HVG-Medián: központilag vezérelt a korrupció

HVG-Medián: központilag vezérelt a korrupció

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
HVG

A Fideszt legalább olyan korruptnak látja a közvélemény 2014 novembere óta, mint a 2010-ig kormányzó szocialistákat – derül ki a HVG címlapsztorijából. A cikk a hetilap és a Medián közös közvélemény-kutatásán alapul.

Az emberek kétharmada úgy látja, hogy a jelenlegi kormányra „nagy” vagy „nagyon nagy” mértékben jellemzőek a pénzügyi visszaélések – ez a HVG megbízásából június közepén készített reprezentatív Medián-felmérés eredménye.

Az ellenzéki pártok híveinek és a „bizonytalan” szavazóknak négyötödös vagy azt meghaladó többsége gondolja így, de még a kormánypárti szavazók bő egyharmada is visszaélésekkel gyanúsítja az Orbán-kabinetet.

Mi több, a közvélemény hajlamos annak feltételezésére, hogy a Magyarországon létrejött rendszerben a korrupció üldözése szelektíven zajlik.

A lakosság abszolút többsége (57 százaléka), ezen belül majdnem minden második Fidesz-szavazó (47 százalék) ugyanis úgy gondolja, hogy „a mai magyar kormány csak az ellen a korrupció ellen lép föl, amelyben saját maga nem érdekelt”, negyedrészük (23 százalék) szerint „a kormány egyáltalán nem küzd a korrupció ellen”, és mindössze 17 százalékuk véli úgy, hogy „a kormány következetesen fellép a korrupció minden formája ellen”.

Az összeállítás – ábrák sorozatával – a csütörtökön megjelenő HVG-ben olvasható.

Hozzászólások