Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A vártnál jóval erősebb ütemben nőtt Kína importja és exportja novemberben. Ez bátorító jelzés a világ második legnagyobb gazdaságából, amelynek növekedése lassulni kezdett az eladósodottság megfékezését és a súlyosan légszennyező gyárak felszámolását célzó kormányzati intézkedések hatására.
A kínai vámszolgálat pénteken közzétett adatai szerint az export dollárban számított értéke éves összehasonlításban 12,3, az importé pedig 17,7 százalékkal nőtt novemberben.
A Reuters által megkérdezett elemzők az export 5,0 százalékos növekedését várták az előző havi 6,9 százalékos emelkedés után, az import esetében pedig 11,3 százalékra számítottak az októberi 17,2 százalék után.
Az előző néhány gyengébb év után Kína külkereskedelme idén erőre kapott, és az elemzők várakozásainál jóval erősebb tényadatok újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az erősödő globális és belső kereslet egyaránt hozzájárul a kínai gazdaság növekedési ütemének fenntartásához.
A kínai gazdaság meglepetést okozott elemzőknek azzal, hogy az idei első kilenc hónapban tartani tudta a csaknem 6,9 százalékos növekedési ütemet, ami főleg állami infrastrukturális beruházásoknak és az export erős bővülésének köszönhető.
Viszont a harmadik negyedévben már érzékelhető volt a hatásuk azoknak a szigorúbb szabályoknak, amelyek az adósságállomány gyors növekedésének fékezését és a légszennyezettség csökkentését hivatottak szolgálni.
Julian Evans-Pritchard, a Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház munkatársa az adatokat elemezve azt írta, hogy várakozásaik szerint a kínai külkereskedelem a következő hónapokban is jó teljesítményt nyújt az erős globális kereslet eredményeként.
Mindazonáltal kétséges, hogy az import bővülési ütemét fent lehet tartani, mivel az ingatlanpiac hűlése és a szabályozások szigorítása a következő negyedévekben fejti majd ki hatását a nyersanyagok iránti kínai keresletre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Miközben a világ a gázai humanitárius katasztrófára figyel, az ENSZ friss jelentése szerint globálisan is riasztó a helyzet: Európányi ember éhezik.
Abban is biztos már, hogy hűtőkamrát létesítettek.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.