Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A spanyol CAF járműgyártó cég 18 új villamost gyárt Debrecennek 2014 elejéig. Az erről szóló megállapodást Kósa Lajos polgármester és Felipe Rodrigo, a CAF vezérigazgatója kedden írta alá a debreceni városházán.
Kósa Lajos emlékeztetet rá, hogy a mostani szerződéskötést hosszú pályáztatási folyamat, összesen hat tenderkiírás előzte meg.
Az utolsót a CAF nyerte, a 18 alacsonypadlós villamost 38 millió euróért gyártja le. Az Európai Unió a költségek 77,14 százalékát, a magyar állam 13,61, Debrecen városa pedig 9,25 százalékát fedezi - tette hozzá a polgármester.
Elmondta azt is, hogy a CAF villamosainak kocsiszekrénye alumíniumból készül, így üzemeltetésük is olcsóbb lesz.
Az első villamost 2013 májusában szállítja le a gyártó, az utolsót 2014 márciusában állítják üzembe Debrecenben - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a megállapodás karbantartáshoz szükséges eszközök szállítását is tartalmazza. Az utastájékoztatási rendszerről és a villamosok színéről még egyeztetnek. Utóbbiról az interneten szavazhatnak majd a debreceniek.
A hosszúra nyúlt közbeszerzési eljárások eredményeként a város 25 százalékkal olcsóbban jut a villamosokhoz - mondta Kósa Lajos. A CAF első ajánlata még 44 millió euró volt ugyanis.
Felipe Rodrigo, a CAF vezérigazgatója azt ígérte: a legmagasabb technológiájú, a legjobb minőségű villamosokat szállítják le. Mint mondta: a cégnek fontos ez a szerződés, de számukra az ár nem a legmegfelelőbb.
Elmondta ugyanakkor, hogy Európa számos országában - Spanyolország mellett Franciaországban, Nagy-Britanniában, Szerbiában és hamarosan Svédországban - közlekednek a villamosaik.
Debrecenben már elkezdték a 2-es villamos pályájának építését, amely az első villamos megérkezésére elkészül a tervek szerint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.