Belyó Pál kiemelte, hogy az elmúlt öt év során az unió döntéshozatali folyamatában Magyarország különösen az agrárpolitika, az energiaügyek kérdésében, illetve a keleti bővítés témakörében lépett fel aktívan. A magyar tárgyalási pozícióra alapvetően a kompromisszumkészség volt a jellemző, ez sokszor előnnyel is járt az ország számára. A főigazgató úgy ítélte meg, hogy a magyar érdekek képviselete összességében pozitív mérleget mutat az elmúlt öt év alapján.

Szabó László tudományos főmunkatárs elmondta: míg 1999-ben az új tagállamokban az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson mért GDP a régi tagállamok átlagának mindössze 40 százaléka volt, addig 2008-ban már 52 százalékát ért el. Gondnak ítélte azonban azt, hogy Magyarországon az uniós belépés óta nő a különbség a bruttó hazai termék (GDP) és a nettó nemzeti jövedelem (GNI) között. 2007-ben a magyar GDP már több mint 1 700 milliárd forinttal haladta meg a GNI-t.

A magyarországi nemzeti jövedelem, illetve a bruttó hazai termék számainak eltérése, illetve ennek kedvezőtlen tendenciája főleg arra vezethető vissza a kutató szerint, hogy az új tagországok között kiemelkedően magas Magyarországon a külföldi vállalati tulajdon hányada. Ez azzal jár, hogy kedvezőtlen konjunkturális időszakban – mint amilyen a mostani válság – visszaesik a működőtőke beáramlása, ezzel párhuzamosan, viszont azt meghaladóan nő az innen kivitt profitok többlete – emelte ki a kutató. Ez azonban nem jelenti, hogy a külföldi tőkebehozatal előnytelen lett volna Magyarország számára, ez tette ugyanis lehetővé, hogy a 90-es évtized végén, majd később, a 2000-es évek elején kiemelkedően magas gazdasági növekedést produkált az ország.

Véleménye szerint általánosságban elmondható, hogy a bővítés hatására az elmúlt években felgyorsult a gazdasági növekedés a közép-kelet-európai térségben. Míg 1999-2003 között az új tagállamok átlagos növekedési üteme 3,5 százalékot mutatott, addig 2004-2008 között elérte az 5,5 százalékot.

Szabó László szerint kiemelkedően pozitív az is, hogy a régi és új tagállamok között a kereskedelmi forgalom kibővült. Kiemelte: a taggá válást követően az új tagországok kivitelének csaknem 80 százaléka már unión belüli forgalom lett. Ez ösztönzőleg hatott a régi tagországokra is, a régiek is növelték exportjukat: 2007-ben teljes kivitelük 7,5 százaléka már az új tagállamokba irányult, miközben ez az arány egy évtizeddel korábban csak 4,7 százalékot tett ki.

Szabó László kedvezőtlennek ítélte, hogy a bővítéssel kapcsolatban illúziók is voltak, például az, hogy az országok a kohézió révén hamarosan elérhetik a korábbi uniós tagországok átlagos életszínvonalát. Az új tagok a kohéziós teljesítményt tekintve eléggé differenciáltan teljesítettek - emelte ki. Ennek oka leginkább az új tagországok többségére jellemző túlelosztás volt, mivel a kormányok ki akarták használni az integrációs esélyeket, így gyors ütemű életszínvonal-növelésbe, infrastruktúrafejlesztésbe fogtak.

A túlköltekezésben különösen a balti-államok – Litvánia, Lettország, Észtország – jártak az élen, de legelőször is Magyarország. A túlfogyasztást kiigazító lépéseknek kellett követniük, mert az unió továbbra is szigorúan figyelt arra, hogy az egyes országok hogyan teljesítik a konvergencia követelményeket, hogy a maastricht-i kritériumokhoz mennyire közelednek. Emiatt 2006 végén, 2007 elején túlzott deficiteljárás indult Magyarország ellen a kimagaslóan nagy államháztartási deficit miatt.

Zádor Márta főigazgató-helyettes szerint az unió nem készült fel kellően a pénzügyi-gazdasági válságra, a pénzügyi válság első jelei, majd amerikai kiteljesedése után is úgy vélték, az Európai Uniót nem érinti majd a krízis. Az unió vezetése 2008 októberében kapkodó intézkedésekkel reagált a válság kezdeti fejleményeire. Napjainkra ez a tendencia már megfordult, az unió a legutolsó G20 csúcson már a válság elleni fellépések kezdeményezője volt – mondta a kutató.