A Fidesz-kormány első gazdaságpolitikai lépései közé az adócsökkentés, a bürokrácia ellen indított átfogó támadás, a korrupció visszaszorítása és az államreform tartozik – közölte a megnyert választások utáni első nyilvános kiállásán Orbán Viktor. Azt is leszögezte, hogy a középpontban nem a megszorítás, hanem a gazdasági növekedés beindítása áll. A legfontosabb gazdasági feladat Magyarország versenyképességének nagyságrendekkel történő javítása, az országot rövid időn belül a régió legversenyképesebb gazdasági rendszerévé kell tenni, miközben a szociális biztonságot is meg kell erősíteni. Kijelentette, hogy nem tud semmilyen gazdasági költségvetési ésszerűsítést végrehajtani, ha a magyar gazdaságot nem tudják növekedései pályára állítani. Cél a költségvetési hiány csökkentése, keretek között tartása, de kérdés, hogy mekkora ennek a mértéke.

Ha ráhúzzuk a magyar valóságra a fent lefektetett gazdaságpolitikai célrendszert, s hozzávesszük a Fidesz néhány korábban felvetett, de komolynak tűnő elképzelését, tucatszámra adódnak további kérdések, súlyosak, és csak szimplán égetőek.

Először is: hogyan lehet adót csökkenteni és konzervatív fiskális politikát folytatni egyszerre? Ha ugyanis csökkennek az adóbevételek, honnan jutnak majd források a szociális rendszer megőrzésére vagy például a közbiztonság megígért erősítésére? Miből fogják megalapozni az olyan programokat, mint az igen sokakat érintő panelfelújítás, vagy a gázár, az áramár és a gyógyszerár emelésének inflációs mértékben való korlátozása? És miből lehet a szintén tervezett energiaracionalizálást finanszírozó zöldbankot felállítani? Miként lehetne felfuttatni az építőipart a hitelválság által félig-meddig megfojtott lakáspiac újraélesztése nélkül? És hogyan lehetne jó kondíciókkal hitelezni azoknak a magyar polgároknak, akik javarészt nem képesek elegendő önerőt előteremteni a lakáshoz jutáshoz?

Stiller Ákos

Hogyan lehet gyorsan felfuttatni a gazdaságot alacsony foglalkoztatottság mellett? És hogyan lehet gyorsan növelni a foglalkoztatást, ha a tb-költségek csökkentésére már alig van esély, hiszen ezeket a mozgásokat már az adóbevételekből kellene finanszírozni? És mi lesz például a kényszervállalkozók tömegeivel, akik alól kihúzhatják az ekhót és az evát, hogyan folytathatják tevékenységüket, ha nem képesek eddigi szerződéses partnereik alkalmazni őket? Hogyan lehet így 4-6 év alatt a régiós átlag szintjére csökkenteni az adóterhelést? Vagy máshogyan fogalmazva, hogyan lehet az adóterhelést a GDP közel 40 százalékáról 30 százalékra levinni? És hogyan érhető el az állami újraelosztás arányának a GDP 50 százalékáról a 40 százalékára való csökkentése, hogy több pénz maradjon a gazdaságban?

Hogyan lehet a munkaképes korú és munkaképes egészségi állapotú, de képzetlen és nem hatékony munkára szocializált tömegekből a belső fogyasztás felfuttatásában részt vevő munkavállalókat faragni? Miből futja majd e tömegek oktatására, és speciálisan e legszerencsétlenebb helyzetű osztály felemelésére szakosodott szakemberek kiképzésére és munkájuk finanszírozására? Hogyan lehet a munkaképes korú (s talán valóban munkaképes), de rokkantnyugdíjat húzó százezreket visszaterelni a munka világába? Hogyan lehetne a vizitdíj és a kórházprivatizáció haszontalanságáról meggyőzött országban egy újabb egészségügyi reformot sürgősen és finanszírozhatóan és fenntartható eredménnyel végrehajtani?

Hogyan lehetne megszüntetni a foglalkoztatás romlása nélkül azt a több ezer állami intézményt, amelynek működtetése ballasztként nehezedik az állami gépezetre? Továbbá hová lehetne átcsoportosítani a bürokrácia nagyon is szükséges csökkentése érdekében összezsugorított államigazgatásból és a közigazgatásból felszabaduló munkaerőt?

Hogyan lehetne növelni a versenyképességünket az oktatás teljes átalakítása nélkül? Hogyan lehetne a presztízsokokból számos településen felállított és hatalmas pénzeket elnyelő, s használhatatlan munkaerőt képző felsőoktatási intézményeket felszámolni, és helyükre jóval kisebb számú, koncentráltabb, a kutatás és fejlesztés, az innováció fellegvárait jelentő, kiváló képzést adó univerzitásokat állítani az önkormányzatokban honos politikai hátország megerőszakolása nélkül? Hogyan lehetne e sokára megtérülő és igen drága fejlesztési programot finanszírozni? Hogyan lehetne a sokak szerint elavult és a magyar szellemi tőke hasznosulását akadályozó akadémiai rendszert modernizálni? Hogyan lehetne a kontraszelektált, de a frissen kibocsátott munkaerőtömeg minőségét mégis alapvetően meghatározó alap- és középfokú iskolákban dolgozó pedagógusréteg színvonalát gyorsan megemelni, megbecsültségét helyreállítani?

Hogyan lehetne a mezőgazdaságot a segélyezés terepe helyett kulcságazattá tenni? Honnan terem tőke az ehhez szükséges agrárberuházásokhoz a külföldiek földvásárlásának megakadályozása mellett?

Egyáltalán, hogyan lesz tíz év alatt egymillió új munkahely, hogyan csökken a korrupció, hogyan javul az adómorál, hogyan határozhatók meg a gazdaságfejlesztési kulcsterületek mindent behálózó lobbiérdekek és a pártokat támogató, következésképpen mögöttük csoportosuló legkülönbözőbb gazdasági érdekcsoportok igényeinek figyelembevétele nélkül?

Túry Gergely

Hogyan lehetne a multikat arra ösztönözni, hogy nálunk fektessenek be, miközben széles rétegek ellenük irányuló érzületét és az általuk elvárt adókedvezményeket egyszerre kéne eltüntetni? Hogyan lehetne rávenni tömegesen cégeket, hogy fejlesszék fel magukat a nemzetközi vállalatok beszállítói szintjére? Hogyan lehetne rávenni a magyar tőketulajdonosokat, hogy idehaza ruházzanak be, s hagyják oda Magyarországért a svájci bankszámlákat, az adóparadicsomokat vagy éppen Szlovákiát? Hogyan lehetne rávenni a vállalkozókat, hogy ne pusztán megélhetési célokból indítsanak cégeket, hanem építsék fel a jövő stabil magyar vállalatait, amelyek a gazdaság és rajta keresztül a társadalom erős középrétegének tartópilléreit adják?

És persze hogyan lehetne jó megállapodásra jutni az IMF-fel, a Világbankkal és az unióval a költségvetési hiányról? Aztán hogyan lehetne teljesíteni a maastrichti kritériumokat, és minél előbb bevezetni az eurót, egyszersmind megbirkózni a gondolattal, hogy az új pénzzel a szuverenitásunk egy része is odavész?

A kérdések listája még a gazdaságot vizsgálva sem teljes (a társadalmi, politikai, nemzetközi ügyeket pedig szinte nem is érintettünk), ahhoz azonban elég hosszú, hogy érzékeltesse a leendő miniszterelnök előtt tornyosuló irdatlan feladathegyet. A győztes pártvezér megfent karddal érkezett e hegy árnyékában lapuló Gordiuszhoz, ahol minden feladat, gond, nehézség, dilemma, szál egyetlen kérdésben gombolyodik össze. Itt kiderül, hogy a csomót sikerül-e átvágnia vagy csak a választókat. Ha sikerrel jár, milyen gazdaság, milyen ország születik belőle, ha felsül, vajon mibe kerül?

Meixner Zoltán