Az olasz gazdaság 2007 és 2013 között 8,5 százalékos GDP-csökkenést szenvedett el, ami a legsúlyosabb recessziónak számít az ország elmúlt bő hat évtizedes történetében. Az okokat jóval egyszerűbb külföldön – többnyire a németekre mutogatva – keresni, Paolo Manasse, a University of Bologna közgazdász professzora azonban rámutat arra, hogy Olaszország minden nehézségét magának köszönheti – írja a Pénzügyi Szemle Online blogja.

A professzor szerint az első számú és legfontosabb oka a mély válságnak ugyanis az, hogy az olasz gazdaság versenyképessége drámaian romlott az elmúlt bő egy évtizedben. A romlás végül mély recesszióhoz, a munkahelyek elvesztéséhez és a versenytársak – elsősorban az észak-európai országok – mögötti lemaradáshoz vezetett. Az egységnyi munkaerőköltség olyan mértékben emelkedett mondjuk a német értékhez képest, amely versenyképességi hátrányt egészen nem lehetett megúszni gazdasági krach nélkül.

Paolo Manasse alapvetően öt jó okot különböztet meg, melyek közül Olaszország egy kivételével mindegyikben elégtelen osztályzatot ért el a válság előtti évtizedben. Az első, és talán legfontosabb a vizsgált két ország relatív bérszínvonalának változása, vagyis egy ország versenyképesebbé válik, ha a külfölddel szembeni relatív bérszintje csökken. Alacsonyabb bérek a vállalatok számára alacsonyabb költséget jelentenek, ami vonzóvá teszi az adott országot befektetési szempontból.

A második tényező a munkaerő termelékenységének növekedése, vagyis ha egy országban a bérek változatlanok maradnak ugyan, de a munkavállalók termelékenyebbé válnak, az ugyancsak javítja a versenyképességet. Szintén jótékonyan hat a versenyképességre, ha a munkát terhelő adók és járulékok szintje – a külföldhöz képest relatíve – csökken, vagy az adóterhelés a munkát terhelő adókról a fogyasztási adók felé tolódik el, és akkor is, ha az adott ország devizája leértékelődik a versenytársak devizájához képest.

Összességében tehát az olasz gazdaság nem azért került komoly bajba, mert a németek ármánykodása miatt megszorításra kényszerült, hanem azért, mert a válság előtti évtizedben a versenytársaknál gyorsabb ütemben nőttek a bérek, a munkaerő termelékenysége romlott, a munkát terhelő adók és járulékok jelentősek, a fogyasztást terhelő adók részaránya csökkent, és végül, az euró megléte miatt lehetetlenné vált a saját deviza leértékelése – írja a blog.