A Cleantechnika számolt be róla, hogy Hollandiában már nem csak a tulipán virágzik, hanem a napenergia-piac is, sőt, utóbbival kapcsolatban az is kimutatható, hogy 2014 azonos időszakához képest az országban uszkve 100 százalékkal ugrott meg a napelemek kereskedelmi forgalma.

Hogy milyen mélyről indultak el a hollandok, jól mutatja, hogy az ország legnagyobb fotovoltaikus erőműveinek listavezetője 2002 óta a "de Floriade" hatalmas épülete, melynek tetejére mindössze 2,3 MW napenergia-kapacitást installáltak. Ez talán már Magyarországon sem tekinthető eget rengetően nagy számnak – noha megépített rendszerből ennek alig a negyedére voltunk eddig képesek. Mégis, Hollandiában csak most sikerült felülírni. Zwolle városában a minap üzembe állítottak egy 2,5 MW-os egységet.

Helderzon

A holland napenergia-termelés eddigi, nagytermelői oldali negligálását persze lehet azzal is magyarázni, hogy a kis, de sűrűn lakott országban a termőföld ehhez eddig túl értékesnek találtatott, ugyanakkor az is igaz, hogy a temérdek háztetőt mint kihasználható telepítési potenciált Hollandiában (is) csak most kezdik igazán felismerni.

Mindezt azután, hogy a bíróságon jogerősen elmarasztalták a holland kormányt amiatt, hogy nem vállal elég komoly szerepet a zöldenergiás projektekben. A hágai per, melyről a hvg.hu is beszámolt, arról szólt, hogy civilek perelték be az államot, és kényszerítették ki, hogy az eredetileg 2020-ra vállalt 15-17 százalékos károsanyagkibocsátás-csökkentési szintet emeljék fel legalább 25-re.

A döntést követően a kormány nem fellebbezett, és nem feszült bele a helyzetbe, hanem villámgyorsan átalakította a támogatási rendszert. Mint azt ezzel kapcsolatban korábban megírtuk: miután a szabályozás néhány, eddig kritikus pontján egyértelműsítették, egyszerűsítették és a háztartási büdzsék számára (is) vonzóbbá tette a németalföldi ország kabinete, a tulajdonosok robbanásszerűen nagyarányú napelem-telepítéseket indítottak el.

A lakossági „piaci katapult" mérete is ismert: Hollandiában egy év alatt megugorhatóvá vált az a szint, amit az Orbán-kormány – egy szakmai számítás szerint 2014 végére – a saját megújuló energiás cselekvési tervében megfogalmazottakhoz képest elmaradásban produkált. (Sőt, a reális tervszámokban szereplő 2 millió napelemtábla installálása valójában jóval több is, mint a magyar kormányra olvasott 242 ezer négyzetméternyi, négyéves elmaradás.)

Követő üzemmódban az ipari termelés is

A hollandiai jogszabályi keretváltozások azonban nem csak a lakossági beruházási kedvet mozgatták meg, hanem az energiatermelő iparét is. Ebben további segítséget jelent, hogy a kormány létrehozott  egy SDE+ nevű támogatási programot. Ennek elődje, korábban főként szélenergia- és a biomasszaprojektek támogatására szakosodott, de az SDE+ az ottani, módszertani tapasztalatok felhasználásával egy nagyszabású, napenergia-termelésre paraméterezett támogatási rendszer lett.

MTI/EPA/Patrick Pleul

Ennek első nagy fegyverténye lesz a delfzijli naperőmű, amely hamarosan el is készül. A 30 hektáros területen, 120.000 napelempanelből 30 MW-os teljesítményt „produkálhat”, amivel éves szinten 7500-8000 háztartás áramigényét fogja tudni kielégíteni. De nem ez az egyedüli projekt. Leek mellett épül egy 15 MW-os naperőmű, Ameland pedig még ebben a hónapban belekezd egy 6 megawattos projektbe. Mindeközben Veendam városi tanácsa előtt egy 27,6 MW-os, Emmené előtt pedig egy 10,8 MW teljesítményű napelem-infrastruktúra építési terv vár döntésre.

Jól lehet, ezek a beruházások és tervek nagyságrendileg nemigen mérhetők például az Egyesült Állomokban, Kínában, vagy akár a szintén most e területen beinduló Ausztráliában leírt és megvalósítani kezdett elképzelésekhez, annak érzékeltetésére viszont kiváló, hogy rámutasson: a kormányzati hozzáállás változása úgy a lakossági, mint az ipari felhasználású napenergia-termelés radikális mértékű térnyerését képes előidézni.

Eközben Magyarországon

Mint azt jó néhány esetben az európai és globális napenergia, illetve megújulóenergia-termeléssel kapcsolatos anyagunkba beleírtuk: mindeközben Magyarországon évek óta nem lehet érdemben sem a napenergia, sem a zöldenergia valódi térhódításról beszélni.

A magyarországi napenergia-teljesítmény ma egy fekete lyuk a világtérképen, és miközben a botrányszagú közvilágítás-korszerűsítési tenderek miatt már uniós szinten kezdtek érdeklődni a miniszterelnök vejének volt cége iránt, az energiahatékonysági projektek csak csoszognak (valódi problémakezelés helyett csak morzsákat szórnak a lakosság elé – ahogyan a kazán-, a hűtőgép-, és a mosógépcsere-programmal is tették, melyek egy nap alatt kimerültek), a többlet-szélenergiatermelés magyar energiamixbe történő bevonása pedig 2009 óta várat magára.

A kormányzati tisztviselők ez ügyben továbbra is a "nem süt a nap, nem fúj a szél" ortodoxiáját mantrázzák, az Orbán-kormány olcsó áram ígéretét pedig arra az egyre inkább légvárnak tűnő Paks II. projektre építi, mely 80 százalékban orosz hitelből épül, melyről a közelmúltban nemcsak az derült ki, hogy műszakilag és technológiailag is kockázatos lehet, hanem az is, hogy bele van kódolva a tiltott állami támogatás is. Utóbbiból pedig az is levezethető, hogy a 12 milliárd euróról induló beruházás megtérüléséhez a mainál háromnegyedével drágább áramárra volna szükség, különben a végső költségek akár 5000 milliárd forinttal magasabbak lehetnek.