Az áruház főnöke készségesen jelezte a kedves vásárlónak, hogy semmi akadálya a tizenötezer darab alma megvásárlásának. Persze nem szatyrokban, hanem teherautón vitte el a 150, egyenként 100 almát tartalmazó ládát. A gyümölcs darabjáért 45 dollárcentet fizetett, vagyis 6750 dollár volt az aznapi bevásárlása. A sztorit – legalábbis a hivatalos kubai verzió szerint – egy újságíró hozta nyilvánosságra, aki tanúja volt a különös bevásárlásnak. Először a blogján írta meg, hogy vagy tucatnyi nehézfiú érkezett az áruházba, magukhoz hívták az egyik részlegvezetőt, és vele állapodtak meg az üzletről. Ami egyébként mindenütt másutt a világon akár normális is lehetne, de nem az az állandó áruhiánnyal küszködő Kubában. A történetet később a hivatalos állami és pártlap, a Granma is megírta, sőt kommentárt is fűzött hozzá.

Kubában krónikus az áruhiány. Ez az idősebb magyaroknak sem ismeretlen, hiszen az államszocializmus talán legjellemzőbb tünete volt. A 11 milliós, hivatalosan még szocialista Kuba minden fontos élelmiszerét, talán a rumot leszámítva, importálja. Az alma, a sör, a tej a vaj nagy értékű árucikk, és mindig hiány van belőlük.

 Ezért aztán ha a feketézők megneszelik, hogy egy állami üzletbe érkezett például egy nagy almaszállítmány, azonnal lecsapnak rá. Lefizetik a személyzet néhány tagját, hogy stikában nekik adják el a relatíve olcsó almát, amit aztán a kis magánpiacokon, sokszoros áron adnak tovább. A Granma kommentárja szerint ez bevett gyakorlat, de nem tekinthető normálisnak.

Ezúttal a szupermarket nyolc alkalmazottját kirúgták. De a hiány továbbra is a kubai gazdaság fő jellemzője lesz, és amíg hiány van, addig lesznek ügyeskedő kereskedők is. Kubában az utóbbi években elindult valamiféle óvatos reform, amely afféle kiegészítőként elismeri a magántulajdont és a magánkezdeményezést. De a szocialista állami tulajdon fölénye még megkérdőjelezhetetlen – kérdés, hogy meddig.