szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Péntek reggel bejelentették, hogy a britek többsége az EU-ból való kilépés mellett döntött. Cameron lemondott, hatalmasat zakózott a font. Kövesse velünk a brit népszavazás eseményeit percről percre!

Most érkezett

Megőrült a font

A gazdasági válság óta nem mozdult be ennyire a font az egyre inkább a távozás felé hajló eredmények miatt. Természetesen még semmi nem dőlt el, de a maradás mellett szavazók fellegvárai a vártnál sokkal rosszabbul teljesítenek.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
8 9 10 11 12 13 14

Ez egyre veszélyesebb

A déli Swindon körzetében taroltak a távozás melletti szavazatok, bár az előrejelzések szerint tarolhattak volna jobban is. 45,3 százaléka a szavazóknak maradna, 54,7 százalék otthagyná az uniót. A folyamatot elemezve a BBC szakértője, Nick Sutton arra jutott, könnyen lehet, hogy a távozásra szavazók fognak győzelmet aratni.

Sokan elmentek

A 382 szavazókörzet közül 50-ben közölték már a szavazáson megjelentek számát. Ez 71%, ami egyáltalán nem rossz eredmény és a magas részvételi arány valószínűleg a maradás melletti szavazatok előnyét jelzi.

Így állunk most

Ha az összes eddigi szavazatot tekintjük, akkor négy körzetet vittek el a maradást támogatók és egy körzetben voltak többen a kiválni vágyók. A szavazatokat tekintve azok 50,5 százaléka maradna, 49,5 százaléka menne. Ez pedig iszonyatosan szoros és izgalmas versenyt jósol.

A skótok nem spóroltak a szavazatokkal

Szép számmal, az összes szavazó 67 százaléka jelent meg a skóciai Clackmannanshire szavazóurnáinál, hogy nagy arányban (58%) támogassák a maradást  a távozással (42%) szemben.

Lehet kezdeni izgulni...

Az északi Sunderlandben olyan elsöprő többséggel győzött a távozást követelők aránya, amire senki nem számított. A szavazók 61%-a a távozásra voksolt és csak 39 százalékuk szeretné, ha az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradna. Az eredmények bejelentését követően üdvrivalgás tört ki a teremben.

Newcastle nem győzte meg a fontot

Newcastle-ben sokkal jelentősebb maradás melletti előnyre számítottak az elemzők. Az eredmények közzétételét követően a font kicsit behasalt. A korábbi 1.5018 dollárról 1.4897-re.

Newcastle is maradna

Az első angliai eredmény is befutott. Newcastle 63 598 (49,3%) távozni kívánó szavazatot állított ki 65 404 (50,7%) maradást támogatóval szemben. Ez nagyon szoros eredmény, nem ezt jósolták a felmérések és rossz ómen is lehet a végeredményt nézve.

Edward Snowden nem örül semmilyen eredménynek

Edward Snowden is megnyilvánult Brexit-ügyben a Twitteren. "Nem számít mi lesz az eredménye, a Brexit-szavazás megmutatta, hogy milyen gyorsan lehet egy ország népességének a felét rávenni, hogy saját maga ellen szavazzon. Fontos lecke." - írta a legismertebb amerikai szivárogtató.

A Big Ben adta meg az alaphangot az urnzáráshoz...

...a westminsteri szavazókörben.

1
8 9 10 11 12 13 14
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!