Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
2019-hez képest 4,3 százalékkal csökkent az export 2020-ban, az import 5,7 százalékkal esett vissza. Decemberben az egy évvel korábbihoz képest szép növekedést, novemberhez viszonyítva azonban jókora visszaesést mért a KSH.
Az egy évvel korábbinál 12 százalékkal volt nagyobb a magyar export értéke 2020 decemberében, az importé pedig 9,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Novemberhez viszonyítva viszont már nagy a csökkenés: az exportnál 18, az importnál 14 százalékos visszaesést mért a Központi Statisztikai Hivatal.
Az év egészében ha forintban számolunk, akkor a külföldre eladott magyar termékek értéke 3,3, az ide külföldről behozottaké 1,7 százalékkal nőtt.
Csakhogy ha euróban számolunk, akkor ezt negatívba fordítja át a forint óriási gyengülése.
2019-ben 320 és 330 között mozgott az árfolyam, 2020-ban 330 és 369 között. Így pedig 2020-ban az export értéke 4,3, az importé 5,7 százalékkal csökkent 2019-hez képest.
Összesen egy év alatt 104,4 milliárd euró értékben adtak el magyar árukat külföldön, és 98,8 milliárd euró értékben hoztak Magyarországra külföldi árukat. Egy évvel korábban ez a két szám 109,1, illetve 104,1 milliárd euró volt.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.