira. Kínának új piacok után kell néznie számos terméke számára. A nagy alku, amelyek keretében Kína amerikai államkötvényeket vásárolva finanszírozta az Egyesült Államok lakosságának fogyasztását, hatalmas és veszélyes nyomás alá fog kerülni.
   
Európára és más exportőrökre is nehézségek várnak: nem csak a bankrendszerükben, amely segített finanszírozni a dőzsölést, de a gépjármű-iparban és a fogyasztási elektronikában is. Nem kétséges, hogy a szükséges változások bekövetkezhetnek, és a kreatív gazdaságok visszanyerhetik az egyensúlyukat. Ám mindez roppant fájdalmas lesz.