Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A közalkalmazotti bérek lehetséges emeléséről is tárgyalt csütörtökön Traian Basescu román államfő a Nemzetközi Valutaalap bukaresti küldöttségével. A román elnöki hivatal közleményében emlékeztetnek, hogy a román kormány 2010-ben 25 százalékkal csökkentette a fizetéseket a közszférában. Ebből 2011 elején körülbelül 13 százalékot visszaadtak, és még körülbelül ugyanennyit kellene kapniuk a közalkalmazottaknak ahhoz, hogy fizetésük ismét elérje a 2010-es szintet.
Románia az Európai Bizottságot is értesítette már szándékáról, hiszen a legutóbb frissített konvergenciaprogramba is belefoglalta a kormány, hogy az év második felétől béremelést tervez.
A csütörtöki megbeszélés elején Basescu arról biztosította Románia nemzetközi hitelezőit, hogy idén is betartja Bukarest a pénzügyi fegyelmet, annak ellenére, hogy választási évben ez nagy kihívást jelent.
Jeffrey Franks, az IMF bukaresti küldöttségvezetője szerint az Európai Unió gazdaságát még mindig érintik a válság kedvezőtlen hatásai, de az előrejelzések szerint Románia ebben az évben is jobban helyt fog állni, mint az EU sok más országa.
A román pénzügyminisztérium a felülvizsgálati látogatás első napján, szerdán közölte, hogy az állami konszolidált költségvetés hiánya az első negyedévben a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 0,56 százaléka volt, ami 3,4 milliárd lejt (778 millió euró) jelent, és ez összhangban van a Románia által a hitelezőivel szemben vállalt kötelezettségekkel. Románia az idén 1,9 százalékos GDP-arányos deficitet tervez.
Románia 2011 tavaszán kötött kétéves elővigyázatossági hitelszerződést, amelynek értéke körülbelül 5 milliárd euró. Ennek a kölcsönnek a nagy részét, 3,6 milliárd eurót az IMF nyújtja, a másik részét az Európai Bizottság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.