szerző:
MTI/Magyar Nemzet
Tetszett a cikk?

Egyes bankoknál napokon belül igényelhető lesz a szocpol. Az NGM szerint a devizakölcsönök végtörlesztésével kapcsolatos ügyintézés miatt csúszhat az indulás - írja a Magyar Nemzet.

Hamarosan elérhető lesz a január elsejétől újraindult lakáscélú szociálpolitikai támogatás, a bankok többsége szerződés híján azonban még nem fogadja be az igényléseket. Ugyanakkor van olyan hitelintézet is, ahol napokon belül igényelhető a támogatás - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a szocpol forgalmazásához szükséges szerződéstervezeteket a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) még a rendelet hatályba lépése előtt kiküldte a bankoknak.

Az NGM a lapnak adott válaszában kiemelte, hogy a banki döntések csúszásában az is szerepet játszhat, hogy a hitelintézetek decemberben és januárban a devizakölcsönök végtörlesztésével kapcsolatos ügyintézésére koncentráltak.

A tárcánál úgy látják, hogy a bankok már megkezdték a felkészülést a szocpollal járó ügyintézésre, néhány héten belül több hitelintézetnél is elérhető lesz a támogatás.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!