szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az áram, a gáz, illetve a távhő lakossági fogyasztóknak megígért 10 százalékos árcsökkentési ígéretét megtalálta az Energiaklub szakértője. Ki-ki majd a januári számlák kézhezvételével ellenőrizheti majd .

Az energiaárak tizedével faragása nem csak elvi aggályokat vetett fel (főként, hogy a kormányzati akarat a korábban gyakran hivatkozott ellátásbiztonságot csökkentheti a ritkuló karbantartások miatt) de többen, többféleképpen annak is utánaszámoltak, hogy a10 százalék az annyi vagy sem.

 Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet friss blogbejegyzése arra a következtetésre jutott, hogy a rezsicsökkentés a tavalyi, ugyanolyan fogyasztási paraméterekhez hasonlítva az áram esetében kicsivel meg is haladhatja az ígért tizedes csökkenést. Az egységár január 1-től mind a négy áramszolgáltatónál 10,1% körüli értékkel csökkent összességében kWh-ként, és a végső, a fogyasztó által megfizetendő ár ennek megfelelően 43,16-43,46 Ft közötti értékre állt be. (A számlán szereplő „alapdíjat” is 10 százalékkal csökkentették, így ebben az esetben is teljesül a kormányzati ígéret)

A földgázár csökkentés már egy kicsit nehezebben követhető tétel, mert az otthonokban lévő mérőóra m3-ben mérő állása valójában csak az elszámolási alap, mivel a gázért a lakosság megajoule-ban mért energiatartalmáért fizet. Plusz az alapdíjat – amit a jogszabályban éves szinten alapdíjat 10,04 százalékkal csökkentették. Magának a „terméknek”, vagyis a gáznak az ára mind a négy szolgáltatónál csökkent, de átlagosan csak 8,2 százalékkal. A gázszámlán szereplő ár azonban mégis 10 százalék körüli összeget mutat, mivel január 1-től a lakossági fogyasztóknak az addig köbméterenként 2,6 forintosával fizetett „biztonsági készletezés díját”a lakosságnak már nem kell megfizetniük.

Az Energiaklub a távhőárakra vonatkozóan is számolt volna, azonban az országban található sokféle szolgáltatói árképzése ezt túlságosan bonyolulttá teszi. Ugyanakkor a jogszabály kategórikusan azt írja elő, hogy minden szolgáltatónak a 2012. november 1-jén alkalmazott árnál 10 százalékkal alacsonyabb összeget kell kiszámláznia.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!