Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára kijelentette: az állami nyugdíjrendszer távolról sem olyan hatékony és biztonságos, mint ahogyan azt most a kormány – a magánnyugdíjpénztári befizetések befagyasztása kapcsán − állítja. Sőt: az állami nyugdíjrendszer nagyobb veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni bizonyos időszakokban, mint amelyet a magánnyugdíjpénztárak szenvedtek el a 2008-as válság kapcsán.

hvg.hu

Az 1995-1996-os mélyponton az állami nyugdíjrendszerben szükségessé vált drasztikus kiigazítások közel 40 százalékos negatív hozamot jelentettek a járulékfizetőknek. Ilyen korrekció volt az 1997-es nyugdíjtörvény, amely a nettó nyugdíjadósság (azaz a biztosítottak nettó nyugdíjvagyonának) több mint felét eltüntette, és ilyen a 2009-es Bajnai csomag, amelyben visszavonták a 13. havi ellátást, felemelték a korhatárt és leszorították a már megállapított járadékok éves indexét.

A TÁRKI tanulmánya szerint az állami felosztó-kirovó pillér nyugdíjait a járulékfizető kapacitásba történt múltbéli beruházások eredményéből fizetjük ki. Elvileg az ilyen beruházások hozamai mérhetőek, és a keresztmetszeti vagy éves hozamok a felosztó-kirovó nyugdíjpillérben éppúgy értelmezhetők, mint a tőkefedezeti pillérben. „A felosztó-kirovó pillér keresztmetszeti hozama a nyugdíjrendszer nettó kötelezettségállományának azon éves növekménye, ami mellett a rendszer hosszú távú egyensúlya megvalósul” – állapítja meg a tanulmány.

A keresztmetszeti hozamráta ismeretében megmondhatjuk, hogy milyen teljesítményt nyújtott a felosztó-kirovó pillér Magyarországon a rendszerváltás után, a járulékvagyon radikális csökkenése és a nyugdíjkötelezettségek növekedése idején, majd a 2000-es évek elején, amikor a két Ratkó-nemzedék (az eredeti Ratkó-generáció és a Ratkó-unokák) egyszerre volt járulékfizető.

„Az adatokat vizsgálva kiderül, hogy a felosztó-kirovó pillér sem tudja kikerülni a válságok hatásait. A kilencvenes évek eleji foglalkoztatási válság jóval nagyobb veszteséget okozott a felosztó-kirovó rendszerben, mint a 2008-as tőkepiaci válság a magánpénztárakban” – mutatott rá a főtitkár. A rendszert 1992-ben csak a várományok 31 százalékos leértékelésével lehetett volna stabilizálni, ami jóval meghaladja a 2008-as pénztári veszteségeket. Ezután ráadásul még további negatív hozamokat eredményező évek következtek. Az 1995-19967-os mélyponton az összegyűlt veszteség megközelítette a 40 százalékot – állapítja meg a tanulmány.

„Mivel az állami nyugdíjrendszer sem képes biztos hozamokat garantálni, ezért fontos, hogy a kockázatokat megosszuk, és a magánnyugdíjpénztári pillérre is támaszkodjunk” – vonja le a kutatás eredményei alapján a következtetést a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára. Mivel a két pillér kockázatai nagymértékben eltérnek egymástól, ezért a kockázatmegosztás a jövő nyugdíjainak biztosítása szempontjából komoly jelentőséggel bír.