A HVG Beszéljünk a jövőről sorozatában Váradi Balázs „Ne legyünk kísérleti terep!” című írásában amellett érvel, hogy (1) az FNA bevezetésével kapcsolatban kerülni kell a morális-ideológiai természetű vitákat, (2) az eddigi kísérletek eredményei nem támasztják alá az FNA magyarországi bevezetését és (3) az FNA-t még a leggazdagabb országok sem tudnák finanszírozni, nemhogy a magyar költségvetés. Egyszóval amellett száll síkra: Magyarország ne legyen (vagy ne Magyarország legyen) az FNA bevezetésének kísérleti terepe.

Büttl Ferenc „Akarunk-e kísérleti terep lenni?” című hozzászólásában ezzel szemben amellett érvel, hogy (1) noha az FNA esetleges bevezetésének hatásairól valóban kevés tudható, de történetesen a finn kísérlet inkább sikeres volt, mint sikertelen, továbbá (2) nemcsak a leggazdagabb országokéi, hanem még a magyar költségvetés is elviselné az FNA azonnali bevezetését.

Az alábbiakban azt szeretnénk megmutatni: az FNA-val kapcsolatos társadalmi (lehetőség szerint racionális) gondolkodás során a politikai közösség résztvevőinek nem pusztán a korábbi kísérletek eredményeit figyelembe véve kell döntést hozniuk, hanem – szemben Váradi álláspontjával – értékválasztás, ha úgy tetszik morális-ideológiai megfontolások alapján.

1. Mindenekelőtt azt kell látni: valamennyi radikális és nagyszabású társadalmi átalakítást célzó beavatkozás kérdésében kedvünk szerint válogathatunk a negatív és pozitív kimenetelű empirikus kísérletek között.

Vegyük a GiveDirectly programot, mely Közép-Afrikában egy átlagos háztartás évi jövedelmét (körülbelül 500-1000 dollár) biztosítja a kedvezményezetteknek feltétel nélkül. Az eredmények: az érintettek jellemzően jövedelemszerző tevékenységre fordították az összeget; olyan eszközöket vásároltak, melyekkel vállalkozást tudtak indítani. Az adatok szerint 38 százalékkal emelkedett a háztartások bevétele a program bevezetése után. Nem beszélve olyan pozitív hatásokról, mint hogy 42 százalékkal csökkent az alultáplált gyerekek száma, és az érintett családok 58 százaléka saját házat tudott vásárolni.

Másik példa: egy londoni jótékonysági szervezet 2009-ben egy pilot projekt keretében harminc londoni hajléktalannak fizetett egy alkalommal 3000 fontot, hogy megfigyeljék, miként használják azt fel. Az eredmények: másfél év múlva tizenkilencen már lakásban laktak; szinte mindenki szakmát tanult, rehabilitációra ment és újra felvette a kapcsolatot a családjával. Soknak tűnik a 3000 font? Korábban a hajléktalanságból fakadó helyzetük miatt (rendőri intézkedések, bírósági költségek, szociális munkások bére stb.) ezek az emberek az államnak fejenként évente 13 000 fontjába kerültek.

AFP / NIKLAS HALLE'N

Még egy példa. Az 1970-es években a kanadai Dauphin kisvárosban a Mincome program részeként a lakók FNA-t kaptak azért, hogy senki ne essen a szegénységi küszöb alá. Az eredmények: a ledolgozott órák száma mindössze 1 százalékot csökkent a férfiak és négyet a nők esetében, a programnak pedig egyértelműen pozitív egészségügyi hatása volt.

Visszatérve a finn kísérletre: valójában nincsen konszenzus abban, hogy sikeres volt-e, vagy kudarc. Váradi szerint inkább kudarc, Büttl szerint inkább siker. Mindezzel azt akarjuk mondani: a különböző társadalmi kísérletek megítélése különbözik, és – ami fontosabb – elszórt és kisléptékű kísérletekből nem lehetséges egy olyan radikális, nagymértékű változás hatásait megbízhatóan kikalkulálni, mint az FNA esetleges általános bevezetése.

2. Képzeljünk el egy társadalmat, amelyben több éve élénk társadalmi vita folyik arról, hogy bevezessék-e az általános tankötelezettséget. Nézetkülönbség van a szakértők között abban, hogy finanszírozható-e, vagy sem; lesz-e elég tanár és iskola, vagy sem; milyen hatással lesz az egyes emberek életére. Tegyük fel továbbá, hogy néhány kisebb régióban kísérleti jelleggel bevezetik a tankötelezettséget, és a térség gyerekeit iskolákba terelik. Az egyik társadalomtudós így érvel: „az x régióban nem járt sikerrel a kísérlet; a gyerekek egy része nem tanult meg olvasni; télen a nagy havazások miatt kevesen jutottak el az iskolába; többen nem tudtak dolgozni a családi gazdaságban; meg hát amúgy is túl keveset tudunk arról, hogy milyen hatásai volnának a tankötelezettség általános bevezetésének; szerintem tehát ne legyünk kísérleti terep.” Egy másik pedig így: „y régióban sikeres volt a képzés; a gyerekek 85 %-a megtanulta a betűvetést; az írni-olvasni tudók számára lényegesen jobb munkalehetőségek nyíltak meg; szerintem tehát legyünk kísérleti terep.”

Képünk illusztráció

Huszár Dávid

Ezzel a (természetesen) nem tökéletes analógiával azt szeretnénk alátámasztani: nincsenek kísérleti laborjaink, hogy egyértelmű (azaz: nem vitatható és megkérdőjelezhető) próféciákat tudjunk tenni azzal kapcsolatban, hogy milyen hatásai volnának az FNA bevezetésének. Ahogy azzal kapcsolatban sem tudunk kísérleti eredményekkel szolgálni, hogy milyen lenne a világ kapitalizmus, globalizáció, globális pénzügyi rendszer stb. nélkül.

Váradival szemben úgy látjuk: az FNA bevezetésével kapcsolatos kérdést a szerint kell megítélni, hogy milyen értékek alapján képzeli el a politikai közösség a jövőjét. A mérlegelésnek a társadalom közös víziójáról kell szólnia, ezért elkerülhetetlenek az ideológiai-morális (de attól még nem demagóg természetű!) megfontolások. Íme talán a legfontosabb megvitatandó kérdések:

(a) Kötelessége-e az egyénnek gazdasági önállóságra törekednie, azaz eltartania önmagát, avagy (részben) a politikai közösség kötelessége, hogy mindenki számára biztosítsa az alapvető emberi szükségleteket?

b) Csak akkor jár-e valakinek anyagi támogatás, ha az cserébe felmutat valamilyen kötelességteljesítést (például közmunkát végez, gyereket szül stb.), vagy épp ellenkezőleg: viszonzás nélkül is számíthat a politikai közösség támogatására?

(c) Mindenkinek meg kell-e kapnia a juttatásokat, vagy csak azoknak, akik valamilyen formában szükséget szenvednek?

(d) Támogatni kell-e a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést, mert a lehető legtöbb embernek fizetett munkára van szüksége, vagy biztosítani kell a munkapiacról való kimaradást, hiszen a Föld ökoszisztémájának „nincs szüksége” még nagyobb gazdaságra?

Félreértés ne essék: nem azt állítjuk, hogy haszontalanok a különböző társadalmi kísérletek. Inkább azt, hogy ezek nem adnak elégséges támpontot a döntéshez – még akkor sem, ha konszenzuális volna a kiértékelésük. Ráadásul az értékeket mérlegelő társadalmi vitának nem arról kell szólnia, hogy holnap (vagy egy hónap, vagy egy év múlva) bevezessük-e az FNA-t, hanem arról, hogy jó irányba tesszük-e meg az első lépéseket, amikor az FNA bevezetését szorgalmazzuk.

Gébert Judit (SZTE) közgazdász, filozófus

Tőzsér János (MTA BTK; ELTE BTK) filozófus