Pap Zoltán, a Kolibri Gyerekkönyvkiadó egyik vezetője egy rendkívül szűk magyar kisebbséghez tartozik: neki az angliai időjárással soha semmilyen problémája nincs. Pedig tudja, mit beszél, majdnem öt évet élt Bristolban. Miután családostul kivándorolt, elég hamar megvetette a lábát Angliában, mégis visszatért Magyarországra. Külföldre költözésének semmi köze az Orbán-kormány illiberális közállapotaihoz (hiszen 2010 előtt hagyta el az országot), és nem is az éppen a napokban látványosan befuccsolt Gyere haza, fiatal! program hozta vissza, hanem csak valami hasonló: egy jó magyarországi szakmai lehetőség.

Emberünk egyébként a Zanzibar együttes elődzenekarainak énekese, később pedig sok Ladánybene 27-számnak, például ennek is a szövegírója volt:

Történészként végzett a Szegedi Tudományegyetemen, a diplomaosztó után azonban a polgári szolgálat egy évig megakasztotta abban, hogy munkába álljon. (Fiatalabbaknak: a polgári szolgálattal a sorkatonai szolgálatot lehetett lelkiismereti okokra hivatkozva kiváltani, ami praktikusan leginkább a mai közmunkás léthez volt hasonlítható.) Azoknak, akik a szemére vetik, hogy nem is volt katona, azzal vág vissza, hogy a sivatag közepén egy évig volt összezárva 1200 férfival, és az sem volt semmi. Egyetemi évei alatt ugyanis egy évet kihagyott, hogy egy algériai építkezésen dolgozzon bérszámfejtőként.

Az egyetem után egy ceglédi középiskolában helyezkedett el történelemtanárként, de egy év múlva már Budapesten dolgozott, egy barátja hívta dolgozni a Magvető Kiadóhoz, nemzetközi ügyekkel foglalkozó munkatársnak.

Ez kulturmisszió, Zolikám!

Eddig sima a történet, 2008-ra azonban Pap Zoltánt kezdték bedarálni az itthoni hétköznapok. „Magyar magasirodalmat adtam el sikeresen külföldre, erre büszke voltam, mégsem kaptam semmilyen elismerést, nem feltétlenül anyagilag, hanem morálisan, és azt a félmondatot, hogy 'ez kulturmisszió, Zolikám', kikértem magamnak, mondtam, nem a Kádár-rendszerben élünk.”

Pap Zoltán

Fülöp Máté

De anyagilag sem volt rendben a dolog. „Azt mondtam magamnak, nem hiszem el, hogy nincs más megoldás arra, hogy kicsit jobban éljünk. Akkorra már megszületett a lányom, a napi munka után otthon még fordítottam, könyveket gondoztam, de így is alig kerestem annyit, hogy boldoguljunk.”

Szakmailag nem volt hova előre menekülnie, és anyagilag is zsákutcába került, sehol nem látszott az előrelépés lehetősége – hitelt pedig nem akart felvenni.

A diplomás magyar éjszaka az angol szálloda üvegajtaját pucolja

Feleségével tehát egyértelműen egzisztenciális okok miatt néztek külföldi munka után, és egy angliai ismeretségnek köszönhetően hamarosan egészen közhelyes fordulatot vett a sorsuk: diplomás magyarként egy Londonhoz közeli szállodában találták magukat.

„Elég lekezelően bántak velünk, de ezen nem lepődtünk meg. Mégis, amikor éjszakai portásként a nagy bejárati üvegajtót pucoltam, azt mondogattam, rendben van, hogy itt vagyunk, de ezt nem csináljuk sokáig, tovább kell lépnünk” – meséli. Szűk fél évet adott magának arra, hogy a kinti könyves szakmában „normális” állást kapjon, arra készült, hogy ha ez nem sikerül, hazatelepülnek. Magyarországon nem égettek fel mindent maguk mögött, a ceglédi házukat egy családtagra bízták, és még a kutya is itthon várta őket.

A harmadik állásinterjú azonban sikerült, Pap Zoltánt felvette egy Bristol melletti székhelyű gyerekkönyvkiadó egy olyan pozícióba, amely gyakorlatilag megegyezett a korábbi itthoni állásával. Szerencse? „Persze, az is kellett hozzá. Egy éjszakai műszak után bevágtam magam az autóba, elmentem Bristolba, az állásinterjún szinte azt sem tudtam, hol vagyok, de akkor ott egyszerűen minden stimmelt.”

Majdnem öt évet húzott le Bristolban, és szinte minden klappolt. Megmaradhatott a szeretett könyves szakmában, a munkahelyén emberileg és anyagilag is megbecsülték, értékesítési menedzserként rendszeresen körbeutazta Európát, a család is beilleszkedett a brit rendszerbe.

Devizahiteles menekültek Bristolban

„A Bristol környéki kis magyar közösség nagyon színes volt, az orvostól kezdve az autószerelőig volt ott mindenki. Én úgy láttam, hogy velünk ellentétben a legtöbben 'devizahiteles menekültek' voltak, vagyis azért mentek ki dolgozni, hogy a megemelkedett törlesztéseiket fizetni tudják, és közben ne menjenek teljesen tönkre. Mások azért próbáltak szerencsét, mert a barátaik, ismerőseik már kint voltak, és intéztek nekik munkalehetőségeket, máskülönben a magyarok szerintem nehezen mozdultak volna meg ilyen tömegesen” – meséli Pap Zoltán.

A magyar–portugál meccs lefújásakor tegnap a kinti közösség például így ünnepelt:

Ezek után tényleg meglepő, hogy miközben a magyarok exodusa a tetőfokára hágott, Pap Zoltánék az ellenkező irányba léptek, és 2014-ben hazatelepültek Magyarországra.

„Annak ellenére, hogy Bristolban jól éreztük magunkat, minden kezdett szokványossá válni, és azon kezdtem agyalni, hova lehetne a szakmán belül továbblépni. Londonban pályázhattam volna pozíciókat, de nem akartunk odaköltözni a családdal. Londonnak azok a részei, ahol szívesen laktunk volna, megfizethetetlenül drágák voltak” – mondja. És időközben befutott a budapesti lehetőség, hogy a nemrég indult – és egy régi barátja által vezetett – Kolibri kiadó munkájában kapjon vezető szerepet.

Nem a honvágy, és nem a lépéskényszer, hanem a perspektivikus szakmai ajánlat volt az, ami visszahozta a családot Magyarországra.

Mindenki szeretne hazajönni, de minek?

„A döntő többség egy idő után haza szeretne jönni, és itthon egzisztenciát építeni a devizahiteles sokk vagy a pár évig tartó kaland után, csak nem biztos, hogy mindenki meg tudja tenni” – véli Pap Zoltán.

Fülöp Máté

Öt év Angliában alaposan átformálta, illetve megerősítette a családtagok világra egyébként is nyitott életszemléletét. Bristolban alapbeállítás volt a pakisztáni szomszéd, a lengyel és kelet-európai bevándorlók tömegei, a jamaicai fekete bébiszitter, és az iskolában a sok náció együttléte. Ezek után már nagyon fura itthon újra szembesülniük a szalonrasszizmussal, a cigányozással, a zsidózással. A politikai megosztottság véresen komolyan vételével is nehéz már mit kezdeniük, „amíg kint voltam, egyetlen egyszer sem hallottam arról beszélni az angol kollégáimat, hogy ki kire szavazott, pedig volt legalább 4 szavazás az 5 év alatt, annak ellenére, hogy volt közöttük Oxfordban végzett történész vagy az épp akkor bezárt Cadbury csokigyár mellett felnőtt, munkáscsaládból származó alkalmazott is”.

„Mi már nem szeretnénk feladni ezt a nyitottabb szemléletet, tudatosan törekszünk arra, hogy ez megmaradjon. Sokaknak kell még hasonló módon hazajönniük ahhoz, hogy ennek érezhető hatása legyen itthon” – mondja Pap Zoltán. Azt azonban ő sem tudja, hogy a szakmai karrierje hova viszi a jövőben. Ha az újabb jó lehetőségek külföldön adódnak, akkor azokat fogja megragadni.