szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A rendszerváltás után húsz évvel még mindig nem tudni pontosan, hogy mekkora az állam vagyona − mondta Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója szerdán egy budapesti sajtóbeszélgetésen.

Az ÁSZ főigazgatója emlékeztetett arra: a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló számvevőszéki jelentésben hangsúlyozták, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. úgy látta el a rábízott állami vagyon kezelésével kapcsolatos feladatait, hogy nem rendelkezett  szabályos, pontos és teljes körű vagyonnyilvántartással. 

Az állam úgynevezett üzleti vagy vállalkozói vagyona könyv szerinti értéken 12 900 milliárd forint, a szakértői becslések szerint viszont 42 800 milliárd forintot ér − mondta Lóránt László.  Az önkormányzati alrendszerben is nagy a bizonytalanság − tette hozzá. Az önkormányzati vagyon értéke jelenleg 11 300 milliárd forintra tehető, öt évvel ezelőtt viszont csupán 3 000 milliárd volt.

A hatalmas különbség annak a következménye, hogy öt éve 0 és 100 forint között volt számon tartva 550 ezer jószágtest (telekkönyvi egység) értéke, azóta pedig − egyebek között az ÁSZ nyomására − újra értékelték és nyilvántartásba vették a vagyont − mondta Lóránt László a beszélgetésen, amelyen a budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetének új, állami ingatlangazdálkodással foglalkozó képzési programját mutatták be.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Hiányosságokat talált az ÁSZ a vagyonkezelő tavalyi működésében

Alapvető hiányosságokat állapított meg az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tavalyi jogi szabályozásában, a döntési folyamatokban és a vagyonnyilvántartásban, felelősségre vonás azonban a vezérigazgató munkaviszonyának felmondásán túl nem történt - ismertette Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék alelnöke.

MTI Itthon

Új zárszámadási gyakorlatra van szükség az ÁSZ szerint

Bár a 2009-es költségvetés zárszámadásának normaszövege és mellékletei egymással összhangban állnak és megfelelnek az államháztartási törvény vonatkozó előírásainak az Állami Számvevőszék szerint a jelenlegi gyakorlaton tovább kell lépni - állapította meg Domokos László, az ÁSZ elnöke.