Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Rendezett, a korrupciós kockázatokat mutató adatbázist hoztak létre az önkormányzatok közbeszerzéseiből. Hódmezővásárhelyen nem voltak rendben a dolgok.
Hiánypótló, és az októberi voksolás előtt rendkívül aktuális adatbázist hozott nyilvánosságra a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB), amiben a magyar önkormányzatok 2005-2018 közötti közbeszerzéseit összesítették. Az adatbázis összeállításával az volt a kutatók célja, hogy ne szóbeszédek vagy akár politikai álláspontok, hanem adatok és számítások alapján lehessen beszélni az önkormányzatok közbeszerzési gyakorlatairól – mondja a HVG-nek Tóth István János közgazdász, a CRCB igazgatója.
Az önkormányzatok közbeszerzési adatait elemezve nem csak az látszik egyértelműen, hogy nagy különbségek vannak a helyhatóságok között, de az is, hogy a különbségeket nem lehet egyszerűen a vezetés párthovatartozásával magyarázni. A fideszes vezetésű Hódmezővásárhely közbeszerzési gyakorlata például magas korrupciós kockázatokat mutatott, míg a szintén fideszes vezetésű Soproné nagyon alacsonyakat.
Ha már Hódmezővásárhelynél tartunk, az önkormányzatok közül meglepően sok megbízást kapott a várostól Simicska Lajos zászlóshajója, a Közgép. Az építőipari nagyvállalkozás önállóan összesen tíz önkormányzati közbeszerzést nyert, ebből ötöt Hódmezővásárhelytől, 2008-ban és 2009-ben. Három eljáráson egyáltalán nem kellett versenyeznie, a maradék kettő is meghívásos volt. A város polgármestere 2002 és 2012 között Lázár János volt – az a Lázár János, aki tíz évvel később miniszterként igyekezett rátolni az Elios-ügyet a Közgépre, amelynek áttételes tulajdonrésze volt a Tiborcz-cégben 2010 és 2013 között.
Egyébként a Közgép 2015 (vagyis a G-nap, Orbán Viktor és Simicska Lajos nyilvános összeveszése) után egy fia önkormányzati közbeszerzést sem nyert – ez épp olyan, erős gyanúra okot adó tény, amit jó adatok alapján tudni, nem pedig csak sejteni.
Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.