Még ez is: veszélyes madárinfluenza-járvány tört ki Kínában

A Hupej tartománytól délre fekvő Hunanban H5N1-járvány pusztít. A hatóságok eddig 17 ezer baromfit öltek le miatta.

  • hvg.hu hvg.hu
Még ez is: veszélyes madárinfluenza-járvány tört ki Kínában

Mostanra a kínai hatóságok is megerősítették, hogy a koronavírussal sújtott Hupej tartománytól délre, Hunanban úgynevezett H5N1 madárinflenza-járvány pusztít. A vírus az állatok esetében igen magas halálozási aránnyal rendelkezik, az ügy komolyságát pedig jól mutatja, hogy a fertőzés Hunanban rövid idő alatt 4500 csirkét pusztított el.

A Taiwan News azt írja, hogy a szakemberek azzal próbálják megakadályozni a kórokozó további terjedését, hogy a még nem fertőzött udvarokban minden állatot leölnek. Ez már elkezdődött,

a hivatalos jelentések szerint eddig 17 828 baromfit irtottak ki.

A hatóságok hangsúlyozták azt is, hogy az újonnan pusztító madárinfluenza emberről emberre terjedését (még) nem mutatták ki, ami igazából nem meglepő, ez a fajta kórokozó ugyanis alapvetően állatokat betegít meg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a H5N1 a fertőzött madarakkal, szárnyasokkal huzamosabb ideig érintkező emberre is átterjedhet, így kifejezetten veszélyes influenzaaltípusról van szó.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.