szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az európai kilátások gyászosak, az Európára és a világgazdaságra ható kockázatok pedig magasak - mondta David Lipton, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgató-helyettese egy hétfői beszédben Hongkongban.

Korábban a szervezet már figyelmeztetett arra, hogy veszélyes új szakaszába lépett a világgazdasági válság - mondta a szakember. Hétfőn Lipton elmondta: sajnálatos módon ez a szakasz már nem új, de továbbra is veszélyesebb, mint valaha.

A vezérigazgató-helyettes szerint világszinten gyengült a gazdasági aktivitás. Szerinte annak ellenére, hogy amerikai gazdasági mutatók az elmúlt időszakban pozitív meglepetést okoztak, összességében a világgazdasági aktivitás romlott 2011 utolsó negyedévében és a rövid távú kilátások észrevehetően rosszabbak a szeptemberben közölteknél. Az akkor azonosított negatív irányú kockázatok megvalósultak - tette hozzá.

Lipton szerint a rosszabb gazdasági helyzet legfőbb oka az euróövezeti válság. Azt mondta, különösen a fiskális fenntarthatóság és a banki veszteségek miatt nőttek a kötvényhozamok az euróövezeti államokban.

AP / Alex Brandon

A banki finanszírozás majdhogynem megszűnt, mivel a legnagyobb bankok azzal javítanak tőkepozícióikon, hogy eszközöket értékesítenek és korlátozzák a hitelezést - értékelt az amerikai közgazdász. Az eszközleépítés immár azzal a veszéllyel jár, hogy a növekedés a jövő héten közlendő, felülvizsgált prognózisnál is rosszabb lesz - tette hozzá.

Lipton megerősítette: "igen, az európai kilátások gyászosak, és az Európára , illetve a világgazdaságra ható kockázatok magasak". "De ahelyett, hogy engednénk, hogy a pesszimizmus megbénítson minket, itt az idő, hogy a válságból való kilábalás reményteli munkájára összpontosítsunk" - tette hozzá.

Kijelentette: "ha van jó hír, az az, hogy ismerjük a kiutat jelentő politikákat, és éppen az ehhez szükséges pénzügyi háttér megteremtésén dolgozunk". Amennyiben van erre irányuló politikai szándék, akkor nagy eséllyel megoldódhatnak az európai gondok - mondta a közgazdász.

Az euróövezeti kilábalás négy legfontosabb elemének nevezte, hogy több banki és állami likviditás, több költségvetési konszolidáció, több növekedés és több integráció legyen. Dicsérettel illette az európai vezetők megállapodásai nyomán körvonalazódó gazdasági csomagot, ám elmondta: 2012 legnagyobb kihívása, hogy továbblépjen Európa ezeken a területeken, együttműködjön a végrehajtásban, de szükség esetén menet közben is hajtson végre apróbb kiigazításokat.

Lipton figyelmeztetett: "nagy a tét". Markáns lépések nélkül Európát az összeomló bizalom, a stagnáló növekedés és a kevesebb munkahely spirálja ragadná el, és a mai világgazdaságban egyetlen ország sem úszná meg a katasztrófa hatásait - tette hozzá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!