A kormány is látja, hogy egyre többen sodródnak a hajléktalanság vagy a teljes lakhatási szegénység felé, de nem tesz semmit, a civilek és az önkormányzatok jóindulatára bízza, hogy javítsanak a helyzeten, amennyire tudnak. Az eredmény nem is lehet más: egy betegség, a munkahely elvesztése vagy egy válás még könnyebben vezethet hajléktalansághoz, mint eddig – erre a megállapításra jutott a Habitat for Humanity Magyarország most közzétett éves jelentése a lakhatási szegénységről.

A mélypont a lakhatási válságban az, amikor valaki az utcára kerül, vagy amikor telente több százan fagynak halálra a saját otthonukban. A jelentés szerint tömegek küzdenek napi szinten azért, hogy ezt elkerüljék. A hajléktalanoknál sokkal többen vannak, akik azzal szembesülnek, hogy van ugyan fedél a fejük felett, de vagy a rezsire nem marad pénzük, vagy elviselhetetlen terhet jelent számukra a lakhatásért fizetni. Ami a legfontosabb számokat illeti:

• Magyarországon nagyjából másfél millióan élnek olyan lakásban, amelyekkel súlyos problémák vannak, például beázik a tető, nedvesek a falak, nincs WC és fürdőszoba vagy túl sötét a lakás.
• Minden harmadik háztartás számára havi szinten okoz kihívást, hogy kifizessék a rezsit, a bérleti díjat vagy a lakáshitelek törlesztőrészleteit.
• Azt pedig a jelentés főleg a lakások rossz állapotának tudja be, hogy még a szegénységi küszöb felett élők 5,7 százalékának is nehézséget okoz felfűteni a lakását.

Az országban eközben egyre többen adósodnak el. A legnagyobb problémát nem is a hitelfelvételekről szóló országos adatok mutatják, hanem az, hogy a szegények mennyi hitelt vesznek fel, és mennyire nehéz dolguk van a törlesztésnél. Ma azok a magyar háztartások, amelyek jelzáloghitelt vettek fel, átlagosan a jövedelmük kicsit több mint harmadát fizetik ki a lakhatás költségeire. Jelenleg nagyjából 1,4 millió háztartásnak van valamilyen hitele, a háztartások legalább 13 százalékának pedig 60 napon túli közműhátraléka. Eközben 750 ezer végrehajtási ügy van folyamatban, amelyeknek az értékét ha összeadnánk, megkapnánk az egész éves magyar GDP 7 százalékát. Így már érthető, hogy miért jut minden napra nagyjából tucatnyi kilakoltatás – olvasható a jelentésben.

Fizessen egy vagyont az albérletért, de csak ha nem hoz gyereket!

Ha egy fiatal vagy egy pár nem kap segítséget a családjától, alig van esélye arra, hogy saját lakása legyen. Korábban ilyenkor jó megoldás lehetett az albérlet, de most már szinte lehetetlen találni egy megfizethetőt, ha az ember szegény.

Az albérletárak 2010 és 2016 között az alsó árkategóriában majdnem megduplázódtak, miközben a legszegényebb 10 százalék átlagjövedelme csak 11,4 százalékkal nőtt. Ha például egy alsó tizedbe tartozó, az ottani átlagjövedelemmel rendelkező háztartás 2010-ben kibérelt egy 50 négyzetméteres lakást, akkor a jövedelme 60 százalékát költötte lakásbérletre. Már ez is nagyon sok, de ha ugyanezt 2016-ban próbálták volna megtenni, akkor azzal szembesültek volna, hogy a teljes háztartás havi jövedelmének 113 százalékát elkérik bérleti díjként.

Így aztán sokan uzsoraalbérletbe kényszerülnek – emlékezetes példája volt ennek, amikor 2017-ben egy 4 négyzetméteres szobáért havi 55 ezer forintot kellett fizetni (a jelentés már elkészült, amikor kiderült, hogy egy ennél is kisebb, 3,5 négyzetméteres lyukat is meghirdettek Budapesten). De oda legalább azonnal be lehet költözni, nincs kaució és gyereket is lehet vinni. Sok főbérlő ugyanis a hirdetésbe is belefoglalja, hogy gyerekes családok számára nem adja ki az ingatlant. Szintén jellemző, hogy jogi garanciák hiányában a főbérlők egyik napról a másikra tesznek ki családokat az albérletekből.

A családok átmeneti otthona is kényszermegoldás, de sokan még ezzel sem tudnak élni: egy férőhelyre 3-5-szörös túljelentkezés van. A jelentkezők száma először a 2008-as válság idején ugrott meg hirtelen, majd 2013–14-ben, amikor az albérletárak elkezdtek nőni. És azóta az albérletek drágulása nem állt meg. Pedig a családosok különösen nagy veszélyben vannak. A 18 éven aluliaknak például a 27 százaléka olyan lakásban él, amely túlzsúfolt, vagy épp penészes, sötét, netán nincs WC.

Így az ország lakáspiaca gyakorlatilag kettészakad. Budapest és a nagyobb városok belső területeinek, illetve a kiemelt nyaralóövezeteknek felértékelődnek, de közben százezrek szorultak a perifériákra, például külterületi, zártkerti, aprófalvas területekre, a kitörés legkisebb esélye nélkül.

A kormány nem az igazi problémát próbálja megoldani

A Habitat for Humanity elemezte azt is, mi mindent tesz eközben a kormány. Arra jutottak: a probléma az, hogy az állam hiába ad támogatásokat, ezek nem a lakhatási szegénység csökkentését szolgálják, hanem azt, hogy a jobb körülmények között élők juthassanak sokkal könnyebben saját lakáshoz. Erre példaként a lakásépítés áfájának csökkentését hozták fel (bár ez 2016-tól csak 2019 végéig marad érvényben), de a családpolitikai célok – a csok – is ebbe az irányba mutatnak.

Amikor pedig arról van szó, hogy a rászoruló háztartások lakhatását kell támogatni, akkor a kormány ezt az önkormányzatokra hagyja. A jelentés készítői itt találtak pozitívumokat is, de az, hogy valakinek van-e esélye rászorulóként lakhatásra, nagyjából azon a vakszerencsén múlik, hogy olyan helyen él-e, ahol az önkormányzat ad elég bérlakást vagy szociális támogatást. A szociális rendszerben dolgozók szintén próbálják a saját szűkös erőforrásaikból és a rendszer adta korlátozott lehetőségekből kihozni a legtöbbet. De ez kevés, főleg azért, mert az állam egy olyan ellátórendszerben képzeli el a szegények segítését, amelyet annak idején a krízishelyzetek átmeneti kezelésére hoztak létre, nem arra, hogy jobb esélyeket is adjanak a megélhetésre hosszú távon.