Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Irodaházak tömegeit adták volna át 2020-2021-ben, de most, hogy tömegesen állunk át home office-ra, rohamtempóban át kell írni a terveket. Sorra kérnek szerződésmódosítást a plázák üzlethelyiségeinek bérlői is, de a szállodaszobák építését is újra kell gondolni.
Nagyon sok irodát és szállodát akartak átadni a következő egy-két évben. A tervek most borulnak, de nem csak az okoz bajt, ha leállnak építkezések: hirtelen rengeteg iroda maradhat üresen, ha elkészülnek a már folyamatban lévő projektek – olvasható ki a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi ingatlanok piacáról szóló jelentéséből.
Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője arról beszélt a jelentést bemutató online sajtótájékoztatón, hogy a bármilyen sok szegmensre bontható a kereskedelmi ingatlanok piaca, gyakorlatilag egy sincs, ami könnyen megúszná a koronavírus miatti válságot.
Pedig 2019-ben és 2020 első két hónapjában még minden szempontból kiemelkedő folyamatok voltak a szektorban. A kereslet egy év alatt 14 százalékkal nőtt, a kihasználatlansági ráta az irodapiacon (5,6), és az ipari-logisztikai piacon (1,9 százalék) egyaránt rekordalacsony volt, a plázák telítettségét 99 százalékosra mérték. Innen jött márciusban járvány okozta gazdasági sokk. A boltokban, plázákban, kereskedelmi ingatlanokban már most látszik a járvány rövid távú hatása, az már sokkal nehezebben előre jelezhető, hogy milyenek lesznek a hosszú távú hatások. De bármilyen nehéz is most előrejelzéseket adni, az azért valószínű, hogy a kereskedelmiingatlan-piacon az irodák és a szállodák piaca kapja a legnagyobb mélyütést.
Ezekben a hetekben annyi ember vonul home office-ba, ahányan korábban még soha, ez pedig alapjaiban változtathatja meg az irodahasználati szokásokat. Itt tetézi a bajokat az, hogy nagyon sok építkezés már tart, a következő 2-3 évre azt várják a szakmában, hogy 16 százalékkal nőhet meg a kapacitás, illetve további 12 százalék van előkészítés fázisában. Ezek közül minden bizonnyal lesz, aminek az építését leállítják, sokra már meg is kötötték a bérleti szerződést, de a kihasználatlan irodahelyiségek száma így is nőni fog.
2019 végén az irodaházak kihasználatlansági aránya 5,6 százalékos volt, az MNB szerint ez az arány 2020 végére 8 százalékosra is nőhet, ha a még elérhető területeket bérlő nélkül adják át.
Azt nem lehet most még megmondani, hogy hány vállalat lesz, ahol úgy döntenek a vezetők, hogy sokkal több ember dolgozhat otthonról a járvány után is, és így még az irodabérlés költségein is spórolnak.
Ami a szállodákat illeti, a következő három évben 8800 szállodai szobával lehet több az alapján, ahogy eddig terveztek, ez a meglévő kapacitás 16 százaléka. Itt is túlkínálat léphet fel a piacon. A szállodákban most 2-3 hónapig nincs semmi bevétel, ezeknek a finanszírozása a leginkább kockázatos, de azzal, hogy a kormány támogatja a turizmust, meg lehet úszni a legnagyobb bajt.
A plázákban is súlyosan a problémák. A HVG írt nemrég arról, hogy a plázák tulajdonosai sokszor ugyanúgy elkérik a bérleti díjat az üzlethelyiségek bérlőitől, mint korábban. Arra hivatkoznak, hogy kötelező zárva tartás nincs, de azt egyébként sem engedhetik meg maguknak, hogy ne kérjenek bérleti díjat, hiszen a saját költségeiket és hiteleiket is fizetniük kell valahogyan.
A kereskedelmi ingatlanokra egyre több hitelt vettek fel az elmúlt években, már 1200 milliárd forint fölött jár az összeg, ennek 84 százaléka devizahitel – hangzott el a sajtótájékoztatón. A legkevésbé az irodapiac finanszírozási kockázata nőtt, ez akkor változhat, ha sok cég áll át tartósan a home office-ra. A cégekre vonatkozó hiteltörlesztési moratóriummal eddig a leginkább a szállodaszektor élt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.