Aligha túlzás azt állítani, hogy Angela Merkel német kancellár után Orbán Viktor az európai kontinens második legbefolyásosabb személyisége – írja Ivan Krastev, a szófiai Centre for Liberal Strategies elnöke a Financial Timesban megjelent véleménycikkében. Az egész kontinensen csodálják Orbánt a radikális pártok, és a mainstream politikusok is másolják egyes politikáit, még ha mindeközben szidják is a magyar miniszterelnököt. A magyar kormányfő befolyása úgy tűnik, növekedni fog Közép-Európában, ahol az emberek dühösek, a politikusok pedig cinikusak és elkeseredettek – írja Krastev. Ma Budapesten, holnap Varsóban – ez a harci mondás a lengyel jobboldali ellenzéknél.

Orbán előszeretettel használja ki a politikai polarizáció és nacionalista retorika adta lehetőségeket, és vidáman megy el Brüsszellel szemben a falig. Angela Merkelnek ugyanakkor teljesen ellentéte Krastev szerint: ő konszenzusos megoldásokra épít, lelkes az EU intézményeivel kapcsolatban, és liberális hozzáállással is bír.

Krastev szerint a magyar kormányfő, döntően külföldi tulajdonú bankokkal szembeni támadása könnyen az Occupy Wall Street hősévé tehetné, a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása pedig éljenzést válthat ki a Wall Street szereplőiből. Közgazdászok ugyanakkor kétségeiket fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy a kormány megszorító politikái segíthetnek hosszú távon a magyar gazdaságon. Ám most mindez csodákat tett a kormány fiskális szavahihetőségével kapcsolatban. A kabinet emellett pedig komoly eredményt ért el: egyszerre tudta a választókat is a piacokat is elégedetten tartani.

A kutató ezek után kifejti azt, hogy Orbán Viktor egyesek szerint mennyire változott meg az utóbbi években, ám ő úgy látja, egyáltalán nem történt változás, ő egy könyörtelen, érzéketlen, és rendkívül hatékony politikus. Ha valami változott, akkor az az idő: az 1989 utáni demokratikus átalakulások morális hátrányt szenvedtek, amikor a korábbi nómeklatúra tagjai kerültek hatalomra. Magyarországon és más régiós államokban (például Bulgáriában, Horvátországban és Romániában) is kudarcként tekintenek erre az időszakra, és azt akarják az emberek, hogy ezért valaki megfizessen, így szavazhatott a magyarok kétharmada Orbánra, hogy ő majd kiegyenesíti az 1989 elrontott dolgokat.

Krastev szerint Magyarország antiliberális többségi rendszere ugyanakkor lerombolja annak az illúzióját, hogy az EU-tagság garancia a stabil demokráciára. Az is egy hazugság, hogy az EU abban a pozícióban van, hogy meg tudja rendszabályozni tagjait. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a külső nyomás csak akkor működik, ha a helyi liberális erők olyan pozícióban vannak, hogy azt ki tudják használni. Jó példa erre Lengyelország, ahol 2007-ben a mérsékelt Donald Tusk került hatalomra. A Fidesz sikere ugyanakkor azt mutatja, hogy egy megbízható helyi ellenzék nélkül a Brüsszellel való kakaskodás csak jó alkalmat teremthet a kormánynak a szavazatok begyűjtésére.

A múlt vasárnapi választásokon ugyanakkor nem csak Orbán Viktor ünnepelhetett, hanem Vona Gábor Jobbika is. Krastev szerint a magyar tapasztalat egy igen erős emlékeztető arra, hogy a választóknak nincs mindig igazuk: ha két rossz közül a kisebbiket választják, az még nem jelenti azt, hogy ne kellene mindkettővel együtt élniük.