Szabó M. István
Szabó M. István
Tetszett a cikk?

Megint lehet Németországra csodálkozni, mivel Európa legerősebb gazdasága újabb brutális csúcsot döntött – a sokat hivatkozott Energiewende jóvoltából. Vasárnap egy kis időre szinte elérték, hogy csak megújuló energiatermelésből működtették az országot. Igen, az egészet.

Május 15-én, vasárnap néhány órára új dimenzióba lépett a németországi energetika. Nem a megtermelt mennyiség volt az igazán meglepő, vagy az, hogy a május 8-i rekord után – amikor is az áramtermelő erőművek kis időre negatív áramárral szembesültek, mivel meglepően nagy mennyiséget termelt főként a szélerőmű-arzenál – ismét csúcsot döntöttek. Hanem az, hogy a megújuló energiás termelési szint, vagyis zömmel a nap- és szélenergia-termelés szinte képes volt lefedni (ha csak néhány órára is) a teljes német fogyasztási igényt. [A negatív árról bővebben lásd a keretes írásunkat.]

Agora EnergieWende

A képen (amely eredetileg itt található) az a szokatlan, hogy a harmadik sárga "púp" (ez a naperőművek termelési volumenét mutatja) egy ponton összeér azzal a vékony vörös vonallal, mely az adott időszak maximális fogyasztását hivatott jelezni. Ez jelenti azt, hogy a megújulók összesen (a nap mellett a szél- és a vízenergia) elérték a fogyasztási szintet. 

A berlini székhelyű Agora Energiewende adataira hivatkozó energytransition.de azt írta, hogy mindez azért meglepő, mert bár az utóbbi években a német rendszerben a megújulók egyre nagyobb biztonsággal érték el a 80 százalék körüli csúcsaikat, de a rendszer a jelek szerint az idén szintet lép. Május 8-án elérték a 95 százalékos határt, majd nem egészen egy héttel később megérintették a 100 százalékos "plafont" is. Az a lényegen nem változtat, hogy ez utóbbi adatot végül az Agora rendszere nem hitelesítette (ennél valamivel alacsonyabb szintre lőtte be a termelési, és magasabbra a pillanatnyi fogyasztási szintet), és nem csak azért nem, mert a Fraunhofer ISE számított energiamérlege – mely a 8 GW exportot is figyelembe vette – a csúcsbeállítást visszaigazolta.

A renewablesinternational.net szerint nem is a "Megvolt-e a 100 százalék, vagy sem?" a központi kérdés, hanem az, hogy miközben a napelemes és szélerőművek a csúcson teljesítettek, a hagyományos energiatermelő erőművek már csak rendkívül alacsony szinten kellett, hogy kivegyék a részüket a munkából. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy noha korábban abban szakmai konszenzus volt az iparágban, hogy Németországban nemigen lehet 20 GW alaperőművi flottateljesítmény igénybevétele nélkül a rendszert egyensúlyban tartani, vasárnap órákon keresztül (11:30 és 16:00 óra között) átlagosan csak 16 GW-ot tolt a rendszerbe a klasszikus éra.

Ez nem pusztán játék a számokkal,

mert a cikk szerint mindezekből már szemléletváltási kényszer is következik. Mert bár csak most először nyert gyakorlati visszaigazolást, hogy le lehet menni a 20 GW-os szint alá is, ez azt is jelenti, hogy Németország olyan magas szintet ért el a megújuló energiatermelők rendszerbe integrálásában, hogy mostantól kérdésessé tehető az alaperőművek eddig indokoltnak látszó szintjének biztosítása is. Vagyis az a tézis, amelyet a dekarbonizációs célok elérését is hangoztató atomerőmű-pártiak hangoztatnak; hogy a nukleáris reaktorok által biztosított alaperőművi zsinórtermelés jó kiegészítője a szél- és a napenergia-termelésnek, mert azok rángásait egyengethetik ki.

Mindezt a magyarországi "eszmei viszonyokra" is le lehet fordítani. A legegyszerűbben úgy, hogy a németeknél bizonyítást nyert: ha elég sok nap- és szélerőmű-kapacitás van elég sokfelé telepítve az országban, akkor nemigen van olyan, hogy "nem süt a nap, nem fúj a szél", mert valahol mindig fúj a szél – és ha éjjel nem is süt a nap, ahhoz nem atomerőműre, sokkal inkább energiatároló rendszerek térnyerésének biztosítására volna szükség.

Mi az a "negatív ár"?

Először tisztázzuk, mi nem. A negatív ár az árampiacon a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy a termelők és/vagy a szolgáltatók valóban euróban kifejezett összeget fizetnek (vissza) a fogyasztónak azért, hogy azok bekapcsoljanak még egy rezsót, légkondit, vagy, hogy kinyissák a frizsider ajtaját, csak hogy az áramfogyasztásuk nőjön. A rendszer egész egyszerűen nem így működik – se közgazdaságilag, se fizikailag.

A struktúra megértéséhez azt kell tudni, hogy a termelők és a fogyasztók közti viszony minden bonyolultsága ellenére egyetlen, mindent meghatározó törvényszerűségre épít: arra, hogy a termelői és a fogyasztói mennyiségeknek közé ki legyen téve az egyenlőségjel. Az egyensúlyban tartás a legfőbb feladata a rendszerirányító szervezeteknek; Magyarországon így a Mavir dolga is leginkább az, hogy csak és kizárólag akkora "árumennyiség" kerülhessen az országos gerinchálózatra, amennyit a fogyasztók igényelnek. Németországban ez tényleg gigantikus számokkal és mennyiségekkel bűvészkedést is jelent, de az operátorok dolga az egész EU-ban ennél még komplikáltabb azóta, hogy a tagországok áramhálózatai egyetlen nagy  hurokba lettek összekötve.

Az erőművek túltermelése elleni védelmet többszintű biztosító mechanizmusok végzik – hasonlóan, mint az alultermelés elleni védelem során, ami egy fokkal sem kisebb probléma, mivel azzal jár, hogy az egyensúlyba hozás érdekében bizonyos fogyasztókat egyszerűen ki kell dobni a rendszerből, és így azok áram nélkül maradnak.

Amikor mégis túlszalad a termelői oldal a fogyasztóin, akkor leegyszerűsítve az történik, hogy az operátorok leválasztják a rendszerről a többletet. Ezt a termelők aztán veszteségként kénytelenek elkönyvelni. Ebből következik, hogy valóban "aranyat ér", ha ezt a fel nem használt energiamennyiséget valamilyen tárolórendszerbe tudják terelni. Akár kicsiben (a garázsba telepíthető, családi méretű akkumulátor), akár nagyban (hegytetőre épített szivattyús tározós erőmű), de később értékké tehető az amúgy kidobott árammennyiség azáltal, hogy addig tárolják el, amíg a fogyasztói oldalon igény jelentkezik e fölös mennyiségre.

A hírekbe került "negatív ár" kifejezés tehát egyrészt azt jelentette, hogy a német áramtermelés túlfutott a fogyasztáson, másrészt viszont azt, hogy a fogyasztók ebből igazából semmit nem érzékeltek.

Az operátor nem engedett be újabb erőműveket a termelői körbe, a bent lévőket pedig a kereslethez igazodó magatartásra utasította. Ez utóbbi a gyakorlatban villámgyorsan végbemenő, de ettől még meglehetősen bonyolult mechanizmus, amit két tényező külön is nehezebbé tett. Az egyik, hogy a megújuló energiából termelőknek elsőbbséget kell biztosítani a rendszerben, a másik pedig az, hogy a klasszikus erőművek (főként az atomerőművet és a szenes erőművet értve ez alatt) leszabályozása nem tud egyik pillanatról a másikra megtörténni. A nehezebben reagáló, de termelni kénytelen klasszikus erőművek fizetni kényszerültek a szél- és napelemes áramtermelőknek, hogy vonuljanak ők hátrébb. Erre ugyanis technológiailag mind a szeles, mind a napelemes termelők bármikor képesek.

Ha ezt a cikket érdekesnek találta, van még: kövesse, és ha tetszik, ossza meg ismerőseivel a gazdasági rovat Facebook-oldalának bejegyzéseit!


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Megnézem az ajánlatokat
Németország napenergia szélenergia megújuló energiaforrások Energiewende áramtermelők