Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
És ösztönző támogatást is.
A szakminiszter múlt heti nyilatkozata ellenére egy csütörtök este közzétett kormányrendelet szerint 55 milliárd forintot utalnak ki „az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók gazdálkodását segítő intézkedés”-ként. Ez állami, önkormányzati, illetve egyházi tulajdonban álló intézményekre egyaránt vonatkozik.
A szeptember 30-án fennállt tartozások százalékban meghatározott részének kifizetésére működési támogatást adnak, a továbbiakra – akár az év végéig lejárókra – ösztönző támogatásnak nevezett összeget, és csak az előbbire érvényes, hogy felújításra, beruházásra, fejlesztésre nem használható, az utóbbit, ha marad belőle, ilyen célra is használhatják. A pénzt december 15-éig, azaz holnapig kiutalják.
Egyúttal a kormány megbízta Kásler Miklós minisztert, hogy „gondoskodjon az irányítása alá tartozó közfinanszírozott egészségügyi szakellátást nyújtó intézmények vezetői és vezetőhelyettesei juttatási rendszerének olyan átalakításáról, amely figyelembe veszi az intézmény működésének gazdasági hatékonyságát és az intézmény likviditási helyzetét”.Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.