Tény, hogy a görög gazdaságnak, politikának és társadalomnak nagy fogyatékosságai vannak, de nem ezek okozták a Görögországot megtépázó válságot, amely azzal fenyeget, hogy Európára is átterjed.

A krízis gyökere jóval északabbra, Brüsszelben, Frankfurtban és Berlinben keresendő, ahol a kormányok egy mélyen – talán végzetesen – hibás monetáris rendszert hoztak létre, majd annak problémáit csak súlyosbították azzal, hogy elemzés helyett moralizálással próbálták kezelni azokat. Márpedig ha van megoldás a válságra, annak is ugyanezekről a helyekről kellene kiindulnia.

"Sok minden, amit a görögökről írnak, egyszerűen nem igaz"

Ami a görögök fogyatékosságait illeti, valóban nagy az országban a korrupció, elterjedt az adócsalás, és a görög kormányok hagyományosan tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért. A görög termelékenység mintegy 25 százalékkal kisebb az EU átlagánál – de megjegyzendő, hogy például amerikai viszonylatban Mississipi állam hasonló szinten áll.

Másfelől sok minden, amit a görögökről írnak, egyszerűen nem igaz. A görögök nem lusták, ellenkezőleg, több munkaórát dolgoznak, mint bárki más Európában, és az sem igaz, hogy korlátlan jóléti állam lenne rájuk jellemző: a GDP százalékában kifejezett szociális kiadások jóval alacsonyabbak Görögországban, mint például Németországban vagy Svédországban, amelyek eddig jól átvészelték az európai válságot. Akkor hát hogyan került Görögország ekkora slamasztikába? Az euró a bűnös.

Tizenöt évvel ezelőtt Görögország nem volt a mennyország, de válságban sem volt. A munkanélküliség nagy volt, de nem katasztrofális, és az ország többé-kevésbé tartotta helyét a világpiacon, elegendő jövedelemre tett szert az exportból, a turizmusból, a hajózásból és más forrásokból ahhoz, hogy fedezze az importszámláját.

"Elterjedt a hiedelem..."

Aztán Görögország csatlakozott az euróhoz, és ekkor szörnyű dolog történt: elterjedt a hiedelem, hogy ebbe az országba biztonságosan lehet befektetni. Beözönlött a külföldi pénz, amelynek egy része – de nem az egész – a kormány deficitjét finanszírozta; virágzott a gazdaság, nőtt az infláció; és Görögország egyre versenyképtelenebbé vált. Persze nem vitás, hogy a görögök a beáramló pénz nagy részét elszórták, de ebben nem különböztek az euróbuborék más részeseitől. Aztán a buborék kipukkadt és ezzel az eurórendszer minden alapvető hibája nyilvánvalóvá vált.

Ha feltesszük a kérdést, mi magyarázza, hogy a dollárövezet – más néven az Egyesült Államok – többé-kevésbé működőképes és nem sújtják olyan súlyos válságok, mint most Európát, egyszerű válaszolni. Nekünk erős központi kormányunk van, amely úgy működik, hogy magától értetődően kimenti a bajba kerülő amerikai államokat.

Gondoljunk bele például abba, hogy mi történne éppen most Floridával az ottani nagy ingatlanbuborék másnapján, ha hirtelen lecsökkent bevételeiből kellene fedeznie a társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás kiadásait. Florida szerencséjére Washington állja a számlát, ami azt jelenti, hogy Florida olyan válságkezelő segítséget kap, amelyről egyetlen európai állam sem álmodhat.

"Az európai vezetők arroganciájának az áldozata"

Régebbi példa az 1980-as évek bankbetét- és kölcsönválsága, amely főleg Texast érintette. Az adófizetőknek hatalmas összeget kellett fizetniük, hogy kikecmeregjenek ebből a zűrzavarból, de az adófizetők nagy többsége nem texasi volt. Texas ebben az esetben ugyancsak olyan méretű segítséget kapott, amely Európában elképzelhetetlen lett volna.

Vagyis Görögország, noha nem vétlen, elsősorban az európai vezetők arroganciájának az áldozata (főleg a gazdagabb országok vezetőiről van szó), akik elhitették magukkal, hogy egy közös valuta működőképes lehet közös kormány nélkül. És ugyanezek a vezetők csak súlyosbították a helyzetet, amikor minden ellenkező bizonyítékra fittyet hányva makacsul kitartottak abbéli véleményük mellett, hogy a valuta minden baja a déli tagállamok felelőtlen magatartásából következik, és ahhoz, hogy minden rendbe jöjjön, elég lenne, hogy az emberek legyenek hajlandók még több nélkülözést vállalni.

Ez vezetett el a vasárnapi görög választásokig, amelyek semmit nem oldottak meg. A kormánykoalíció talán hatalmon maradhat, bár ez sem biztos, ám a görögök semmiképpen sem lehetnek képesek a válság megoldására.

Az egyedüli mód, ahogy az eurót – talán – meg lehetne menteni, az lenne, ha a németek és az Európai Központi Bank ráébrednének, hogy nekik kellene változtatniuk a magatartásukon. Ehhez többet kellene költeniük és, igen, el kellene fogadniuk egy magasabb inflációt. Ha nem, nos akkor Görögország más nemzetek hübriszének, önpusztító elbizakodottságának áldozataként fog bevonulni a történelembe – vélekedik Paul Krugman.