Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az EU-ban csak Luxemburgban rosszabb a helyzet.
Az Eurostat legfrissebb, dolgozói szegénységről szóló statisztikája szerint 2017-ben a 18 éven felüli foglalkoztatottak 10,3 százaléka számított a rendszeres munkavégzés ellenére is szegénynek, vagyis 442 ezer magyar. A mutató 2016-hoz képest 0,6 százalékponttal növekedett, ami a második legnagyobb a tagállamok sorában. Ennél jobban csak Luxemburgban romlott a helyzet, 1,7 százalékpontos volt a növekedés – írja az mfor.hu.
Ha 2010-hez képest nézzük a változást, még aggasztóbb a kép: 4,9 százalékponttal nőtt a dolgozói szegénység aránya Magyarországon.
A visegrádi országok 2010 óta rajtunk kívül csak Szlovákiában emelkedett a dolgozói szegénység, ám ennek mértéke szinte marginális, 0,6 százalékpontos. A cseheknél 0,2, a lengyeleknél pedig 1,5 százalékponttal csökkent a dolgozói szegénység mértéke.
A rendszeres munkavégzés ellenére akkor számít szegénynek egy dolgozó, ha juttatása nem éri el a mediánbér 60 százalékát. Az Eurostat ugyanakkor figyelembe veszi a számításkor a szociális juttatásokat is, tehát az nem tekinthető szegénynek, ha az amúgy alacsony jövedelmét az állam különféle támogatásokkal kiegészíti, így a medián 60 százaléka fölé húzza. Az érintettséget egyébként az időszakos munkavégzés és a részmunkaidős foglalkoztatás tudja fokozni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
A külügyminiszter szerint Moszkva sem tudja megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás.
Reméli, hogy békére tudják kényszeríteni Oroszországot.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.