szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Minden nagy utazásszervező tart akciókat, ám az gyanús lehet, ha hosszú heteken keresztül nagyon alacsony árakkal dolgozik egy-egy iroda - a fogyasztóvédők szerint ilyen jelekből is meg lehet ítélni, hogy egy iroda közel jár-e a csődhöz.

A tavalyi évek tapasztalatai alapján érdemes nagy körültekintéssel eljárni a nyári utazásoknál az utazási irodák kiválasztásakor - hívja fel a figyelmet csütörtöki közleményében az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE), amely szerint "mindenképpen résen kell lenni akkor is, ha olyan szállást vagy szolgáltatást akarnak ránk tukmálni a helyszínen, ami más, mint amiben a szerződéskor megállapodtunk". A közleményben óvatosságra intenek az irreálisan alacsony árakkal dolgozó irodákkal szemben, "ezek ugyanis könnyen becsődölhetnek".

Gyakran fordul elő, hogy a fogyasztók csak elutazás után, a helyszínen szembesülnek azzal, hogy nem azt a szállást vagy szolgáltatást kapják, amiben eredetileg megállapodtak az utazási irodával. Az utazási iroda köteles a prospektusában bemutatott szállodában elhelyezni az utasokat, illetve, ha ez mégsem lenne lehetséges, erről szerződéskötéskor tájékoztatni kell a fogyasztót. Az utazási iroda tehát nem hivatkozhat arra, hogy "a prospektusban látható kép csak illusztráció".

Felhívják a figyelmet arra, hogy ha a megérkezéskor problémát észlel az utas, azt haladéktalanul jelezze az utazási iroda felé. A panaszt jegyzőkönyvben kell rögzíteni, amelyet igen hasznos fényképekkel is alátámasztani. A jegyzőkönyvet az utazási iroda képviselőjének át kell adni - ha ez nem lehetséges, az utastársakkal érdemes aláíratni.

Stiller Ákos

Amennyiben az utazási iroda nem tudja a megrendelt szolgáltatást vagy szállást nyújtani, köteles helyettesítő szolgáltatást biztosítani. Ha tehát az utazási iroda nem tudja a fogyasztókat az eredetileg tervezett szállodában elhelyezni, köteles más megfelelő, hasonló értékű szálláshelyet biztosítani. Amennyiben indokolt, az utasnak joga van az utazási iroda helyettesítő szolgáltatását visszautasítani. Ilyenkor az iroda köteles a fogyasztót ingyen haza, vagy más célországbeli helyre szállítani, az árkülönbözetet pedig visszafizetni.

Annak érdekében, hogy minél több utazni vágyót csábítsanak magukhoz, az utazási irodák gyakran kényszerülnek egymás árai alá ígérgetni - írja az OFE, hozzátéve, hogy ha ezzel az utazási irodák túl nagy kockázatot vállalnak és spirálba kerülnek, akár bele is roppanhatnak a túlhajtott licitbe. A tavalyi év során számos nagyobb utazási iroda is csődöt jelentett - mindez több ezer fogyasztót érintett hátrányosan.

Az OFE szerint vannak azonban intő jelek arra nézve, ha egy utazási iroda bajban van: mindenképpen ajánlatos gyanakodni akkor, ha egy iroda irreálisan alacsony árakat kínál, és idő előtt kezd el akciózni - minden nagy utazásszervező tart akciókat, ám az gyanús lehet, ha hosszú heteken keresztül nagyon alacsony árakkal dolgozik egy-egy iroda.

Arra hívják fel a figyelmet, hogy mielőtt bármely utazási irodával szerződnénk, mindenképpen érdemes utánaolvasni interneten, hogy nem szerepel-e az adott iroda fogyasztóvédelmi fórumokon, illetve a békéltető testületek vagy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) feketelistáján.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!