Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A mogiljevi Szent Sztaniszláv templomot rekonstruáljuák baráti segítségünkkel.
A kormány a kistelepüléseken szolgáló hazai lelkészek, papok, rabbik után, akiknek két lépésben, júniustól és januártól megduplázódik kiegészítő jövedelempótléka, a határainkon túli magyar papokról is gondoskodik: idén 252 millió forinttal „támogatja, hogy a külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek kiegészítő támogatásban részesüljenek, annak érdekében, hogy egyházi szolgálatukat a határon túli magyar gyülekezetekben, magyar nyelven, kedvezőbb körülmények között végezhessék”. A jövő évtől ugyanerre a célra évi 420 millió jár.
A pénzről Varga Mihály pénzügyminiszternek kell gondoskodnia, de a kormányhatározat nem jelöli meg, hogy az idei részt a költségvetés melyik tételéből csoportosítsák át.
Egy másik, csütörtök este közzétett döntés szerint a kormány helyesli, hogy „Magyarország külpolitikai kapcsolatainak erősítése érdekében a Belarusz Köztársaság Mogiljev (Mahiljov) városában található Uszpenszkij Szűz Mária és Szent Sztaniszláv Székesegyház rekonstrukciója – a 2020. évben – 165 millió forint költségvetési támogatás biztosításával valósuljon meg”. A határozatból nem derül ki, de katolikus templomról van szó, amely főleg a vallási és nemzeti kisebbségként ott élő lengyeleket szolgálja. (A beloruszok többsége ortodox keresztény.) A belorusz elnök 2016-ban járt Ferenc pápánál. A magyar támogatás bizonyára összefügg azzal, hogy a miniszterelnök pénteken Belaruszba utazik.
A hivatalos közlemény szerint Orbán Viktor és a koronavírus-járvány furcsa kezelésével feltűnt Aljakszandr Lukasenka (akinek a nevét inkább oroszosan, Alekszandr Lukasenko formában szokták említeni, mert ő maga is inkább oroszul beszél, mint az anyanyelvén) megtárgyalja majd a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésének és közös projektek megvalósításának lehetőségeit, valamint az Európai Unió és Fehéroroszország együttműködését a Keleti Partnerség keretében. A 26 éve diktátorként uralkodó Lukasenka éppen választásra készül, de a többi elnökjelölt több időt tölt fogdában, mint kampányolással.
A 165 millió forintot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek saját tárcája költségvetéséből kell előteremtenie, a „nemzetközi fejlesztési együttműködés” keretében könyvelik majd el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.